Hol van a kényeztetés egy kéthetes diétában?

Igazából sehol, de amit lehetett, kihoztam belőle. Arra, hogy minek diétázom és milyen sikerrel itt találod a választ, ez itt pedig a kéthetes bécsi diéta, ehetővé téve. A lényeg. Ezt a menüsort két hétig kell élvezni, hozzádott cukor, olaj, zsír és alkohol tilos, a mozgás természetesen nem, sőt.

1. nap: reggeli: feketekávé helyett feketetea, lyukadjon ki a bécsi diéta kitalálójának a bele, ne az enyém.

ebéd: 2 kemény tojás +kevés rántással készült spenót Rántást békeidőben se használok, inkább felfőztem a fagyasztott spenótleveleket borssal, szerecsendióval és beleposíroztam a tojásokat, a várt középszar helyett egész jó lett. A doboz másik felét pirított mogyoró-mazsola keverékre öntöttem, marhahúslevessel higítottam, belefőztem tésztát és elkevertem a levesből származó főtt répával, így lett belőle nemdiétázókompatibilis tésztaleves a nemdiétázónak.

vacsora: 1 nagy marhaszelet, zöldsaláta, fõtt zeller Főztem egy baba húslevest lábszárból és farokból. A zellert kihalásztam a levesből és elszopogattam mellé egy nagyobb darab marhafarkat. A második héten, a határozott tiltás ellenére kiszívtam a velőt is, most pedig a muffinról kanyarodjunk vissza a tejbenvajbanra, a diétához. Második nap következik. Mellesleg a második hét első napján látható a változás, a téligumi laposodni látszik.

2. nap: reggeli: kávé tejjel, 1 db magos kifli tea és magos kifli

ebéd: 1 marhaszelet, zöldsaláta, gyümölcs ( kompót nem) két nagy pohár frissen facsart narancslével váltottam ki a gyümölcsöket, a marha a tegnapi, és nem szeretem a jégsalátát. Első héten itt Broáfka Ottokár bekopog az ablakon, először, de nem utoljára. A jégsaláta hívhatta, ezért második héten zellerszárból és almából kevertem salátát a főtt farok mellé, ami jobb, sőt, ezt a fogást rendszeresíteni fogom.

vacsora: fõtt sonka , étvágy szerinti mennyiségben első héten itt nem kívánom a húst, ettem vagy tíz deka főtt sertéscombot, második héten semmi bajom, akkor pár szelet prágai sonkát vacsoráztam. Kilencedik napon kezdek ingerült lenni, kicsit lassabb az agyam és hiányzik a keményebb mozgás, de hiába ugranék neki, nem esik jól.

3. nap: reggeli: tejeskávé, 1 db zsemle tea és magos kifli

ebéd: 1 fõtt tojás, zöldsaláta, paradicsom paradicsom, persze, a holland ízetlen méreg, a szicíliai 1500/kg, akkor ezt most kihagyom. Mondtam már, hogy nem szeretem a jégsalátát? De egy háromperces tojással összevagdalva, sok borssal, ami elveszi a nemlétező ízét, legyűrtem.

vacsora: 10 dkg sonka, zöldsaláta A salátát és a zellerszárat összevagdaltam, megborsoztam, ecetes chipotlét vágtam bele és annak az ecetét is rálocsoltam.

4. nap: reggeli: kávé, 1 db zsemle tea és magos kifli

ebéd: tojás, dinsztelt, vagy nyers sárgarépa, 15 dkg sovány sajt Pár csepp olajra ütöttem két tojást, rászeleteltem a kecskesajtot és alacsony lángon, fedő alatt összeolvasztottam, még jó is volt, az uram is evett belőle.

vacsora: natúr joghurt, vagy kefír + gyümölcs Összevagdaltam egy almát-körtét, elkevertem joghurttal és mézeskalács fűszerkeverékkel, gyömbérrel, curryvel ízesítettem. Kezdenek hiányozni az ízek.

5. nap: reggeli: reszelt sárgarépa citrommal, + kávé, kevés tejjel tea és két répa, amit elrágcsáltam, nem reszeltem le, második héten nem reggeliztem, a répa reggelire vállalhatatlan

ebéd: dinsztelt hal, paradicsom a paradicsomot már kitárgyaltuk, de ez a dinsztelt hal, szóval az anyátokat, egyen ő főtt halat… a tikin xicet ettem magában, ki vagyok éhezve a fűszerekre, pontosabban az azokat hatékonyan feloldó, szállító és kikerekítő zsírokra. Második héten halászlé.

vacsora: marhaszelet, zöldsalátával Ismét főztem egy baba húslevest lábszárból, így az uramnak is volt mit ennie (nem lelkendezett, egy hónapnál sűrűbben nem nagyon ismétlek fogásokat). A jégsaláta öntet nélkül egyre szomorúbb és rájöttem milyen íze van. Hipó. Broáfka Ottokár azt szeretheti annyira.

6. nap: reggeli: kávé 1 db zsemlével tea és magos kifli

ebéd: 1 grillcsirke, saláta a grillcsirke nagyon rosszul esett, nem szeretem, csak bonyolultan, és minél fűszeresebben. A mellét az uram ette meg, a jégsaláta már az agyamra ment, ráadásul egy ötszázas darabja, második héten zellerszárra váltok, az is drága, üres, de legalább szeretem, második héten főtt tyúkot ettem ki a levesből, annak van íze legalább.

vacsora: 2 fõtt tojás, sárgarépa A csirkétől estig Broáfka Ottokár ül a nyakamon. Első héten itt elfogyott az erő, rossz kedvem lett. Hiába voltam kimerült, elaludni sehogy se tudtam, egész éjjel fáztam és izzadtam. Mélypont. Második héten mintha kezdeném megszokni a gyűrődést.

7. nap: reggeli: citromos tea és tényleg, mellesleg tegnap annyira nem tudtam elaludni, hogy 10!-kor keltem. Kedden. Dráma. A tanulság: kezdjétek hétfőn, ne szerdán.

ebéd: marhaszelet, gyümölcs mondtam már, hogy főztem egy baba húslevest lábszárból? De mindegy is, mert egy almát és egy körtét ettem csak.

vacsora: mindent és minden mennyiségben szabad fogyasztani, kivéve a tiltott dolgokat. Az első heti dőzs: Vettem szépséges pisztrángot, fokhagyma, petrezselyem segítségével átsütöttem. Mellé vegyes olajos magvakból és egy kis sütőtökből összedobtam egy csatnit. Csak tudományosan, az olajos magvakban, sütőtökben rengeteg hasznos holmi van, ezzel tudom a leghatékonyabban feljavítani a készleteket a következő hétre. Második héten halászlé, maradt vasárnapról.

A két hét alatt pár furcsa dolgot észleltem. Egyre rosszabbul aludtam (éhség és az esti altatósör+ a kemény mozgás hiánya együtt, egyébként remek alvó vagyok). Sokszor volt tompa hányingerem, főleg az első héten (mindig azt eszek, amit kívánok, az ezt kell enni, és kuss, megviselte az idegeimet) többször volt brutális hasmenésem, amit szintén az én ezt nem akartam megenninek tulajdonítottam. Egyre ingerültebb voltam, ami a kevesebb mozgás és ételmegvonás következménye lehet.

Az eredmény tartása, sőt a leadott négy kiló mellé még ötöt odaállítani, az igen érdekes lesz, de van miről lemondanom. Pontosabban átütemezni, a lemondásokat pedig átütemezem negyven utánra. Zsír, szénhidrát és alkohol beszerzési tervmódosítást hajtottam végre. Leállok az esti sörről, inkább egy deci bort. Vacsora tömény zsír és szénhidrát nélkül. Az abált szalonnák, kolbizsírban konfitált fokhagyma, kenyér, tészták, rizs és kisbarátaik átkerülnek a reggeli-ebéd zónába, azokhoz megy úgyis a sör, ami erre az időszakra lett száműzve. A pálinka is reggeli italként fog szerepelni, annak még jól is áll ez a szerep. Vacsorára csak bor, legalább kiművelem magam azon a területen. Azt kiválóan lehet párosítani halakkal, színhúsokkal, belsőségekkel, erdei gombákkal és articsókákkal, zöldségekkel. Még szerencse, hogy nem izgatnak a sütik, azokat eddig se ettem nagyon, az a kevés nem fog kárt okozni. Cukrot eddig se tettem semmibe, innentől se fogok. Készételeket eddig se ettem, de azokat nagyrészt úgyis kihányom, mert Broáfka Ottokár a tartósítószereket szereti a legjobban.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek