2007 fürdőruhái #1: Triumph

Az igazat megvallva, a Triumph-ot mindig egy kicsit öregesnek találtuk, bár alap melltartók beszerzésére kiváló forrás, vidámabb darabokért mindig máshová mentünk. Ezért is ért minket idén különösen nagy meglepetés, hogy a Triumph, bár többnyire maradt a konzervatív vonalnál, azért mégiscsak színesre váltott, persze az is lehet, hogy csak mi öregedtünk meg.

A fürdőruhaválasztás általában a legnagyobb kínok közé tartozik, nagyon nehéz olyat találni, ami mindenhol passzol, ráadásul próbálni is kimerítő, hiszen mindent le kell venni, többször is, ezért nagy kincs, ha egy kollekcióban rögtön több darab is van, ami megnyeri az tetszésünket. Ráadásul a modellek is több félék, a bikinikkel többnyire az szokott lenni a baj, hogy egy szezonban csak egy féle fazont preferálnak, és aki éppen mást szeretne, annak nagyon nehéz dolga van. Az elmúlt években például mindenhol csak nyakbaakasztóst lehett kapni, aki azonban a kicsit nagyobb mellére egy hagyományos, merevítős fazont szeretett volna, az bajban volt.

Jelentjük a Triumphnál idén minden van: nyakbaakasztós, merevítős, merevítő néléküli, na és az idei nagy sláger, az egyrészes fürdőruha, - abból is van pántos és pánt nélküli. Van ugyan néhány modell, amivel melléfogtak, de az Acapulco és a Mai Tai modellek például nekünk nagy kedvenceink. Többnyire a fekete alapon színes virágminta és a csíkos dominál idén, az egyrészeseknél pedig az egyszínű alapon egy hatalmas virág ábrája, ami ugyan kellőképpen klasszikus, viszont feltűnő is.

Nem szeretjük azonban a Triumph fiatal kollekcióját, a Sloggit, ezek már többnyire sokkal kisebb részélt fedik a testnek, és a mintájuk sem túl fantáziaadús. A Triumph bikinik ára 12 és 20 ezer forint közöt mozog, az egyrészesek pedig 15 ezernél kezdődnek, a legdrágább pedig kicsit 20 ezer fölött van. A Sloggi természetesen sokkal olcsóbb, itt külön vehetjük meg az alsó és felső részeket, áruk egyenként 3000 és 5500 forint között mozog, és érdemes megemlíteni, hogy a Sloggi kollekcióban férfiak is találnak egy-két úszónadrágot.

Oszd meg másokkal is!
Címkék
Érdekességek