Hogyan kell futni?

Szülés óta kínoz a gondolat, hogy muszáj valamit sportolni. Szerencsére súlyfelesleg nem nagyon maradt rajtam, de az idomaim, hogy úgy mondjam, nem épp feszesek. Szülés előtt a pilates-szel voltam jóban, de ezt sajnos most nem tudom folytatni, főleg azért, mert a fitnesz-termek órarendjét a dolgozó nőkhöz szabták, tehát pont abban a pár órában, amikor a gyermek bölcsiben, vagy nagyinál van, nem nagyon vannak órák, inkább csak kora reggel, meg munkaidő után. És ha esetleg vannak is, a rendszeresség egy gyerek mellett nehezen kivitelezhető, anélkül meg nem ér az egész semmit.

Olyan sport jöhet szóba leginkább, ami bármikor végezhető, amikor éppen időm van. Úszni szeretek, csak éppen túl nagy macera, átöltözés, hosszú haj megszárítása, a fél nap elmegy vele. Elhatároztam tehát, hogy futni fogok, bármikor végezhető sport, ráadásul nem igényel olyan anyagi befektetést, mint például a tenisz. De hát hogyan? Még soha nem futottam, csak általános iskolában, de ott is utáltam. Fogalmam sincs hogy kezdjek hozzá. Kezdetnek vettem egy futócipőt, a téli vásár keretében kedvezményes áron, így ezzel megvolnék, de utána hogyan? Vegyem fel a cipőt és kezdjek el futni, csak úgy? De gyorsan, vagy lassan? Mennyit fussak először? És mikorra jövök bele? És hogyan kell lélegezni? És mit csináljak, ha nem bírom? Álljak meg, vagy fussak tovább? Egyáltalán alkalmas-e a futás a hasizmok rendbetételére vagy csak jó nagy combom nő tőle? Futásszakértők segítsetek!

Oszd meg másokkal is!
Mustra