OFFLINE

Kávés ízzel lép egyedfejlődése következő fokára a Baileys

2009. február 8., vasárnap 08:00

A Baileys novemberben piacra dobta új, kávé ízesítésű krémlikőrjét, ami most érkezett meg Magyarországra, és a hazai premier keretében megismerkedhettünk az ital történetével. Az eredeti ízesítésű krémlikőrt a hetvenes évek elején fejlesztették ki, majd 1974-ben dobták piacra – tudtuk meg Peter O’Connortól, a Baileys nemzetközi igazgató-nagykövetétől. Abba is kaptunk némi betekintést, hogy a nők emancipálódásával párhuzamosan hogyan lett a különleges, ünnepi étkezések után elfogyasztott, formális likőrből egy olyan informális alkoholos ital, amit mindkét nem bátran fogyaszthat menő klubokban, vagy akár egy délutáni kerti parti keretében. A márkát birtokló Diageo az eredeti, a menta és a karamell íz után azért rukkolt elő egy újabb változattal, mert nagyon sokan ízesítették Baileys krémlikőrrel a kávéjukat, így az igény adott volt.

Peter O’Connor azt is készségesen prezentálta, hogyan érdemes felszolgálni az italt. Ha egy személy italfogyasztásáról kell gondoskodnunk, akkor fogunk egy martinis poharat, aminek a szélét belemártjuk egy kevéske csokoládémasszába és reszelékbe, majd beleöntjük a pár jégkockával egy shakerben lehűtött italt. Ha több személyt látunk vendégül, akkor szükség van egy turmixgépre is. Első lépésként egyharmad részig töltsük meg jégkockákkal, majd töltsük fel annyi likőrrel, hogy a kockák úszni kezdjenek, ezt követően körülbelül ötven másodperc turmixolás következik. A bemutató végén Kovács Antal barist jó hírrel szolgált azoknak, akik esetleg étkezés előtt fogyasztanának az italból. Elmondása szerint a krémlikőrnek ugyanis kis mennyiségben étvágygerjesztő hatása van, és az ízérzékelést sem csökkenti.

A Velvet Kommandó természetesen nem hagyta ki a lehetőséget, és maga ellenőrizte a Baileys legújabb termékét. Fotós kollégánk a kóstolóig úgy hitte, hogy az eredeti ízesítésű likőrben is van kávé, így kicsi meglepődött, amikor az ellenkezőjéről tájékoztatták. Ennek ellenére nem volt panasz az italra:„Olyan, mint az ír kávé, amit a feleségem szokott inni, és néha lopok belőle.” A Szex rovat jeles képviselője saját bevallása szerint nagy rajongója az italnak, így a negatív kritika részéről is elmaradt: „Általában nem szeretem az édes löttyöket. Ha alkohol, és nem bor, akkor leginkább whiskey, unicum vagy egy jó pálinka jöhet számításba. Baileys-ből viszont évente egy üveggel elszopogatok, főleg karácsony táján. A mentásat és a karamelleset nem csípem különösebben, ráadásul kávét sem iszom soha, szóval nem voltak túl nagy elvárásaim az új ízesítéssel kapcsolatban. Tévedtem. Zseniális íze van, pont olyan, mintha folyékony kávés csokit inna az ember.”

Egy másik kolléganőnk szerint, az ital íze kellemes, ám nem émelyítő. Harmadik tesztalanyunk egyúttal nem szabadítja meg az italt a nemi béklyóktól, ugyanis igazi „nőknek való, szopogatós alkoholként” definiálta. Gk a Velvet főszerkesztőjének javaslatára fele-fele arányban whiskyvel is kóstolta már az eredeti változatot, de a karamelles a kedvenc. „Még a mentolost is megiszom, ha közben arra koncentrálok, hogy nem fogkrémre emlékeztet. Ez a kávés most annyira nem jött be: azt hittem, hogy kevésbé lesz édes a kávé íz kiemelésétől, ami tök jó lett volna, ehelyett capuccinósabb lett; az íze meg, mint a tiramisu” – tette hozzá. A Totalcar kirendelt szakértője gondolt egy merészet, és délutáni kávéadagját ízesítette ezzel az itallal. Ő a következő tippel szolgált a férfitársainak: ha kiszemeltjüknek kávé helyett egy ilyen itallal kedveskednek, biztosan könnyebb dolguk lesz a hódítással.

FYI: A wikipedia szerint a teljes ír tejtermelés több, mint 4%-át Baileys gyártására fordítják, mivel egy évben 4 millió liter tejszínre van szükség a termeléshez.
 

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2009.02.08 08:40:36kacsavadász

    fini...

  • 2009.02.08 10:46:02Prinzessin Erbsen

    Karacsonyra vettem - ilyet is - olyan mint a takony, de en szertem, megittam csak ugy nem cifraztam jeggel meg hasonlokkal,





    Tulajdonkeppen 2xin is felfoghato, mert az edesseg az alkohol utanni vagyunkat egyszerre csillapitja.



    zugivoknak kitünö, de pasik elöt ne vegyetek elö az üveget mert kiröhögnek vele.





    (bar az is nagy elönye, hogy nyugodtan ott lehet felejteni a hütöben, mert ott is marad hianytalanul)

  • 2009.02.08 12:44:52sn

    en meg mindig az eredetileg voksolok..:-))

    jomagunkrol olvasni egy cikkben. :-))))

  • 2009.02.09 09:40:36Picinger

    Én a mentolosat kóstoltam, és egyáltalán nem éreztem rajta a menta ízt...

    A fogkrémtől meg nagyon messze van... ez már megint egy rosszindulatú fikázós vélemény.

  • 2009.02.09 12:29:04melcseee

    nekem akor is marad a hommade... :)



    és azt fogom és beleöntöm a kávémba.. :)

  • 2009.02.09 17:15:32fatál natál

    Én azt hittem, hogy az eredeti kávé ízű. Én mindig olyan cappuccinosnak éreztem.

Blogok, amiket olvasunk

MENŐ LAKÁS Hangulatos nappalik fehér téglákkal

A fehérre festett téglafal olyan visszafogott dizájnelem, ami egyből érdekesebbé tesz bármilyen lakást. Mutatjuk a jó példákat: modern, szellős, világos.

KETTŐS MÉRCE Kinek járjanak a segélyek?

Aki megérdemli? Aki rászorul? Aki balszerencsés? Az igazságos újraelosztás rendszere nem is olyan egyszerű.

GADGET Menő mobil 26 ezer alatt

A Xiaomi Redmi 4A az egyik legkedveltebb telefon hazánkban a gyártó kínálatából. Nem is csoda, mert ilyen tudást ilyen áron kevesen adnak!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta