Naomi Campbell a rasszizmusról: 'Harcos vagyok.'

Naomi Campbell brit szupermodell azért nem tesz pontot több mint két évtizedes pályafutására, mert még mindig túl kevés fekete modell dolgozik a divatiparban. "Hálás vagyok a karrieremért, de aggódom az engem követő lányok lehetőségeiért - azért, hogy bánnak velük. Többek között ezért csinálom még mindig" - nyilatkozta a divatikon a nigériai fővárosban adott interjúja során a hét végén. A 38 esztendős sztár azért érkezett az afrikai országba, hogy részt vegyen egy sor most induló nyári koncert és divatshow népszerűsítésében. Az abujai nyitány azonban öt órával később kezdődött a tervezettnél, így Campbell divatbemutatóstúl és más fellépőkkel együtt kimaradt a programból. A műsor Washingtonban és Londonban is bemutatkozik a következő hónapokban.

Campbell, aki elsőként hódította meg a fekete modellek közül a Vogue magazin francia és brit címlapjait még tinédzserként, elmondta, hogy sok divattervező még ma is inkább fehérekkel dolgozik, mintsem sötétbőrű kolléganőivel. Bár manapság már kevesebb bemutatót vállal, azt igenis számom tartja, hogy hány színesbőrű modell szerepel a kifutókon. Ebből a szempontból "a tavalyi New York-i évad volt a legrosszabb" - jelentette ki. Ahogy arról korábban már írtunk, az olasz Vogue a tarthatatlan helyzet kezelésére júliusi számát direkt főként fekete modellekkel töltötte meg. Campbell, aki a négyféle címlap egyikéhez adta arcát, történelminek nevezte ezt döntést. Arra a kérdésre, hogy milyen személyes tapasztalatai vannak a rasszizmussal kapcsolatban, egyszerűen leszögezte: "Én harcos vagyok." (forrás: MTI, kép: Campbell és Iman, Northfoto)

Oszd meg másokkal is!
Mustra