A diós tészta az olaszoknál sós

A pasta hazájában olyan, hogy édes tészta nem létezik. Érdekes módon azonban ettől még Olaszországban is esznek diós tésztát, csak éppen sósan, és ennek következtében kicsit máshogy készítik, mint mi, magyarok. Most megmondjuk, hogy hogyan, mert nagyon gyors és könnyű.

Két személyre tegyünk öt deka diót és öt deka parmezán sajtot a robotgépünkbe. Tegyünk bele egy gerezd fokhagymát is, sózzuk meg, és szépen daráljuk-dolgozzuk össze az egészet. Ja, talán azzal kellett volna kezdeni, hogy első lépésként mindenképpen tegyük fel a tészta vizét, ugyanis (megfelelő gépezet birtokában legalábbis) a szósz elkészítése kb. 3 percet vesz igénybe, amennyi alatt egy normális tészta ki se fő.

Tehát, ha megvan az összedarált, sós dió-sajt-fokhagyma elegy, tegyük át egy csészébe, és ott még adagoljunk hozzá 3 evőkanál olivaolajat, lehetőség szerint extra szűzet. Keverjük el, és már kész is. A frissen kifőtt tésztával tálaljuk.

(Egy jó vörösbor ehhez is jó!)

Oszd meg másokkal is!
Mustra