Kampány a testet elfedő szerénységért

Kezd furcsa lenni a világ, míg az egyik fele lassan mindent levesz magáról, még azt is, amit nem kéne, addig a másik egyre több mindent húz fel. A vallási okok miatt kreált muszlim fürdőruhát már bemutattuk itt a blogon, kiderült azonban hogy a testet elfedő úszóhagyománynak a konzervativizmus jegyében több követője van, mint gondolnánk. A legtöbb természetesen minden furcsaságok szülőhazájában, Amerikában.

A képen látható WholesomeWear viseletet hat éve megálmodó Joan Ferguson eleinte csak azon kesergett, hogy kihalt a világból a szerénység, majd feleségével és gyermekeivel kitalálták a térdig érő, rövid ujjú nejlon fürdőruhát (mifelénk otthonkának hívják, és kezd kimenni a divatból), és meg is gazdagodtak belőle. Ferguson szerint évente több ezer darabot adnak el, főleg idős hölgyeknek, ennek ellenére terméküket mindig hamvas kislányokkal reklámozzák, bár az amish gyerekek körében biztos tényleg népszerű a termék.

Mikor Bardot bikinijében merészen végiglejtett a francia riviérán, éppen hogy meg akarta szabadítani a hölgyeket az évszázadok alatt rájuk rakódott fölösleges ruháktól. Ferguson azt állítja, ő nem visszacsomagolni akarja a nőket, csak a testük helyett az arcukra irányítani a figyelmet.
Oszd meg másokkal is!
Mustra