A szegények libamája: a csontvelő

Zanza!

A hízott libamáj, bár mostanában mindenki fintorog és hősködik, a hisztitől függetlenül egy szenzációs alapanyag, de sok vele a meló, ezért el is kérik az árát. Pedig a hízott libamáj 45-55 százaléka zsír, bizony. Nem kobebélszín, belugakaviár, vadlazacfilé, nemnem, sima, pórias zsír teszi selymessé és finommá. De a hízott máj nem egyedülálló a nemes zsírok csapatában, szorosan mögötte loholnak a különböző velők, csontból, koponyából kinyerve, ahogy tetszik, fillérekért.

Egy rozskenyér, két velőscsont, pár szál zöldség és egy ötszázasból kipipálva a szédítő, kétszemélyes ebéd.

 

A csontot kevés, gyöngyöző vízben, egy szál répával, zellerrel, hagymával, fokhagymával és fűszerekkel egy órát kell főzni (eleinte büdös, habzik, nincs mit tenni, esetleg a habot lehet lekanalazni) ami leszűrve tökéletes csontleves, cérnametélttel, vagy akár anélkül.

A csontokból közvetlenül a fogyasztás előtt a forró pirítósokra rázott velőt bátran sózni-borsozni és kész is. Ütős, emeli a koleszterinszintet, összezsíroz mindent és a tányérra, konyhapultra odadermedt velődarabkákat ipari oldószerrel sem könnyű eltávolítani.

De megéri. És akinek ez fontos, a marhákat nem tömik. Illetve de, de azok másik marhák.

Egy kis étvágyfokozó a velőhöz:

Blogmustra