Chili&Vanilia: Indiai főzés kezdőknek

Az indiai konyha nálunk is egyre nagyobb népszerűségnek örvend, és szerencsére már több étterem közül választhatjuk ki az ízlésünknek és pénztárcánknak leginkább megfelelőt. Ha pedig ezeken a helyeken beleszeretünk az egzotikus ízekbe, és néhány kedvencünket szívesen ennénk gyakrabban, nyugodtan szerezzük be az alapfűszereket, és kezdjünk el főzőcskézni, egyáltalán nem olyan bonyolult!

 

A főzéshez első körben a következő fűszereket érdemes beszerezni (a Culinarisban, vagy az Ázsia boltban): kömény, koriander, kardamom, mustármag, kurkuma, fahéj, garam masala Ha pedig van otthon mindig hagyma, fokhagyma, friss gyömbér és mondjuk joghurt, akkor ezekből tényleg bármikor varázsolhatunk egy gyors indiai vacsorát. (Mivel gyakorlatilag szinte minden étel az apróra vágott hagyma, fokhagyma és gyömbér pirításával indul, az indiai háziasszonyok előre nagy mennyiségben előállítják ezt a keveréket (ennek daag a neve), amely hűtőben, vagy akár fagyasztóban utána sokáig tárolható. Az indiai konyha nagy előnye, hogy zöldségközpontú, tehát egészséges, nagyon fűszeres, tehát ízes, és az első fűszerkészlet beszerzésén túl költségkímélő, mivel ritkán használ drága hozzávalókat.

Kezdésnek javasoljuk pl. az aloo gobi (aloo=krumpli, gobi=karfiol) kipróbálását. Ez egy indiai, fűszeres zöldség curry. A karfiol és a krumpli kombinációja nekünk elsőre talán furcsának tűnik, pedig igazán remek kombináció. Fél órán belül elkészül, a siker pedig garantált.

Recept:

Hozzávalók (4 személyre):

1 nagy fej karfiol
4-6 közepes méretű krumpli
1 nagy fej hagyma, felaprítva
4 gerezd fokhagyma, felaprítva
egy kb. 5 cm-es friss gyömbérdarab, felaprítva
2 közepes méretű paradicsom, hámozva
olaj (kb.6 ek)
1 tk egész köménymag
1 tk mustármag
2 púpos tk kurkuma
2 púpos tk őrölt koriander
2 púpos tk cayenne bors (v. pirospaprika)
2 púpos tk garam masala (indiai fűszerkeverék)
só, bors
friss koriander

1. Kis rózsákra szedjük a karfiolt, meghámozzuk, és felkockázzuk a krumplit. Felaprítjuk a hagymát (kis kockákra), a fokhagymát és a gyömbért (a lehető legkisebbre).

2. Egy lábasban szárazon, olaj nélkül megpirítjuk a köménymagot és a mustármagot (magas hőfokon addig pirítjuk, amíg nem kezdenek el pattogni és „ugrálni” a lábasban.)

3. Ekkor hozzáadjuk az olajat, abba beletesszük a hagymát, fokhagymát és gyömbért, levesszük a hőfokot közepesre és kicsit pirítjuk, puhítjuk. Hozzáadjuk a kurkumát (vigyázat, nagyon fog az erős sárga színe!) és a cayenne borsot (vagy paprikát).

4. A fűszeres keverékre rádobjuk a krumplit, átforgatjuk, hogy a fűszerek bevonják. Kb. 5 percig pirítjuk, hogy a krumpli kicsit puhuljon. Hozzáadjuk a felkockázott, meghámozott paradicsomot.

5. Rádobjuk a karfiolrózsákat (kicsi rózsákra szedjük a nagyobb darabokat – kb. falatnyi méretűre). Rászórjuk az őrölt koriandert és a garam masala-t (ez egy indiai fűszerkeverék, nagyobb szupermarketekben és különleges fűszereket árusító boltokban kapható). Az egészet jól átforgatjuk, hogy a fűszerek egyenletesen oszoljanak el és bevonják a zöldségeket.

6. Aláöntünk kb. 1 dl-nyi vizet, sózzuk, borsozzuk és fedő alatt kb. 15 percig főzzük alacsony hőfokon, ameddig a karfiol megpuhul. A legvégén még fedő nélkül nagy lángon főzzük, hogy minden folyadék elpárologjon. Basmati rizs, vagy naan kenyér illik hozzá köretnek.

Chili&Vanilia

Oszd meg másokkal is!
Mustra