Helena Christensen újra fényképezőgéphez nyúlt

Helena Christensen hosszú évek modellkedése után, az utóbbi időben inkább a kamera túloldalán dolgozik. A '90-es évek egyik kiemelkedő topmodellje újra kamerát ragadott, fényképei far from, close címmel a manhattani Dactyl Foundation kiállításának keretében tekinthetők meg.

Az ökoharcos dán modell korábban is fotózott már, többek között a Marie Claire-nek és az ELLE-nek. Korábbi kiállításaitól a kurátorok sorra mennybe mentek, feltehetően részben azért a felhajtásért is, amit a topmodell celebstátusza hoz egy-egy galériának. Christensen korábbi People and Portraits című kiállítása olyan hírességek portréit gyűjtötte össze, mint Michael Stipe, az REM frontembere és Bono, a U2-é. A veterán modell soha nem tanulta iskolában a fényképezést, modellkarrierje során azonban a legjobb fotósokkal dolgozott együtt, amiről a következőképpen nyilatkozott egy régebbi BBC-interjúban: "Nagyon szerencsés vagyok, hogy velük dolgozhattam. Ennél jobb fotós-képzést elképzelni sem tudnék!" Ön mit gondol a modellből lett fotográfus képeiről?

Kattintson Helena legújabb fotóiért!
Oszd meg másokkal is!
Mustra