Indul az Öltözz pirosba-mozgalom

"Ez nem csak szép piros ruha. Ez vörös riadó" - ez a Szív Világszövetsége jelmondata, amellyel a szív- és érrendszeri betegségek veszélyeire akarják figyelmeztetni a világot. Májusban lesz az idei Szív Világkongresszus, amit Buenos Airesben rendeznek és a Világszövetség most hozta nyilvánosságra azokat az adatokat, amik az Öltözz pirosba-mozgalommal kapcsolatosak. Ezt a jelszót először az Amerikai Szív Szövetség adta ki, amikor egyértelművé vált, hogy az Egyesült Államokban a nők halálozási statisztikáinak az élén a szív- és érrendszeri betegségek állnak.

Ez a jelenség a világon mindenhol jellemző, de nem köztudott: Ausztráliában például a megkérdezett felnőttek 97 százaléka nem tudta, hogy nemcsak a legtöbb férfi, de a legtöbb nő is valamilyen szívbetegség vagy szélütés miatt hal meg. Több mint négyszer annyi hölgy hal meg ilyen betegségben, mint emlőrákban - az Egészségügyi Világszervezet statisztikái is ezt bizonyítják. A magas vérnyomással szorosan összefüggő agyi érkatasztrófák, a szívinfarktus okozta halálozás következtében világszerte több nő veszti életét, mint minden fajta rosszindulatú daganat, AIDS, malária és tuberkulózis miatt együttesen. Az Öltözz pirosba-mozgalom azt célozta meg, hogy mindenfelé fölhívja az emberek figyelmét a szomorú igazságra: a legfontosabb közegészségügyi tennivaló a nők egészségének védelme a különféle szív- és érbetegségek ellen.

A Szív Világszövetség ebben az évben Ausztráliában, Finnországban, Jamaicában, Szingapúrban, Dél-Afrikában, Svédországban és az Egyesült Államokban rendez nagyszabású akciókat, programokat a női szívbetegségek megelőzése végett. Tavaly Chile volt az első dél-amerikai ország, ahol ez a mozgalom elindult.

Jelképük a piros ruha, és a Szív Világszövetség büszkén közli a mozgalom szóvivőjének fényképét: a világhírű Catherine Zeta-Jones mosolyog a nézőre. Az Egyesült Államokban a hölgyek szívbetegsége ellen szervezett harc legfőbb támogatója a First Lady. Laura Bush lányával, Barbarával jelent meg ez év elején azon a divatbemutatón, amit a mozgalom jelszavával szerveztek. A piros ruha tavaly Milánóban is megjelent a szokásos divatheteken, ahol óriási sikere volt annak a négy méter hosszúságban egyik terem közepén függő piros kosztümnek, amelyet egyik fiatal tervező, Margherita Paglia alkotott. (forrás: MTI)
Oszd meg másokkal is!
Címkék
Érdekességek