OFFLINE

A világ divatdiktátorai: Yves Saint Laurent

2007. március 15., csütörtök 17:18

Égető kérdések a leghíresebb kreátorokról, akiknek a világ arra fogékony része szájtátva nézi kollekcióját, és bár a nevét sem biztos, hogy ki tudja ejteni, mindent megadna azért, hogy egyszer az életben vehessen tőle legalább egy bokazoknit. Ezen a héten Yves Saint Laurent.

 

Él-e még? Igen, tavaly augusztusban töltötte be a hetvenet.
 
Bölcsesség róla: "Csak három francia szót ismerek: Yves, Saint és Laurent" – Diana hercegnő.
 
„Yves már eleve idegösszeomlással született” illetve „Átlagon felüli intelligenciával megáldott ember, aki egy gyengeelméjű mesterségét űzi“ - Pierre Bergé.
 
Bölcsesség tőle: "Az igazi paradicsomok azok, amiket az ember elveszített.”
 
Kapcsolatai? Örök mentora, üzleti partnere, őrangyala és 1976-ig élettársa Pierre Bergé, akit Dior temetésén ismert meg.
 
Divatház? Christian Dior váratlan halálával 1957-ben a Dior-ház művészeti vezetője lett, ekkor 21 évével ő volt legfiatalabb couturier a világon. 1961 őszén Bergé kezdeményezésére megnyitották saját couture szalonjukat. 1993-ban közel 600 millió amerikai dollárért adták el a Saint-Laurent divatházat a Sanofinak. Gucci 1999-ben vásárolta meg az YSL márkajelzést. Yves Saint Laurent 2002-ben végleg visszavonult.
 
Újításai? Első, Diornak tervezett trapéz kollekciójával óriási botrányt keltett. Elsőként ültetett át művészeti alkotásokat (Mondrian, Braque) ruhákra és ő küldte először modelljeit átlátszó kombinékban és blúzokban (Nude-Look) kifutóra. A nőknek nadrágkosztümöt és szmokingot tervezett.
 
Stílusjegyei? A könnyed nőisség szószólója, kedveli a feketét és annak valamennyi árnyalatát, de a harsány színeket is. Anyagok közül a dzsörzé, a bársony, az organza; formák közül a szív álltak közel hozzá.
 
Kik jártak benne? Catherine Deneuve, Diana hercegnő, Loulou de La Falaise, Betty Catroux.
 
És még mi érdekes? Pályája elején Kis hercegnek nevezték. "Y" nevet viselő férfiparfümének kampánya alkalmából 1971 meztelenül fotóztatta magát. Minden drogot kipróbált, ami keze ügyébe került, 1977 márciusában az újságok halálhírét hozták. Naponta két doboz nikotinmentes gyógynövényből készült cigarettát szív. Eddigi összes buldogjának Moujik volt a neve.
 
Weboldala: www.ysl.com

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2007.03.15 20:19:15TomDaedalus

    Kedves Velvet,

    Magam is nagy YSL-rajongó vagyok, de a pontosság kedvéért megjegyezném, hogy a "Bölcsesség tőle" címszónál idézett mondat ("Az igazi paradicsomok azok, amiket az ember elveszített.") Marcel Proust mondata, még pedig Az eltűnt idő nyomában hetedik, befejező kötetéből.

    Ez ugyan magyarul még nem elérhető teljes egészében, azt a részletet viszont, amiben ez a mondat van, egész véletlenül lefordítottam magyarra: olvasható a Nagyvilág 2005/12-es számában, vagy a neten a Proustonauta blogon (http://proustonaut.freeblog.hu/dm_retrouve.pdf). A kérdéses mondat a netes változat 3. oldalának alján van.

    Üdvözlettel,
    TomDaedalus

  • 2007.03.16 14:13:09feng zsuzsi

    kedves tom,
    köszönjük szépen, ezt nem vitatjuk, ám ysl is pont ezt a mondatot mondta ki egyszer (forrásmegjelölés nélkül), amikor épp algériai otthonáról beszélt. :) amúgy valóban nem kizárt, h prousttól nyúlta, mivel kedveli.

Blogok, amiket olvasunk

KERTÉSZ Ötletek zöldségágyások beültetéséhez

A nyár általában a pihenés időszaka, ezért a legtöbben ilyenkor már nem akarnak intenzív gondoskodást megkövetelő zöldségeket vetni. Lássuk, mint lehet tenni!

OTTHONTÉRKÉP Hagyd le a képről apu sörhasát!

A nappali ajtaján belógó hatalmas sörhas, egy csak félig látszó kutya vakarózó hátsó lába, lerágott csirkecsont a könyvespolcon – biztosan mindenki látott hasonló vicces vagy visszataszító fotókat ingatlanhirdetésekben.

MÁS TÉSZTA Búzadara dal - megyek panírozni

A nyár minden bizonnyal legújszerűbb dallamos hip-hop slágerében réteslisztről, búzadaráról és kenyérlisztről énekelnek a debreceni egyetem afrikai származású hallgatói. Ne hagyd ki!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta