OFFLINE

Karácsonyi menü kétezerötből

2008. december 15., hétfő 08:00

Keményen hangzik, de nem lehetetlen, és pláne nem teszkós a menü, amit kétezerötszáz forintból állítottunk össze.

Az agyamban őrzött legfontosabb és többszörösen elmentett fájlok között rengeteg filléres, de egyáltalán nem szomorú recept sorakozik. Elsősorban olasz iskolás viszonyokra írva, mert ott voltunk végtelenül csórók. Ugyanezt az állapotot kipróbáltuk Magyarországon is, és élelmezési szempontból nem szenvedtünk hiányt semmiben. Az olcsó karácsonyi menüt ezekből a fiókokból állítottam össze. Nem leporoltam, mert mostanság is sokat esszük ezeket, elég jól tudnak esni. Pont olyan jól, mint a pisztrángikra, vagy a libamáj. Egy jó ételhez nem kell sok pénz, csak kreativitás. Meg belerakni a kicsi szíved, mint itt, ugye.

Az első rész, a kacsás menü itt olvasható, kacsamájjal, kacsasülttel és egy szigorú alaplével.

A költséghatékony menü a Nagycsarnokban kijött kétezerötszázból, ami jó jel, mert nem az a legolcsóbb beszerzési forrás. Ez a mennyiség három főre bőven elég.

1 kiló liszt
¼ kiló dara
Két velős csont
30 deka sertéscomb
Egy kis pohár tejföl
hat tojás 
Egy liter tej
20 deka vaj
Fél kiló savanyú káposzta
Élesztő, fűszerek, cukor, kakaópor
Fél kiló kenyér
Tíz deka mazsola

A menü összeállításánál eszembe jutottak a belsőségek, de abból állandóan csak a feszültség van, a tüdőleves, pirított borjúmáj és a pacal megosztják az emberiséget, pedig finomak és megfizethetők. (Mellesleg: úristen, mennyire szeretem a szalontüdőt, és de rég ettem! Tényleg, ha kockáztatok már fel tüdőt, a nyekergős hang milyen idegesítő már? És ahogy fennmarad a főzővíz színén, a tüdő kétségtelenül a leghülyébb alapanyag. A színe nyersen és főtten is rémes, meg azok hörgők…böee, majd egyszer erre is kitérek.)

Reggelire kakaós csiga tejjel, házilag, ami nagy kaland, pláne frissen készítve ágyba vinni. Ez a recept azonos a darázsfészekkel, de a dió drága. Inkább sok kakaó legyen benne, mint kevés dió. A kakaó helyettesíthető fahéjjal is. Három deka felfuttatott élesztőt összegyúrok 60 deka liszttel, két tojássárgájával, két evőkanál vajjal, egy csipet sóval és meleg helyen kétszeresére kelesztem. Amikor megnőtt, átgyúrom, és fél centi vastagra nyújtom. Ráöntöm a cukorral és olvasztott vajjal elkevert kakaóport, feltekerem és két-három centis szeletekre vágom. Itt hasznosítható a makikészítési tudomány. A maszatos tekercseket egy magas falú, kivajazott tepsibe rakom, nem szorosan, mert még nőni fognak. Hideg sütőbe tolom és 150 fokon fél óra alatt készre sütöm, félidőben egy pohár vajas tejjel meglocsolom. Reggel vajas tejjel nyakonöntve a sütőben átforrósítható, ha nem akarsz korán kelni és dagasztani. Tudom, nem akarsz, én mondjuk összedobtam, amíg megkelt, elmentem edzeni, és amíg letusoltam, betoltam a sütőbe, de nem is vagyok normális.

 

Előétel csontvelő, a recept itt található, már megírtam, naná.

 

A fő fogás húsos káposzta nem zsírosan, elég zsír volt a velőben, tudjam hol a határ. A fél kiló savanyú káposztára harminc deka sertéscombot számolok, lerakom egy lábosba, az aljára és a tetejére káposzta kerül, a húsra babérlevelet, egész borsot és fűszerpaprikát szórók, felöntöm félig vízzel és alacsony lángon a tűzhelyen felejtem két-három órára. Tejföllel, vagy anélkül, kenyérrel, vagy anélkül. Pár nappal előre is elkészíthető.

Édességnek császármorzsa. Bizony, és nem a zacskóból, mert arra nincs keret és egyébként is letöröm a derekatokat, bakker! Nem főzünk zacskóból! Amikor megjelent az instant császármorzsa hetekig dühöngtem. Zacskós tejbegríz, az mikor lesz? Ezt a baromságot. Tíz perc melót spórolva csak a hülyék mérgezik magukat. Előző nap érdemes előkészíteni a masszát, elkeverni negyed kiló lisztet negyed kiló darával, egy marék mazsolával és fél liter tejjel. Ez másnapra megduzzad, akkor jöhet bele két tojássárgája és a két habbá vert fehérje. Ezt öntöm bele a vastagon vajas tepsibe és forró sütőbe tolom. Néha kihúzom, és egy lapáttal átforgatom, hogy jól összetörjön. Gagyi málnaízű szörppel, neadjisten jaffával igazán szockó, de forró baracklekvárral jobb.

Nagymamám sokat készítette, ezzel és prószával szoktam időutazni. Meg paprikás gombóccal és dödöllével, az olcsón jót sorozatban majd azok is bekövetkeznek. De most megyek és összepattintok egy tojáslikőrt. Közkívánatra.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2008.12.15 10:25:54cherrypie

    nem szeretnélek még jobban elkeseríteni, de zacskós grízpuding már létezik, ami összességében és nagymértékben nem tér el a tejbegríztől... :) doktorötker :)



  • 2008.12.15 10:27:04cherrypie

    ja, és ki nem állhatom (habár ebből következik, hogy a kóstoláshoz meg is kellett venni...khmm... :D)

  • 2008.12.15 10:40:30bolletje

    Kedvencem a palacsintapor, nem kell hozzá más, csak tej és tojás. Hallóóóóó....

  • 2008.12.15 10:41:28Péter Anna

    Te palacsintapornak hívod a lisztet? :D

  • 2008.12.15 10:53:47blueberry

    A receptek jók, a stílus zseniális, és végre egy írás, ami azt sugallja, hogy a remek karácsonyi menünek nem a pénz az alapvető és elmaradhatatlan hozzávalója... :)



    Remek cikk, köszi Péter Anna! ;)

  • 2008.12.15 10:54:09belize

    Évek óta van zacskós grízpuding, több ízben is, és szerintem még jobb, mint a tejbegríz.

  • 2008.12.15 11:33:54bolletje

    Anna, hát ez az, ki az a marha, aki ezer forintért veszi a sima fehérliszt kilóját?

    Na jó, van benne sütőpor is :)

    tinyurl.com/6ryjrf

  • 2008.12.15 11:52:05Prinzessin Erbsen

    jo ötlet



    a csigat szoktam ugy is, hogy sima vajkremmel(cukorral habosra kevert vaj, vagy margarin+vanila, de lehet meg turbozni) kenem meg a kakao helyett, es ugyanugy a cukros tejes locsolas



    megfoghatatlan szamomra a gyerekek kakaoscsiga örülete, azt hittem hogy csak az en gyerekeimnek van ilye rossz izlese, de multkor Kasselben egy kavezoban anyuka es gyereke, es a gyerek csak ugy gyürte be a kakaos csigat, ugy latszik ez hatarokon ativelö



    en mar annyi csigat sütöttem az eletben, hogy ha meg is csinalom, de mar megenni nem tudom



    nagyanyam is mindig kakaos csigat sütött

  • 2008.12.15 12:08:57dzsedofka

    péter anna ftw.:)imádom ezeket a cikkeket, sőt rajongok.

  • 2008.12.15 13:01:55cantbear

    igen-igen, sok-sok Annás cikket még!!!!!!!

    Szívesen lennék családtag Nálad, bár az tuti, hogy egyfolytában a Margitszigetre kéne járnom futni, vagy valami edzőterembe, hogy ne hízzak 80 kilósra :)



    Egyébként majd az ünnepek után összeírhatnál pár látjos receptet, ami 1 finom 2 le lehet adni vele az ünnepek alatt felszedett kilókat (sajnos minden fogyókúrám kudarcba fullad, mert túlságosan szeretem a finom kajákat, és a fogyókúrás salik nem elégítenek ki túl sokáig :D )



    pussz

  • 2008.12.15 13:25:49Tpancs

    ezt a káposztás sertéscombot ha kérhetném, picinykét részletesebben...! (a húst daraboljam, egyéb fűszerek?) nagyon köszi!

    A többit is, nagyon bejött ez a cikk!



    A grízpuding mikor olyan már, mint a tejbegríz? már bocsánat, de nálam teljesen más a kettő: a tejbegríz max csak enyhén vaníliaízű, és akkor a legjobb, amikor nem bírom kivárni míg kihűl és megolvad rajta a cukros kakaópor. a grízpudingot, ami tökre vaníliaízű és persze pudingos is, hidegen eszem, és olvasztott lekvárokkal a legjobb.

  • 2008.12.15 13:46:04Gladia Delmarre

    Nagyon tetszett a cikk (már a kacsás is szuper volt, és nálunk az is lesz karácsonykor:))!!



    Grízpudingot a gyerekek nem szeretik nálunk, ami azért igazán érdekes, mert a tejbegríz meg megy, hetente kérik (tejberizzsel felváltva).

    Kakaós csigát én is sokszor sütök, de nálunk inkább a fahéjjas változat dívik. Szóval, általában két tepsivel csinálok, egy ilyet, egy olyat. De a mixelt (kakaós-fahéjjas) is finom nagyon! Annyit tennék hozzá, h vajas tej helyett én enyhén cukros tejszínnel szoktam megkenni a csigákat és -külön kérésre- viszonylag szorosan rakom őket egymás mellé, hogy a csigák oldala is foszlós legyen.

  • 2008.12.15 13:54:47Tpancs

    dióval is nagyon fini tud lenni a csiga! :) meleg tejjel reggelire, nyami!

  • 2008.12.15 14:02:06VilágosKékHarisnya

    Hahó, főztök? :)



    Jövök én is kicsit nyálat csorgatni, nálunk ma közkívánatra spenót-tükörtojással a kaja. Jójó, jó az, de hát......



    Pffff a lábam többet be nem teszem idén a teszkóba, ez borzalom!



    Annával vitába szállnék, sztem a legjobb karácsonyi reggeli a következő: reggel pizsiben kiosonunk az erkélyre, a szentestéről maradt és jól megkocsonyásodott bajai halászlét bevonszoljuk, leszelünk egy szelet kenyeret, kanállal rákenjük a nyami halkocsonyát és közben elégedetten vigyorgunk.

    Mindezt állva a konyhában, mint a lovak, bámulunk ki az ablakon, mert szerencsés esetben hull a pelyhes..



    Éljen a császármorzsa! Baracklekvárral!

  • 2008.12.15 14:11:21féltékeny

    kedves anna



    mi volt a karácsonyi szempont?

    menüileg

    a velős piritós?

    szeintem

    a 2500 pénz nem kevés

    szolid mennyiségben

    (mert az ipari menny. húz fel ára f.ba)

    hagyo. menü 3 fő

    töltött káp.

    v.

    halászlé

    is

    (ponyty)

    bejglinem

    de gundel pancsa si

    de bol. kar.

    f.

  • 2008.12.15 14:22:01cantbear

    Jaigen, Anna, Tpancsnak igaza van, légyszi picit részletesebbben írdd a recepteket plzzzzz :-)

  • 2008.12.15 15:47:22Péter Anna

    kedves cantbear, utánanézek a könnyű recepteknek, mert nem vagyok elég erős ebben a témában. És jól látod, napi egy óra sport és jöhet a velő szemléletben éldegélünk.



    A disznós káposzta:



    félökölnyi darabokra metélem a húst, de úgyis széthullik, tehát nem muszáj. a lábos aljára két centi káposzta (nem mosom át!!)rá a hús, arra a fűszerek, egy kis só, befedem káposztával, félig felöntöm vízzel, fedő, alacsony láng 2-3 óra. Nem kell piszkálgatni. Igazából kolbásszal (szeletelve), füstölt marhanyelvvel (egyben) és csülökkel (kettécsapva) szoktam a comb mellett rétegelni, és annyit csinálok, ami egy hadseregnek elég, de most fix összegben kellett gondolkodnom. Igen jó libából is.

  • 2008.12.15 15:49:09Péter Anna

    Gladia Delmarrenak igaza van, a csigát jobb szorosan, úgy puha lesz az oldala is!

  • 2008.12.15 20:18:48liliana13

    szia Anna, nekem is nagyon tetszenek az írásaid! És irigyellek.... mondd, hogy van időd ennyi főzésre-sütésre? Mivel foglalkozol? Csak ide írogatsz, vagy van vmi más munkád is? Én örülök, ha hétvégén össze tudok dobni valamit... meg az összes barátnőm-rokonom ugyanígy van ezzel.

  • 2008.12.15 20:52:59Péter Anna

    Sokat melózok, de pár éve kidobtuk a tévét és hirtelen több időm lett. Hét körül nem a tévé elé dőlök be, hanem a konyhába támolygok. :) Hétvégén meg előkészítek sokmindent, így hétközben gyorsabban megy, szerintem meg lehet szervezni, csak akarni, meg szeretni kell.

  • 2008.12.15 21:02:26liliana13

    Igazad van!! Ez biztos, hogy sokkal több örömöt ad, mint a tv:) És értelmesebb szenvedély...

    Majd ha itthon maradok a babával (remélem hamarosan), én is kiélem magam!! És mindent kipróbálok majd.

  • 2008.12.15 23:23:50csongi07

    Jaj Istenem!

    Ezt a cikket nem ilyen késő este kellett volna elolvasnom, mert baromira megkívántam úgy uszkve az egész menüt!

    Istenien néz ki az összes, főleg a császármorzsa.

    Asszem ugrott a holnap menü,mert anya császármorzsát kíván :)

  • 2008.12.16 08:33:39januar18

    Anna, én is imádom az írásaid! Úgyhogy minél többet, hajrá - hajrá! :)

  • 2008.12.16 08:50:08Berix

    Nagyon jó az írás, öröm volt olvasni. Gratulálok és még sok ilyet:)

  • 2008.12.16 10:02:27Tpancs

    Anna, köszi a részletezést! jól jött! :)

    én szeretek még Karira panettonét is csinálni, ami a nevével ellentétben nem túl bonyi, a családban a többiek úgyis diós/mákos kaláccsal nyomulnak, szóval jó egy kis változatosság. valamint keksz és bogyók minden mennyiségben... :) (indul a kexgyár!)

  • 2008.12.16 10:03:26Tpancs

    nem bogyók, golyók! :)

  • 2008.12.16 12:53:49freesleep

    mi van a bejgliben?

    www.mixonline.hu/Cikk.aspx?id=21497

  • 2008.12.16 13:06:28boszor

    Teljesen korrekt menü, és jó a cikk. Az más, hogy nálam a savanyú káposzta-sertéshús kombináció nem számít ünnepinek - de tudom, hogy ez a hagyomány.



    Nálunk a családban az ünnepi menü hagyományosan tartalmaz borlevest és halat, esetleg csirkehúst valamilyen formában, aztán van olyan, hogy készítünk pl. tenger gyümölcsei-salátát is.



    Az fontos, hogy ne kerüljön az asztalra semmi túl nehéz, zsíros étel, egyikünk gyomra se veszi túl jól az akadályt, és senki nem akarja epecseppel kezdeni a karácsony másodnapját:)

  • 2008.12.16 13:26:32hana

    világoskékharisnya



    a kenyeret előtte meg kell pirítani, hogy a kocsonya ráolvadjon!!! :-)))

  • 2008.12.16 14:50:57bolletje

    Tüskevár! :)



    Gyerekként nem szerettem a halászlét, de ettől a résztől a könyvben, amikor Matula bácsi tálalja a halászlékocsonyát, már akkor is kikészültem - jó értelemben, persze :)

  • 2008.12.16 20:37:29VilágosKékHarisnya

    hana,



    az igaz, de akkor a csörömpölésre felébrednek a tömegek és mindenki halkocsonyát akar reggelizni. :D Akkor meg oda az önzős reggeli :)

  • 2008.12.16 20:41:20VilágosKékHarisnya

    A Tüskevár volt az egyik kedvenc könyvem. És arra a jelenetre én is nagyon emlékszem! :)



Blogok, amiket olvasunk

JEGYZETLAP Posztnyár szindróma

Ha csak sóhajtozunk, és utáljuk, hogy vége, egyre nyomorultabbul érezzük magunkat. Négy lépés, hogy a szeptembert is élvezni tudd!

STÍLER Netes szépségdilik: ezeknek ne dőlj be

Ha nem akarsz úgy kinézni, mint egy cirkuszból szabadult bohóc, ne a csodatévő appok képeinek higgy, hanem a tükörnek. Az ugyanis nem halványítja el a bőrhibákkal együtt a sminkedet is.

HOMÁR Fifikás, de bebukott parkolóteszt budán

Jó napot, miért büntetnek meg, ha még a fizetőövezet kezdetét jelző tábla előtt parkolok, a nem fizető zónában? Csak. Parkolócég, 12. kerületi módra.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta