Kész a kocsim! Kész a torta! Kész vagyok!

A harmadik bekezdésben van maga a torta, de amíg itten a fővezír is bukik a kocsikra, csak nem fog orrbavágni a tejvajra néha betolató kockám miatt. Írtam már autósblogra is ételekről.

Szóval az úgy volt, hogy a rozsdás és huszonéves Volvóm karácsonyra megújul és kap tortát. Amúgy etanolképes, tehát az alkoholt még elbírná, de a dolog nyilván jelképes, mielőtt jönnének a gyerekes kommentek.

Mint az köztudott, egy huszonéves gép tartogat meglepetéseket, ahogy ennek is hiányzott a bal hátulja a kopott festék alatt. Így elhúzódott a karibi fekete torta, azt csakis az új autóhoz süthettem meg. A gyümölcsök három hónapig áztak, addig voltunk autó nélkül, amit mellesleg simán ki lehet bírni, -10-ben is vidáman simán bringáztam a dolgomra. Jó, ha végleg megszokom, mert a felújított kocsi télen nem nagyon fog kijárni az utcára. Kezdődik a veteránfétisizmus, de majd ha kialakult, mesélek róla, milyen az, amikor egy hagyományos használati értékkel nem rendelkező gépjármű diktál. Mellesleg, vasárnap leesett, a tankot február 14-én hoztuk el a műhelyből, mert akkor értünk rá, így szerintem akaratlanul taroltunk a valaha felvillantott legütőképesebb valentinnapi örömök között. Pedig pasistul tiszta szívből szarunk a valentinnapra.

Itt még a műhelyben, hogy csillog...

Harmadik bekezdés!!! Tehát van a fél kiló összerumozott aszalt gyümölcs, részletek itt, az első részben. Ezt szétturmixolom, majd jól összedolgozom tíz deka vajjal, tizenöt deka barnacukorral, kiskanál fahéjjal, mokkáskanál őrölt szegfűszeggel, amarettóval és egy zacskó vaníliás cukorral. Adok neki három felvert tojást és tizenöt deka lisztet. Jól elkeverem, és 150 fokom sütöm egy órát. Ha nem vesszük figyelembe az akár egy éves áztatást, vérbeli villámédesség. A hatás döbbenetes, ki káromkodva, ki sóhajtozva, ki szótlanul vette tudomásul a rátámadó ízeket. Nem hétköznapi édesség, de alkalmat mindig lehet találni, például egy jó kis restaurálás? Mellesleg maradt egy adag beáztatott aszalt gyümölcsöm. Alkalom kéne, már van tippem is. De az ember elzárkózik még egy mihaszna autótól…

Volvo logó természetesen opcionális... én pedig most lemegyek kutyát simogatni a mélygarázsba.

Oszd meg másokkal is!
Mustra