Clarks cipők Magyarországon

A 19. század közepe óta cipőket gyártó Clarks tavasszal üzletet nyit Budapesten. Az egy éve a Mamutban és a MOM Parkban is kapható angol cipők elsősorban kényelmüknek köszönhetik a vásárlók évtizedek óta tartó hűségét. A cég, mint ahogy azt a beharangozó sajtótájékoztatón megtudtuk, számunkra elsőre idegennek ható technikákkal, mint például az anti-bakteriális, zselés talpbetét, tesz meg mindent azért, hogy cipőik nemcsak divatosak, de kényelmesek is legyenek. Azt egyelőre még nem tudni, hogy a magyar partner hol nyitja meg a mintaboltot, azt azonban megígérték, hogy a helység legalább száz négyzetméter lesz és "nagyon szép".


Mivel Clarks cipőkkel magunk még nem találkoztunk, kénytelenek voltunk a sajtótájékoztatón bemutatott cipők alapján véleményt alkotni: láttunk férfit és nőit is, és az mindenesetre látszott rajtuk, hogy nagyon kényelmesek lehetnek. Formailag nem mindegyik nyerte el tetszésünket, a legtöbbjüket inkább mamis, de valójában nem is hiszünk abban, hogy egy cipő lehet egyszerre a legjobb szabású a legjobb anyagú és közben még olyan kényelmes is, mint egy Scholl-papucs. Voltak viszont szép rózsaszín balerinák is, amiket biztosan közelebbről is megnézünk majd, ha kinyílt az első magyar Clarks bolt. Nézegessen Clarks cipőket Ön is!

Oszd meg másokkal is!
Mustra