Hova teszi a használt ruhát?

A műanyag palackok és tejesdobozok újrahasznosítása témájában írodott posztunk után hívták fel a figyelmünket arra, hogy az egyébként nem a jólszervezettségéről híres Olaszországban a használt ruhák újrahasznosítása milyen jól megoldott.

A képen látható, embermagasságú konténerek szolgálnak arra, hogy az olaszok megunt, de még használható ruháikat azokban elhelyezzék. Amit már nem akarnak többször felvenni, azt egy nejlonszatyorba becsomagolják, a bal oldalon látható nyílásnál levő kart lehúzzák, kicsit benyúlva elhelyezik a pakkot, amely a kar felengedésével a konténer belsejébe kerül. Így érik el, hogy az összegyűlt használt ruhák belül biztonságban legyenek, és ne essenek neki a bálának pl. Magyarországról kiutazó turkáló-tulajdonosok. A használt ruháknak a rászorulók részére való eljuttatásáról a tartomány (regione) önkormányzata gondoskodik.

Hasonló szolgálatot működtet ugyan itthon például a katolikus Caritas szervezet is, illetve úgy tudjuk (bár még nem láttuk), hogy nagyobb bevásárlóközpontok parkolójában (mint a budaörsi Cora) is van ilyen konténer. Mégis, a budapesti belvárosi bérházakban jobbára önműködő a használtruha-újrahasznosítás. Vagyis a kidobásra ítélt göncöket sok helyen a kukára vagy a kuka mellé, egy helyen az erre rendszeresített asztalkára szokás helyezni, ahonnan a dolog pár nap (néha óra) alatt hipp-hopp eltűnik.

Ön mihez kezd a hordhatatlannak minősített ruháival? Bolhapiac? E-bay? Caritas? Esetleg önkormányzati intézmények? Kevésbé tehetős rokonok? Mert ruhát ki nem dobunk, ugye?

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek