Tavaszi tisztítóböjt-tapasztalatok

Zanza!

Éppen hat hete tartom magam az idén tavaszra, a nagyböjti időszakra, azaz még a hét végéig önmagamnak előirányzott böjthöz. Miután Kőbán Ritának a vegafesztiválon megígértem, életemben először (egyelőre átmenetileg) vegetáriánus vagyok, emellé sem alkoholt, sem kávét nem iszom. Másfél hónapnyi önmegtartóztatás keserves, ám testet-lelket acélozó tapasztalatai következnek a hajtás után.

Alkoholtilalom: ez az a terület, ahol volt már tapasztalatom bőségesen, hiszen évek óta minden tavasszal tartok egy kis híján héthetes alkoholböjtöt. Fizikailag érezhető hatással nincs az emberre az ilyesmi (feltéve, hogy nem idült alkoholista), bár minden bizonnyal nem árt néha a májnak egy kis pihenő. Ha a baráti köröm autóval járna szórakozni, nyilván én lennék ilyenkor a legjobb haver, tekinettel arra, hogy a sofőri szerepet nem tudnám mire hivatkozva nem elvállalni. Erre azonban nincs szükség, így a józan szombat éjszakák legfeljebb arra jók, hogy az ember megállapíthassa: sokkal kevesebb a jó zene és kicsit kevesebb a szép ember Budapesten, mint emlékezett.

A nemivás azonban többször varázsol az emberből kívülállót, mint gondolná. Nem kell ehhez világraszóló hétvégi züllés, elegendő egy-egy névnapi koccintás vagy gyors sörözés munka után, és a böjtölő máris kilóg a sorból. Ilyenkor a kérdésözön és az unszolás garantált a többiek részéről, magyarázkodni és tiltakozni kell. Minél többet ittak már a többiek, annál többet. Ha valaki a hedonizmus és a társasági élet felől kicsit befelé szeretné irányítani saját gondolatait, annak az alkoholböjt mindenképpen ajánlott.

Húsmentesség: igaz, korábban sem volt semmiféle panaszom, amihez képest javulást reméltem volna, de meg kell, hogy mondjam, a vegetarianizmus sem okozott eddig érezhető testi változást nálam, sem pozitívat, sem negatívat. Most, hogy másfél hónapja nem eszem húst, ugyanolyan prímán érzem magam, mint korábban. Amin kicsit meglepődtem: sokkal könnyebb hús nélkül étkezni, mint gondoltam volna. A három böjtfajta közül számomra messze ez a legkönnyebb. Míg például egy baráti borozás alkalmával igen erős vágyat érzek, hogy én is beszállhassak egy pohárkára, addig semmi különsebb lelkierő nem szükségeltetik ahhoz, hogy mondjuk egy hideg vacsorát fogyasztva ne tegyem bele a szalámit a szendvicsbe. Nem fog el az epekedés egy jó rántotthús után, sőt, a gyros-árusok mellett elhaladva csak még jobban felfordul a gyomrom a szagtól, mint egyébként.

Nehézséget inkább megintcsak a szociális vonzata okoz a dolognak. Álmomban nem gondoltam volna, hogy ennyi olyan étterem van, ahol egyszerűen nincs hústalan-haltalan főétel (a halat egyszerűen csak nem szeretem, soha életemben nem fogyasztottam). Még kínosabb a dolog vendégségben, ahol ráadásul a régi barát házigazda sokszor nem sejtheti, hogy én idő közben megálljt parancsoltam a húsfogyasztásomnak. Ilyenkor roppant kínos mentegetőzések következnek mindkét oldalról. Pár hét gyakorlás után már tudom, hogy ha a böjt alatt megyek valahova, akkor jobb a lehető legudvariasabban előre szólni. Étteremben meg jobbhíján zöldségleveseket, salátákat, köreteket és desszertet kell rendelni, ha még tésztából sincs húsmentes.

Kávétlanság: egy, ritkán két kávét szoktam naponta meginni, igaz, azt gyakorlatilag minden nap. Ennek alapján nem éreztem magam különösebben nagy kávésnak, de úgy tűnik, ennyi is bőven elég a függőséghez. A három tilalom közül messze a legembertelenebb a kávémentes életmód. Délutánonkét, főleg kezdetben, órákig nem bírtam munka közben kiverni a fejemből a gondolatot, hogy mennyire jól esne most egy kávé, és nem lenne-e elegendő mindössze kétféle böjtöt csinálnom egyszerre. Nagyon ritkán fáj a fejem, de ha véletlenül mégis, egy kávétól azonnal el szokott múlni. Hát most nincs, ami elmulassza, és ennek megfelelően valahogy sokkal gyakrabban is jelentkezik. Hogy ez elvonási tünet-e, nem tudom.

A másik oldalról azonban a kávénemivás az egyetlen, ami nem okoz különösebb fennakadásokat az ember társasági életében. Senkinek nem szóltam előre erről az elhatározásomról, mert féltem, hogy nem fogom kibírni 7 hétig. Amikor az első 2 hét csendes átvészelése után azért valószínűvé vált, hogy mégis menni fog a dolog, akkor meg már azért nem szóltam, mert bosszantott, hogy észre se vette senki. A hozzám legközelebb állók most sem tudják. Illetve, ha most olvassák ezt, akkor már igen.

És ön? Rendelkezik-e ön is hasonló kényeztetés-megvonási tapasztalatokkal? Mi az, amiről le szokott, vagy le szeretne mondani? És főként: miért? Redkívül hosszú lett ugyan ez a poszt, de ettől még maradt hely bőven mindenkinek: írjon ön is!

Blogmustra