Fehér csokis Sport szelet: nem finom

A hír az, hogy a Sport szelet fehér csokis téli különkiadással rukkolt elő, aminek fehér a papírja és a megszokott rumos ízt is a fekete helyett fehér réteggel borították (nyilván a hó színe miatt). Egyik szerkesztőségi ebéd után megkóstoltuk.
 
Tesztcsoportunkban többen voltunk: a csokoládét már gyerekkorunk óta ismerő 25-35 közötti fiatalok, illetve a bólogató izlandi pingvin. Mi fiatalok csalódtunk, a pingvin nem különösebben, mivel műanyagból van. Jelenléte csupán a télies hangulatú képek miatt volt indokolt.
 
„A fehéres Sport szelet egy gejl kaja a karakteres, étcsokis eredetihez képest. Ha nagyobbat harapsz belőle, még édesebbnek érzed” – hangzott az egyik szigorú ítélet. „A Sport szelet rumos-csokis ízhatását kicsit rombolja ez a bevonat, mert olyannak tűnik, mintha szimpla cukormáz lenne, ráadásul túl puha is” – elégedetlenkedett egy másik teszter.
 
Amellett, hogy többen túl édesnek találták, abban mindnyájan egyetértettünk, hogy nem lehet rajta érezni a fehér csoki jellemzőit, de a 35 felé járó egyik kollega szerint a „Sportszelet egykori karakterét is mellőzi”.
 
A klasszikus, oldschool, vékony, étcsokis borítású Sport szeletet tehát mindenki finomabbnak tartja, de ennél a téli kiadásnál még az alig valamivel régebben piacon lévő meggyes is jobban ízlett tesztközösségünknek.
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek