A tuti ebédmenü nyomában: teszteltük a Bar Ladino-t

Zanza!

Új küldetésünk, hogy megtaláljuk a tuti ebédmenüt kínáló budapesti éttermet. Ennek jegyében pár napja ellátogattunk a Bar Ladino-ba és bár sok mindent kipróbáltunk volna az étlapként szolgáló hatalmas fekete tábláról, tartottuk magunkat az elhatározáshoz: 1000 forint alatt is lehet finomat ebédelni Budapesten.

A Bar Ladino-ba belépve az embert azonnal meglegyinti a VII. kerület letűnt időket idéző hangulata és a környék izgalmas pezsgése. Olyan ez a hely, mint a környezete. Van itt minden, szódásüvegek a bárpult fölött, lakásmagazinokba illő vagány tapéta, ezeréves kivénhedt rádiók, Singer varrógép az emeleten, minikiállítás a falakon, innen-onnan előbukkanó kincsek, lámpák minden mennyiségben (hiába faggattuk a pincért a lámpák lelőhelyéről, állította, hogy szedett-vedett gyűjteményről van szó), és persze sok bringa. A bár a nevét egyébként egy máig élő spanyol-zsidó nyelvjárásról kapta.

Délután kettő körül ültünk le az egyik hatalmas, tárva nyitott ablak mellé, ezért is volt meglepő, hogy alig lézengtek a helyen. Egy-két wifiző fiatalt és a kedélyesen elkártyázgató, környékbeli bácsikat leszámítva nem volt valami nagy nyüzsgés. Pedig kellemes hely a Ladino, nem is baj, hogy nem érnek el ide a napsugarak, a szellők kényelmesen körbejárnak az egész helyen és szerencsére nem kell fulladozni a mindenhol jelenlévő cigarettafüsttől. A zene se volt rossz, bár a rádióhoz nem feltétlenül ragaszkodnánk.

A menü 890 forint volt, ezen a napon csirkeraguleves és almás palacsinta, amihez két hatalmas almafröccsöt rendeltünk. A városszerte kapható ebédmenük nyilvánvalóan nem gasztro-gyöngyszemek, de ár-minőség viszonylatában azért kicsit jobbra számítottunk. A csirkeraguleves ízre mindenképpen meggyőzőbb volt, mint látványra. Ami meg az almás palacsintát illeti, csöppet gondban voltunk. Nem nagyon tudtuk eldönteni, mivel is állunk szemben. A palacsinta valahogy félúton megrekedt a hagyományos, vékony, magyar változat és a jó vastag, juharszirupért kiáltó, amerikai rokona között. De igazából egyik sem volt. A tésztát lisztesnek és nehéznek éreztük, a belesütött reszelt alma viszont jó ötlet és a fahéjas szósz is finomra sikerült.

A Bar Ladino-ban nem nehéz elbeszélgetni egy-két órát egy jóbaráttal, a pincérek sem zaklatnak állandóan, az ebéd utáni kávé olyan, amilyennek lennie kell: finom és üt, az abalakokban lógó apró csillárok halk csilingelését pedig a végtelenségig tudnánk hallgatni. A tökéletes ebédmenüt viszont máshol kell keresnünk.

Cím: VII. ker. Dob utca 53.

Blogmustra