Jobb kint, mint bent – ezért ne tartsd vissza a szellentést

Az emésztőrendszerben felhalmozódó bélgázok kétféle módon távozhatnak a szervezetedből: vagy a szádon (böfögésként), vagy a fenekeden át. Az utóbbit nevezzünk szellentésnek.

Habár a kellemetlen szag miatt a szellentést kínos lehet mások társaságában megélni, valójában nincs ennél egészségesebb módja a bélgázok felszabadításának. A szellentés tehát egy teljesen természetes folyamat, amiben nincs semmi szégyellnivaló, hiszen mindenki csinálja. Nem is keveset! A Healthline szerint a legtöbb ember naponta 5-23 alkalommal pukizik – ahogy a jelenséget a hétköznapokban emlegetni szokták.

Mi okozza a szellentést?

A szellentésért felelős bélgázok részben az emésztés folyamán képződnek, részben pedig az evéssel, ivással lenyelt levegőből származnak. Vannak ugyanakkor bizonyos befolyásoló tényezők is. A gáz gyorsabban halmozódhat fel, ha dohányzol, szívószálat használsz vagy nehezen emészthető ételeket fogyasztasz, de hasonló hatása lehet a stressznek, a székrekedésnek, illetve egyes emésztőrendszeri megbetegedéseknek is.

Mi történik, ha visszatartom?

A szellentés során a gáz a belekből a végbélbe kerül, majd a végbélnyíláson keresztül távozik. Ha viszont összeszorítod a záróizmaidat, akkor egy darabig visszatarthatod. Bár kutatások szerint a bélgázok kisebbik része a vérkeringésbe kerül, majd a légzéssel távozik, a nagyobbik része a bélrendszerben marad és fokozza a nyomást, míg végül szellentés vagy böfögés formájában kitör belőled.

Nem érdemes visszatartanod
Nem érdemes visszatartanodOcskaymark / Getty Images Hungary

Van valamilyen veszélye?

Ha a gáz nem tud felszabadulni, az a kellemetlen érzésen túl puffadást, emésztési zavarokat, gyomorégést és fájdalmat is okozhat. Az 1970-es években a kutatók feltártak egy másik lehetséges problémát is. A vizsgálatok azt mutatták, hogy a szellentés visszatartása összefüggésbe hozható a diverticulitis néven ismert gyulladásos megbetegedés kialakulásával is, ami megfelelő kezelés hiányában súlyos fertőzéshez vezethet. A témában azonban nem készültek újabb kutatások, amelyek megerősíthették volna az eredményt.

Akkor jobb kint, mint bent?

Egy biztos: a felgyűlő gáz előbb-utóbb biztosan távozni fog, így – főleg az esetleges gyomorbántalmak tükrében – nincs sok értelme küzdened ellene. A legegészségesebb megoldás, ha mielőbb megszabadulsz tőle. Amennyiben társaságban vagy, és aggódsz a szagok miatt, ments ki magad, majd vonulj el a mosdóba, ahol diszkrétebb körülmények között tudhatod le a szellentést.

Tehetek valamit, ha sokat pukizok?

Egyes élelmiszerek, mint például a babfélék, fokozzák a gáztermelődést, ezért ezek fogyasztását tanácsos visszafognod. A Healthline szerint emellett érdemes lehet odafigyelned a zsíros, a magas fehérje- és magas rosttartalmú ételek hatásira is. Itt van néhány további tipp, ami segíthet:

  • egyél, igyál lassabban, hogy kevesebb levegőt nyelj le;
  • egyél gyakrabban, kis adagokat, hogy csökkentsd az emésztőrendszereden a nyomást;
  • mozogj rendszeresen, mivel ez megkönnyíti beleid számára a gázok eltávolítását;
  • ne dohányozz;
  • ha műfogsort hordasz, ellenőrizd, hogy megfelelően illeszkedik-e;
  • ha bélrendszeri panaszaid vannak, kezeltesd őket.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek