Rihanna futóbolondnak öltözött, Paris Hilton kigyúrta magát

Egyik korábbi heti trend cikkünkre készülve találtuk az alább látható két csodálatos képet, de abból a válogatásunkból kihagytuk őket, mert nem illettek a tematikus cikkbe. A képek viszont annyira jók, és annyira kíváncsiak vagyunk arra, hogy kedves olvasóinknak is tetszenek-e, hogy ebben a formában megmutatjuk őket.

Kezdjük Rihannával, aki mostanában inkább a verekedős fiúja/volt fiúja miatt szerepel a lapokban. A kép még február elején készült az énekesnőről, amikor a barátaival mászkált Los Angelesben.

Rihannának nagyon szép hosszú lábai vannak, abszolút érthető, hogy mutogatja őket, viszont ez az összeállítás elég torz. Olyan mintha az énekesnő egy nagy láb és egy ijedt fej lenne csak. Talán a rövid szoknya és a betűrt blúz okozza, amik ráadásul valahogy színben sem harmonizálnak Rihannával. Az egész olyan, mintha beesett volna a szekrénybe, és ezek akadtak volna rá. Persze a pillanat varázsa is kellett ahhoz, hogy ennyire szép kép születhessen, hiszen az énekesnő őszintén rémült/bamba arca nagyon sokat dob az egész ruha abszurditásán.

A másik képen Paris Hilton látható, ez sem túl szerencsés. Simán lehet, hogy nem is Paris Hilton van a képen, hanem valami groteszk játékfigura változata. A kép leírása szerint Hilton így nézett ki február 3-án, amikor távozott egy szoláriumból.

Nem szoktuk meg Paris Hiltontól, hogy a különösen fitt celebek közé tartozna, pedig ezen a képen egészen olyan, mintha az utóbbi időben csak a konditeremben élt volna. Már az alkarja is szinte dagad az izomtól, de az igazán kemény a válla. Mintha megerősödött volna a deltaizma, az alakja pedig kifejezetten férfias lett a széles váll és a keskeny csípő miatt. Még a szupervékony derekat emelnénk ki a szerintünk megváltozott Paris Hiltonról.

És most önök jönnek: mi történt Paris Hiltonnal? Mi történt Rihannával?

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek