A nap kedvence: Jessica Simpson napsugárruhája

Hogy elkerüljem az olyan – némileg jogos – kérdéseket, amelyek legutóbb Lilly Allen rikítópink frizurájának kapcsán merültek fel, közlöm: Jessica Simpson egy amerikai énekes- és színésznő, aki ex-férjével az MTV egyik valóságshow-jának főszereplője volt egykor. Ráadásul a húga, Ashlee Simpson is énekelget. Ebből a videóklipből meg még az is kiderül, hogy J. S. görkorcsolyázni is remekül tud és jóban van Eva Longoriával. Ez mind csak háttérinformáció, mert ez a bejegyzés nem J. S. sport-, színészi teljesítményéről vagy énekhangjáról szól, hanem az öltözékéről, amit ezennel kikiáltok a nap kedvencének.

A képen látható pántnélküli Calvin Klein-ruhát az énekesnő New Yorkban, egy hotelból távozva viselte a napokban. Igaz, hogy a világossárga színtől lassan herótja lesz az embernek, de Simpsonnak remekül áll (még pont egészségesen barna a bőre), és kis túlzással állíthatjuk, hogy megy a New York-i taxik színéhez is. A térdig érő ruha egyszerűségét ellensúlyozza a kissé feltűnő, nagyméretű, mozaikos Minority-retikül - állítólag a celebek legújabban ettől a divatmárkától fossák össze magukat, ami a táska árán is tükröződik valamennyire: 455 euróba kerül a képen is látható példány, azaz olyan 112 ezer forintot perkálhatunk érte. Az In Style magazin szerint Simpson lábán Azzedine Alaia-szandálcipő látható. Egy poros, fülledt, nagyvárosi teadélutánt szívesen dobnék fel én is egy ilyen, kevéssé fellengzős, viszont cuki szereléssel. (Kép: Northfoto)

Oszd meg másokkal is!
Mustra