OFFLINE

Ezt egye december 24-én reggelire!

2007. december 21., péntek 09:07

Egy Amerikából érkezett képeslapon pillantottam meg ennek a kalácsnak az eredetiét. Hogy az valóban kalács volt-e, vagy sem, azt soha nem tudom meg, de beindította annyira a fantáziámat, hogy süssek egy karácsonyváró finomságot.


December 24-én reggelire gondoltam ideálisnak egy ilyen reggelit, amikor már ünnepi hangulata van az embernek, de még nincs megvágva a bejgli. Érdemes reggel jól beenni, ugyanis a vacsora nagyon sokára lesz, és lehet, hogy csak az én ismerőseim között, de a legtöbb helyen kimarad ilyenkor az ebéd.

Hozzávalók:
2 pohár liszt (egy pohár 2,5 dl)
10 dkg cukor
1 tojás felverve
2 ek olaj pohár olaj
0,5 dkg dkg élesztő
3/4 pohár meleg víz

Könnyű kalácstésztát gyúrtam, amit langyos helyen a duplájára kelesztettem. Három részre osztottam, egyik harmadába piros ételfestéket, a másikba zöldet tettem, és a harmadikat fehéren hagytam. Hosszú rudakat sodortam belőle, majd összecsavartam a három színt, és négy karikát sütöttem belőle 220 fokos előmelegített sütőben. Mikor elkészült, még forrón megkentem vízzel, és megszórtam kristálycukorral. Egy csésze forró csokoládéval tálalom.

További receptek a Fűszer és Lélek blogon.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2007.12.21 09:26:27gyb

    "...még nincs megvágva a bejgli..."



    Én évek óta abban a meggyőződésben élek, hogy én vagyok az egyetlen, aki szenteste hajlandó csak először bejglit enni. A munkahelyen, vendégségben már kb. dec. közepétől szokásos bejglikínálást én konzekvensen mindig visszautasítom. Ezek szerint mégse csak én?

  • 2007.12.21 09:36:18Fűszer és Lélek

    Ha már huszadikán elkezdünk bejglit enni, akkor 24-én már mindenki unja! (Szerintem)

  • 2007.12.21 09:55:46ansi

    gyb!én is azt hittem,hogy ez nálunk is csak afféle családi hagyomány!

  • 2007.12.21 10:00:00nafretiti

    Én már évek óta egyáltalán nem eszem beiglit.. vhogy annyira elteltem vel az évek során,hogy nem kívánom egyáltalán, még akkor is ha évente csak kb. 2 hétig kínálják :)

  • 2007.12.21 10:02:03Los Alamuszi

    Hehe, nálunk nincs beigli, mert szerencsére senki nem szereti.

    Van viszont könnyű, kicsi, nem melós ebéd 24-én (idén pl. saláta, grillezett sajt, amit még a párom is lemenedzsel), így ötig (gyertya gyújtásig) simán elhúzzuk.

    Aztán sem nehéz, mert bármennyit is eszünk szenteste (mostanra már hagyományosan vigyázunk, ne zabáljuk túl magunkat), aztán egész karácsonykor alig tudunk már meleg ételt enni, biztos a sütizéstől ;-)

    Gyakran gondoltam, hogy gyakorlatilag tök felesleges karácsonyi ebédet csinálni, mert mindenki rosszul van már attól, ha asztalhoz kell ülnie.

  • 2007.12.21 10:37:28ddevil

    Ez nagyon szép! Ételfesték hol kaphato?

  • 2007.12.21 10:55:29LadyN

    Sziasztok!

    Ez a recept 4 karikára elég, vagy karikánként kell ennyi anyag?

  • 2007.12.21 11:19:43sziszmo

    Tényleg nagyon szép, csak nagyon műnek látszik. Ha az ember már nekiáll egy kis friss karácsony reggeli kalácskának - ami már magában tisztelni való önfeláldozás ;) -, akkor ne szintetikus színezéket tegyen bele... pl: nem ecetes céklalé, sárgarépalé, búzafűlé stb.

  • 2007.12.21 12:09:44suo tempore

    hát nem is tudom...ha én ilyen nasikát reggelizem, egy óra múlva kiugrik a szemem az éhségtől, nemhogy még délutánig kihúzzam vele

  • 2007.12.21 13:23:08Fűszer és Lélek

    Négy karikára elég.

    Ételfestéket a Tescoban szoktam venni, a sütéssel kapcsolatos cikkek között.

  • 2007.12.23 13:18:39ladygodiva

    Nagyon mű és cseppet nem étvágygerjesztő. Az ételfestéket ki kellene tiltani a konyhából.

Blogok, amiket olvasunk

MAI MANÓ 6 híres első kép a természettudomány világából

A tornádóról egészen odáig a legtöbben azt hitték, csak valami babonás mendemonda, ami nem is létezik. Híres első képek.

SCHRÖDINGER Közeli vagy távoli jövő a fejátültetés?

A sajtóban néha elő-előbukkan egy hangzatos főcím, néha olyan is, amely 2017 végére már komplett fejátültetést is sugall. Mennyi igazság lehet ezekben? Hol tart a tudomány jelenleg?

HEALTH A legjobb módszer, ha leszoknál a dohányzásra

A leszokás sikerrátája "natúrban" csak 5-7 százalék. Ha viszont felkészülten állsz neki, ezt 50-70 százalékra növelheted. Leszokás lépésről, lépésre.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta