Az ön rúzsa tetűhullákból, parfümje bálnahányásból készült

Az általános olvasói felháborodást kiváltó, a hozzászólók definíciói szerint helyesen "pálmasodró" "nemürülékéből" készülő kávéról szóló poszt, valamint a New York Times egy jópofa cikke hívta fel a figyelmünket a témára, és ennek nyomán úgy döntöttünk, utánanézünk pár alapvető kozmetikai, illetve étkezési alapanyagnak, illetve színezőanyagnak. És azóta tudjuk, hány nap mint nap magunkra kent-fújt, vagy akár elfogyasztott termék tartalmaz olyan összetevőket, mint például bálnahányás vagy szárított tetvek. Veszítse el áldott tudatlanságát (jó eséllyel étvágyát is), és nézzen a hajtás mögé!

Az ámbra, eddig még mi is tudtuk (mert olvastuk a Moby Dicket), a cetekből származik. Az óceán vizében úszik, így szokás rátalálni, azaz nem a bálnavadászat terméke. Évszázadok óta használatos, igen fontos parfümalapanyag. Világszerte használt ma is, bár szintetikus megfelelői miatt kiszorulófélben van, Amerikában például kifejezetten ritkán használják manapság. Erről az illatos anyagról kevesen tudják, hogy ételízesítésre is használták egykor, azt pedig még kevesebben, hogy igazából a bálna emésztőrendszerének terméke, így aztán gyakorlatilag hányásként kerül ki az állat szervezetéből a külvilágba - azaz a vízbe.

Evett ön már kőszénkátrányt? Valószínűleg igen, hiszen a legelterjedtebb kék, ill. zöld ételszínezéket ebből állítják elő, a neve brillantkék, és ha legközelebb fagylaltot vagy borsókonzervet vesz, ön is leellenőrizheti, hogy volt-e benne egy kicsi, ha megnézi, hogy a dobozon szerepel-e az E133 kód. Samponokat, szappanokat is szokás vele színezni egyébként.

A rúzsok kárminvörös színét egy, a cetekhez képest különösen apró állatból nyert anyagból állítják elő: a bíbortetűből. A magyar wikipedia még közli is a receptet, ami alapján a nőstény tetvekből kiszárítás után szép vörös festéket lehet készíteni. Ezt az anyagot E120 néven nem csak kozmetikumokhoz adják hozzá, hanem élelmiszerekhez is, például energiaitalok pirosításához gyakran használatos. Egészségünkre!

Ennyi nagyjából elég is lesz mára az ismeretterjesztésből, hogy mert lassan már Tyler Durdennek érezzük magunkat, aki a Harcosok klubjában rengeteg ilyen "titkos" receptet közöl, illetve használ fel, onnantól kezdve, hogy hogyan lehet plasztikai sebészetről lopott zsírleszívás-végtermékből (azaz emberi hájból) szappant főzni, vagy hogy a narancslén kívül mi a napalm két másik alapanyaga. Aki mégis szeretne többet tudni, az kattintson bártan erre a videóra, mert itt Tyler Durden szerepében maga Brad Pitt hívja fel a nézők figyelmét a vizelet egyik rendkívüli tulajdonságára és ebből adódó praktikus felhasználási lehetőségére. Aki pedig nélkülünk és Tyler Durden nélkül is tud hasonlóan döbbenetes hozzávalókról, ne kímélje a billentyűzetet! Folytassa az ismeretterjesztést ön egy-két keresetlen hozzászólással!

 

Oszd meg másokkal is!
Mustra