Vásárolna még a Primarkban, ami gyerekekkel varratta a flittert?

A néhány hónapja általunk is méltatott, ám némi kétkedéssel fogadott angol áruházlánc nagy csávában van. Beigazolódott, amit a Primarkot gyanúsnak tartók feltételeztek, mégpedig, hogy azért árulhatják olyan piszok olcsón a ruhát, mert gyermekmunkával dolgoztatnak. És bár az áruházlánc váltig állította, hogy minden termékük a láncolat gyárain belül, gyerekmunka-mentesen készül, ahogy a BBC riportjából is kiderül, fény derült rá, hogy hoppá, mégsem. Minimum három beszállítójuk ugyanis dél-indiai sikátorokban dolgoztatott fiatal nőkkel és gyerekekkel, akik a pólókat hímezték és a flittereket ellenőrizték a ruhadarabokon.

A Primark erre azt lépte, hogy kirúgta mind a három beszállítóját, azonban ezzel közel sem állította helyre a hírnevét és nem oldotta meg az általában a gyanúsan olcsó láncolatokat körüllengő etikai kérdéseket. Hiába imádjuk az Old Navy pillekönnyű pamuttopjait, a GAP farmerjait vagy akár a Macy’s, a Mango, a H&M, a C&A, a Promod vagy a Zara, a Nike – de tényleg sorolhatnánk vég nélkül – termékeit, nagy az esélye annak, hogy a libbenő szoknya, amit mi 18000 forintért (vagy akár csak 2500-ért) megveszünk, azt napi kétszáz forintból élő, harmadik világbeli asszonyok készítették. Vagy a gyerekeik. Ön elgondolkodik a sweatshopok és a gyermekmunka kérdésén vásárláskor? Vagy a nyári leárazások lényege pont a könnyed szórakozás, és nem ilyenkor szokta a világ nagyobbik felének problémáit megoldani?

 

 

 

Oszd meg másokkal is!
Mustra