Vidám bazárhangulatban indult a második mangalicafesztivál

Február 6-án pénteken kezdetét vette a második mangalicafesztivál a városligeti Vajdahunyad várában. Az első nap délutánja szuper volt: napsütés, madárcsicsergés, nyárson forgó malac és rengeteg álmodozó kutyatekintet vadul szimatoló orral. Hogy a tavalyi tolongást elkerüljék, a szervezők plusz egy sétánnyal bővítették a fesztivált. A terv bejött, idén egy szalonnaszagú bácsi sem taposott el. Igaz, péntek délután négyre érkeztem a helyszínre, ami valószínűleg nem legnépszerűbb mangalicakóstoló időpont. Ez volt az első, amit megláttam (a fotókat Katona Boglárka készítette, köszönet érte):

Idén úgy tűnik, sokkal több kiállító jelent meg a murin, akik lelkesen kóstoltatták húsukat a néppel, így szerencsére ettünk jobbat az előre csomagolt mangalicacuccoknál. A tenyésztőkön kívül volt pólóárus, késes, szörpös, marcipános, sőt még egy mezőgazdasági kisgépes stand is, ami azért elég hülyén festett a kaják között. Az etetők kínálata is szépen bővült, a fánkostól a pogácsáson és kukoricáson át a tócsnisig. Mondjuk ez utóbbiból egy adag 700 forintba került, aminek hallatán a sorban előttem álló röhögőgörcsöt kapott. Aztán nem kért.

Egy óra egyébként bőven elég a helyszínen, főleg, ha már esteledik, mert akkor átkozottul hideg van. Mi fél kiló zsírral és egy üveg birsalma szörppel távoztunk, meg persze a forralt borral, kolbásszal, szalonnával, lepénnyel és minifánkkal a gyomrunkban. Ha érdekli miért is olyan nagy szám ez a vicces szőrös sertés, akkor nézzen bele a videórovat tavalyi fesztiválon készített anyagába. Hátha kedvet kap a mangalicához.

Oszd meg másokkal is!
Címkék
Érdekességek