OFFLINE

Top 5 diéta

2007. január 9., kedd 12:06

Összegyűjtöttük azt az öt diétát, amivel a súlyosan elhízott nyugati társadalom próbál megszabadulni zsírpárnáitól. Figyelhetjük az inzulinszintünket, várhatjuk míg beáll a várva várt ketózis, de ehetünk akár vaddisznót, mellé finom vörösborral, csak éppen kiskanállal. 


GI-diéta

A Glikémiás Indexen (GI) alapuló diétát eredetileg cukorbetegek számára dolgozták ki, mára azonban az egyik legkedveltebb fogyókúrák közé tartozik az Egyesült Államokban. A diéta lényege, hogy az egyes táplálékok 1-100-as indexen oszthatóak fel attól függően, hogy milyen gyorsan bomlik le az adott táplálék és emeli ezzel a vércukor szintjét. Minél magasabb például egy táplálék rosttartalma, annál tovább tart a megemésztése, tehát alacsony GI-szintje. A szénhidrátot tartalmazó ételeké magasabb, ezért abból muszáj kevesebbet fogyasztanunk, ha valóban fogyni szeretnénk. Alternatívának ajánlják a teljeskiőrlésű tésztaféléket, melyek a magas rost- és fehérjetartalomnak köszönhetően lassabban bomlanak le, mint a fehérlisztből készültek. Meglepő, de a GI-diétába néha-néha a csokoládé is beleférhet, magas zsírtartalmának köszönhetően, de a legjobban mégis akkor járunk, ha az étkezésünk oroszlánrészét a zöldség és gyümölcs teszi ki, (a magas keményítő tartalmú krumplit leszámítva), ezeknek ugyanis a legalacsonyabb a GI-értéke.

South Beach-diéta

Az egy floridai kardiológus által kidolgozott South Beach-diéta a túlsúlyos, szívproblémával kezelt páciensekre lett kifejlesztve, mára viszont Atkins-diéta egészségesebb verziójaként tartják számon. A többi diétához képest nagy előnye, hogy viszonylag egészséges, és az Atkinshez képest csak a kezdeti fázisban, az első egy-két hétben, kell radikálisan megvonni szervezettől a szénhidrátot. Az előírt, napi háromszori étkezéssel kiküszöbölhető az éhezés, az étrendben pedig éppúgy van hús, hal, mint sajt, dió vagy mogyoró. A South Beach-diéta csak az első fázisban, a tészta, a kenyér és a rizs elhagyásánál fogyaszt radikálisan. Amikor ezek a magas szénhidrátú táplálékok, ugyan csak mértékkel, de ismét beépülnek a fogyókúrába, a fogyás leáll és maximum heti egy-két kilótól lehet megszabadulni. A South Beach-diétát olyanoknak szokták ajánlani, akik hosszútávon szeretnék tartani a súlyukat, és elsősorban az egészségre gyúrnak a radikális súlyvesztéssel szemben. 

Sonoma-diéta

Az újnak számító Sonoma-diétát, más néven mediterrán fogyókúrának is nevezik. Nevét egy Észak-Kaliforniai borvidékről kapta. A Sonoma-diéta alapelvei szerint nehéz úgy élni, hogy az ember nem élvezheti tovább az ízekben és az evésben rejlő örömöt, így a lehető legkevesebb dolgot von meg a szervezettől. A szintén három lépésből álló program első részében a zsíros és cukros ételekről szoktatja le a fogyókúrázót, a második, a valódi fogyást eredményező részben már mindent lehet enni, nincs kalóriaszámlálás, csak az adagokat kell visszafogni. A harmadik fázis végül arra állítja rá a szervezetet, hogy a diéta hosszútávon is működjön, a telizabálás okozta fantasztikus öröm nélkül. A Sonoma-diéta előnye, hogy lehet mellette bort fogyasztani, sőt vannak kifejezetten ajánlott fajták, amelyek elősegítik a fogyást.

Weight Watchers

A Weight Watchers az egyik legsikeresebb, hosszútávú program a diéták történetében. A rugalmas fogyókúra alapja, hogy a fogyás csak egy része annak, hogy hogyan maradjunk sokáig egészségesek és szépek, épp ezért előírás a pihenés, a lelki béke és a rendszeres sportolás is. A Weight Watchers szintén a mértékre helyezi a hangsúlyt. Követői szerint a fogyás és az ideális súly megtartása sokkal inkább az önmérsékleten, mint a drasztikus önsanyargatáson múlik. A Weight Watchers egyik erőssége a közösségépítésben van, amihez hasonló programok indulnak rendszeresen a Házipatka.hu-n is. Nincs előírás azzal kapcsolatban, hogy mit és mit nem szabad enni, de egy állandó szakemberrel megvitathatjuk, hogy mi lenne a legjobb számunkra a fogyás érdekében. Egy jól kiépített fórumon keresztül pedig mindenki megoszthatja problémáit és sikertörténeteteit a többi fogyni vágyóval. 

Atkins-diéta

Az évek óta tartó támadások ellenére az Atkins-diéta ma is az egyik leggyakrabban választott fogyási program. Bár többször bizonyították egészségkárosító hatását a minimális szénhidrát, a magas protein- és zsírbivételnek köszönhetően, valóban sokat lehet fogyni vele. A ketózison (a ketontestek véráramban történő megjelenése) alapuló diétában, a szénhidrátok hiánya miatt, a szervezet a zsírszöveteket építi le annak érdekében, hogy energiát nyerjen. Szellemi munkát végzőknek ugyan nem igazán ajánlott, az agy ugyanis nagyon nehezen áll rá, hogy glukóz helyett keton testeket használjon energiaforrásként, cserébe viszont annyi tojásfehérjét, salátát, csirkét, mogyorót steaket és sajtot eszünk, amennyit csak akarunk.

 

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

A TASZ JELENTI Azt hittem, jobban járok, ha nem az autót viszem szervizbe, hanem én megyek orvoshoz.

Képzeld el, hogy 15 éve minden nap ugyanazon az útvonalon mész a reggeli csúcsban munkába, majd a délutáni dugóban haza. Újabban visszatérő fájdalmat érzel a lábadban, mikor kiszállsz az autóból.

MAI MANÓ Kép-párok #187

Kép-párok rovatunkban minden alkalommal két olyan fotót láthattok, amelyeket neves fotóművészek készítettek ugyanazon témában vagy olyat, amelyeken éppen egymás munkáira reflektálnak.

HATÁRÁTKELŐ A lakókocsis élet árnyoldalai

Gyakran olvasni, hogy „persze, mert mindig csak a külföldi élet pozitívumairól van szó”, ami mondjuk szerintem nem igaz, de nem is ez a lényeg, hanem hogy a például a furgonlakó létnek is vannak bőven nehézségei.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta