Süssön pizzát, pizzarendelésnyi idő alatt!


Van olyan néha, hogy este nyolc körül esünk haza farkaséhesen. Jobb esetben van valami a hűtőben, rosszabb esetben pizzát rendelünk. Itt is két lehetőség adódik, vagy kihozzák 30 perc alatt, vagy csak egy óra múlva érkezik meg, amikor már a falat kaparjuk, pedig ennyi idő alatt egy csomó mindent főzhettünk volna. Egy szó, mint száz, több próbálkozásom is volt a házi pizza gyártásával, de az eredmény eddig mindig alul múlta a várakozásokat. Mostanáig.

Kicsit átgondolva a különbségeket a fafűtésű kemence és a saját sütőm között, arra jutottam, hogy inkább nem hiszek a mindenhol olvasható 180-200 fokos hőmérséklet előírásnak, és felfűtöm a sütőmet 300 fokra. Mivel a kemencében a pizza a forró kemence "padlón" sül, ezért én is bent hagytam a sütőlemezt, amíg előmelegítettem a sütőt. Utána nagyon gyorsan ügyeskedtem rá a pizzát, ami hatalmas hőmérsékleten 12 perc alatt meg is sült. Így mindennel együtt 50 perc alatt kész lettem, és igen, 99 százalékos lett! Ami azt jelenti, hogy valóban majdnem olyan.

Hozzávalók:
40 dkg kenyérliszt BL 80-as
1 dl tej
1 ½ dl meleg víz
2 dkg élesztő
1 kk cukor
1 kk só
2 ek olívaolaj


Ebben az esetben nem vacakoltam az élesztő megfuttatásával, hanem mindent a dagasztókaros robotgépbe öntöttem. 15 percig alacsony fokozaton dagasztottam. Utána 35 fokon (a sütő kelesztő programján) kelesztettem, amíg a duplájára kelt. Ekkor kiborítottam, és az öklömmel a levegőben megpróbáltam kinyújtani. Letenni nem nagyon lehet, mert eléggé nyúlós, ragadós a tészta. Egy erősen meglisztezett tálcán pihentettem, amíg felfűtött a sütő. Csak az utolsó pillanatban tettem rá a feltétet, jelen esetben négy féle sajtot, és póréhagymát.

A sütőlemezt is gyorsan megliszteztem, majd ráügyeskedtem a pizzát. (Jobb, ha ketten csináljuk, és vigyázni kell, mert a lemez éget!) Betoltam a sütőbe, levettem a hőmérsékletet 240 fokra, és 12 perc alatt megsütöttem. Csakhogy érzékeltessem, mennyire forró volt a sütőlap, elmesélem, hogy abban a pillanatban, amikor rácsúsztattam a tésztát, már meg is kelt a széle, és látni lehetett, hogy megsült az alja. Jó étvágyat!

További receptek a Fűszer és Lélek blogon.

Oszd meg másokkal is!
Mustra