LÁJFHEKK

Teateszt: Amikor a bióban több a méreg, mint a kommerszben

etelka 2014. október 30., csütörtök 12:35

Lassan mínuszba fordul a hajnali hőmérséklet, ez a tea szezonja, még azok is elkezdenek teázni, akik egyébként el sem tudják képzelni magukról. A Test német fogyasztóvédelmi magazin novemberi számában fekete teákat vizsgálta meg. A tesztben megnézték a teák ízét, illatát, színét, de ami ennél sokkal fontosabb, laboratóriumban elemezték, hogy milyen káros anyagok találhatóak bennük.

Fekete tea

Darjeeling, vagy más néven Dardzsiling India nyugati részén helyezkedik el, az itt termesztett tea 600-2500 méter magasan nő. A hidegnek köszönhetően viszonylag lassan növekszik, kézzel szüretelik, évente kétszer. Az első aratás neve First Flush, a másodiké Second Flush.

És meglepetésükre akadtak ilyenek rendesen. A magyar fogyasztónak már nem újdonság, ha rovardarabokat, állati ürüléket vagy csak simán szemetet talál a gyógyteájában, a németeknek inkább rémületes hangzású vegyületek jutottak. Olyanok, mint az antrakinon, peszticidek, pyrrolizidin alkaloid, policiklikus aromás szénhidrogén, ásványi olaj maradványok, amiknek semmi keresnivalójuk a teákban.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Szépséget és optimizmust tervezett Zaha Hadid Kambodzsában

bb 2014. október 30., csütörtök 09:24

Nemrég számoltunk be az ismert londoni építész, Zaha Hadid tokiói stadionjának látványtervéről, melyet a 2020-as olimpiára építenek Japánban. A napokban napvilágot látott a Pritzker-díjas építész első fa tartószerkezetes projektjének látványterve is, ami Kambodzsa fővárosában, az ország kulturális központjaként emlegetett Phnompenben lesz majd látható – írja a Designboom.com. A Sleuk Rith névre keresztelt intézetet várhatóan a jövő évben kezdik el építeni a városban.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Így időutazhat az elmúlt évszázadba egy notesszal

etelka , bznyufy 2014. október 29., szerda 18:43

Meggyőződésünk, hogy minden szellemi foglalkozásúnak kötelezővé tennénk a kézimunkát, vagyis, hogy ne csak a fejükben legyenek kreatívak, hanem valamilyen alkotó tevékenységet végezzenek a kezükkel is. Ennek keretében volt, hogy fényfüzért készítettünk, máskor a bőrt próbáltuk jobb belátásra bírni, most pedig a könyvkötészet világában mélyedtünk el.

Könyvet kötni baromi egyszerű, és egyben nagyon nehéz. Egyrészt viszonylag kevés dolog kell hozzá, olyan nagy kézügyesség sem szükséges, és hamar lehet eredményt elérni. Másrészt viszont aki nem elég precíz, az pillanatok alatt esik pofára.

A technikát a Bomo Artnál tanultuk meg, a Szentendrei út egyik régi gyárépületében, ahol a felszabdalt egykori textilfestő üzem helyén sok cég próbál boldogulni. A Bomo Artot a legtöbben az adventi vásárokról ismerhetik különleges papírtermékeikről, a régies minták és stílus meghatározó jegyei a cégnek.

Szükséges anyagok

Karton - 1,2 mm - 300 Ft

Könyvkötő vászon - 2000 ft

Szép papír - 300-tól

Ragasztó  - 300-500 Ft

A Design Hét részeként megrendezett workshopon 8-10 ember szeretett volna könyvkötészetet tanulni. Ez nagyjából így zajlott: mindenki kitalálta, mit szeretne bekötni, keresett hozzá papírt helyben, eldöntötte, hogy bőrből vagy vászonból legyen-e a gerinc, és már csak figyelni, pontosan mérni, vágni és ragasztani kellett.

A könyvkötéshez csak papír kell, olló, vonalzó, ragasztó, és jó szem – a többi csak gyakorlás kérdése. Legspeciálisabb eszköz a könyvkötő vászon, ami viszonylag sokba kerül, de egy ív nagyon sok karácsonyi ajándékra elég.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Mászhat hegyet a hotelszobájában

ST 2014. október 29., szerda 12:19

Mi eddig csak a Kisvakond felfújható erdővel berendezett gumiszobáját ismerük, de Amsterdamban a Volkshotel még nagyobbat dobott: erdő helyett egy egész heggyel rendezte be az egyik lakosztályát. És eléggé jól néz ki.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Hagymás növények tárolása télen

ST 2014. október 28., kedd 19:54

A hagymás virágok a kert legszebb díszei közé tartoznak, azt azonban tudnia kell, hogy ezeket nem minden esetben lehet kint hagyni télire a kertben, hiszen vannak köztük olyanok, melyeknek a fagyok megártanak, tönkreteszik a növényt.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ilyen lesz az ősszel nyíló ágymozi

Becca 2014. október 28., kedd 19:35

Ágymozi, folklór terem, kézműves részleg, bárok és egy ún. „Art & Craft Market' is nyílik Budapesten, a Bécsi úton, az átalakított Új Udvar Bevásárlóközpontban novemberben. Az első ütemet ekkor adják majd át, de a komplexum teljes átformálására valószínűleg még 2015 nyaráig várni kell. Sajtótájékoztatón mutatták meg, hogy állnak most, mi meg megnéztük, az ágymozira különösen kíváncsiak voltunk.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ezzel a tönköly spagettivel vigyázzon, kivonták a forgalomból

Edicsek 2014. október 28., kedd 15:30

A sajtok után most magas mikotoxin tartalmú, Olaszországban gyártott, de Magyarországon is forgalmazott tönköly spagettit vontak ki a forgalomból. „A 19 EU tagállamban forgalmazott tészta német nagykereskedőn keresztül érkezett az országba, de összesen csak három darabot értékesítettek webáruházon keresztül" – tájékoztatott közleményében a Nébih.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Kibonthatatlan csomagolásokkal szívatnak a gyártók

Edicsek 2014. október 28., kedd 15:13

Mielőtt egy terméket piacra dobnak, természetesen sokszoros szűrőkön megy át, hogy kiderüljön, mindenben megfelel-e az előírásoknak, finomabb vagy jobb-e mint a versenytársai, és persze a megfelelő árat is meg kell találni. És persze ne felejtkezzünk el valami szép és figyelemfelhívó csomagolást is tervezni neki. Ugyanakkor a kibonthatósági tényező tesztelése mintha sok esetben elmaradna, így a fogyasztónak a boldog fogyasztás helyett jó adag bosszankodás és szentségelés jut a szétesett, szanaszét szóródott, kiömlött beltartalom miatt. Megmutatjuk, nálunk mik nyertek a kibonthatatlan termékek versenyén. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Nézze New York legpuccosabb lakását!

aa 2014. október 28., kedd 07:27

Míg Londonban 108 millió forintnak megfelelő összegért árulják a világ legkisebb, 17.46 négyzetméteres házát, addig a világ egyik legmenőbb és legdrágább városának manhattani beton dzsungelében meghirdették álmaink otthonát. A csillagászati áron, 98 millió dollárért piacra dobott puccos Upper East Side-i palotától azonban valószínűleg nem lesz olyan könnyű megszabadulnia a jelenlegi tulajdonosnak, mivel ennyi pénzért az ember akár már egy szeletnyi földet is birtokolhat Hawaii egyik szigetén.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Végre létezik a felboríthatatlan bögre!

ST 2014. október 27., hétfő 19:12

A kávé sokak számára a reggelek megmentője. Sajnos azonban ahhoz, hogy a kis bögréjével kellemesen ücsörögve szürcsölje a feketét, annyi idő kellene, amennyi reggelente nem igazán van. Sebaj, erre való a termoszbögre! Ezek zárhatóak, hordozhatóak, de azért óvatosan kell velük bánni. Hogy miért? Mert ahogy beér vele az irodába és leteszi az asztalra, onnantól az iratok és a billentyűzet halálos, de legalábbis ragacsos veszélynek vannak kitéve. Szerencsére ezt nem csak mi tudjuk, a tervezők is felismerték.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A 8 legmenőbb magyar borászat, amik nemcsak a bor miatt izgalmasak

aa 2014. október 27., hétfő 16:47

Melyik borászat sikerült legjobban?

  • 552
    Kis Péter: Bazaltbor-Laposa Pincészet
  • 222
    Propeller Z: Weninger pincészet, Balf
  • 392
    Ekler Dezső: Szent Ilona Borászat és a Kreinbacher Pezsgőpince
  • 261
    Építész Stúdió: Füleky Borászat
  • 717
    Bord Építész Stúdió: Etyeki Kúria
  • 212
    Zsuffa és Kalmár Építész Műterem: Konyári Pincészet
  • 398
    Czita Építésziroda: Pannonhalmi Apátsági Borászat
  • 526
    Gereben/Marián építésziroda: Almagyar Borterasz

Az építészettel foglalkozó nemzetközi sajtó jó pár éve nagy érdeklődéssel figyeli a hazai építészetek és borászatok kollaborációit, melyek közül jó néhányat több nemzetközi díjjal is elismert már a szakma. A legtöbb építész számára valóban nagy kihívás és megtiszteltetés egy ismert borászat megtervezése, így semmi meglepő nincs abban sem, hogy a két szakma találkozásából tavaly még kiállítást is szerveztek az Építészet és a bor Közép-Európában címmel. Összeállításunkban megnézheti, szerintünk melyek az ország legmenőbb borászatai.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A rejtett világítás nemcsak hangulatfénynek jó

ST 2014. október 26., vasárnap 16:47

A lakás megvilágítása egyike a legfontosabb lehetőségeknek, amikkel hangulatot teremthet otthonában. Így nem is csoda, hogy lámpák, színek, formák sokasága közül válogathat. Sőt, akár azzal is lehet játszani, hogy látható legyen-e a maga fényforrás, vagy nem.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Mi az, ami kiváltja a tapétát és még karácsonyi ajándékhoz is jó?

Nagy Szilvia , Pálúr Krisztina 2014. október 25., szombat 13:17

Ha ön nem Steiner Kristóf, akkor valószínűleg igyekszik jól kitolni a karácsonyi ajándékok beszerzését – de mi van, ha azt mondjuk, pár nap alatt letudhatja az egészet, ráadásul DIY technikával? Ugye, hogy így már nem is olyan szörnyű?

Stencil workshopot szervezett a Pagina Galéria Design&DIY Online Shop, hogy így népszerűsítsék az általuk tervezett sablonokat, és megismertessék a felhasználókkal a technikát. Ennek lényege, hogy a festéket egy – leggyakrabban – műanyag sablon használatával visszük fel a festendő felületre, ami lehet akár doboz, gyertyatartó, falak, de lépcső vagy párnahuzat is, sőt, a lelkes gasztrofanok is kipróbálhatják nyugodtan, mondjuk porcukorral, tortára. A paginások szeptemberben kezdték a workshopokat, és akkora az érdeklődés a két és fél óráig tartó, 9000 forintos tanfolyam iránt, hogy azóta sem győzik szervezni őket. Pedig a XX. kerületbe, a Vintage Bazaar műhelyébe és Budakeszire, a Betűtészta Mesekönyvboltba kell menni értük.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Nézze, hogy nőtt ekkorára Manhattan!

bb 2014. október 25., szombat 11:31

Nehéz elhinni, hogy a mára több, mint másfél millió lakost számláló Manhattan nagy része 200 évvel ezelőtt még mezőgazdasági terület volt. Nem csoda, hogy a világ egyik legsűrűbben lakott területe megihlette a Morphocode kreatív csapatát is, akik egy idővonallal ellátott interaktív térképet alkottak meg, melynek segítségével könnyen szemügyre vehetjük a városrész gyors fejlődését és annak látványos változásait – írja a Google Maps alkalmazásra emlékeztető fejlesztésről a fastcoddesign.com.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ne most vegyen pónis vagy dinós pudingot a gyereknek

Divany.hu 2014. október 24., péntek 20:50

Magas hidrogén-peroxid tartalom miatt a Kid's World Dessert elnevezésű csokoládé-vanília ízű pudingot vontak ki a kereskedelmi forgalomból 9 európai tagállamban, köztük Magyarországon is. A játékkal együtt (pl. ló figura) tojás alakúra összecsomagolt termékek visszahívására az Európai Unió élelmiszerekre és takarmányokra vonatkozó gyors veszélyjelző rendszerén (RASFF) érkezett riasztás alapján került sor – jelezte közleményében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a mai napon.

A meglepetés játékot is tartalmazó terméket DAIRY 4 FUN márkajelzéssel, Kid's World Dessert elnevezéssel 9 európai tagállamban, köztük Magyarországon is forgalomba hozták. Az érintett üzletláncok haladéktalanul levették a polcokról a kifogásolt élelmiszereket és intézkedtek a fogyasztókhoz eljutott termékek visszahívásáról. Az intézkedések végrehajtását a hatóság ellenőrzi.

A termékvisszahívásban érintett KID´s WORLD ZOO 70.0 g (tételazonosító: 14.12.2014/143951) és KID´s WORLD HORSE 70.0 g (tételazonosító: 6.12.2014/143811) elnevezésű élelmiszereket a fogyasztók a vásárlás helyére visszavihetik. A Foodnet Kft. szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében egyebek mellett azt írja: sajnálják, hogy hibás termék került forgalomba.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Egy asztal, amin semmilyen információ nem vész el

ST 2014. október 24., péntek 12:03

Önnek is folyamatosan meggyűlik a baja a post-itekkel, a kis fecnikkel és papírkákkal, amire az aktuális és borzasztóan fontos infókat firkálja? Igen, sajnos az előbb említett darabkák hajlamosak arra, hogy szőrén-szálán eltűnjenek.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Virágföld, fagy elleni védelem és sünbunker is lehet az avarból

ST 2014. október 23., csütörtök 17:59

Az őszi kerti munkák egyik legnagyobb kihívást jelentő feladata az avar összeszedése. Ennek egyszerűen az az oka, hogy minduntalan újabb adagokkal kell megküzdeni, ami sokszor tényleg idegőrlő, sziszifuszi munka.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ne higgye el, hogy árucsere esetén nem indul újra a garancia

Becca 2014. október 23., csütörtök 17:01

Kolléganőnk vásárolt egy Triumph márkájú, testszínű, lecsatolható vállpántos melltartót még májusban, aminek ősz elejére leszakadt a pántot rögzítő kis hurka. Visszavitte, kapott helyette másikat, ami teljesen korrekt eljárásnak is tűnik, de természetesen még nincs vége a sztorinak. Amikor ugyanis átvette az új melltartót, az eladó közölte vele, hogy mivel csere történt, ennek a darabnak a garanciája természetesen az előző, tönkrement darab vásárlásának időpontjától értendő. Ez azt jelentené, hogy mivel az első melltartó vásárlása óta eltelt négy hónap a hat hónapos garanciális időszakból, így ezzel már csak két hónapja marad minőségi reklamációra. Kolléganőnk elsőre elhitte ezt az érvelést – ön azonban ne tegye, ha ilyesmivel próbálkoznak önnél.

Először is azért, mert minden termék esetén két év garanciát kell vállalnia az üzletnek, ebből a két évből hat hónap az az időszak (szavatossági idő), amikor az árut anélkül is kötelesek kicserélni, hogy a vevőnek bizonyonyítania kelljen, hogy nem az ő hibájából sérült a termék (persze, ha egyértelműen látszódik, hogy nem rejtett hibáról van szó, a bolt nem köteles kicserélni, sem az árát visszafizetni). Miután letelt a hat hónap, a garancia megmarad, a szavatosság viszont elévül, ilyenkor csak abban az esetben köteles a bolt kicserélni a terméket, ha a vevő bizonyítani tudja, hogy a meghibásodás oka nem a rendeltetésellenes használat, hanem olyan körülmény, amely már vásárláskor is benne volt az áruban (rejtett hiba). Minderről bővebb információt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) honlapján talál.

Jó tudni azt is, hogy az NFH szerint nem elfogadható, ha egy árut azért nem cserélnek vissza, mert akciós volt. A Polgári Törvénykönyv (Ptk). ugyanis egyértelműen kimondja: fogyasztói szerződés esetében a fogyasztói szerződés esetében a fogyasztó a teljesítés időpontjától számított kétéves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényét. Az ennél rövidebb elévülési határidőt megállapító kikötés semmis. Erről bővebben az NFH honlapján olvashat. Ez azért elég jó hír, nem?!

Távolról sincs vége, olvasson még »

Naptárgyertya a karácsonyi visszaszámláláshoz

Menő/Ciki

ST 2014. október 23., csütörtök 10:45

Nem kell mindig az adventi naptárakat nyitogatni, vagy a napokat ikszelgetni karácsonyig, és az adventi koszorú négy gyertyájánál napra pontosabb visszaszámlálási lehetőség is van már. Csak el ne felejtse minden este időben elfújni! 

Kép: normann-copenhagen.com
Kép: normann-copenhagen.com
Távolról sincs vége, olvasson még »
543 szavazat 545 szavazat

Egy palacsintán trükközni se nem punk, se nem hipszter

Edicsek 2014. október 22., szerda 18:24

A becsületkassza kettős dolog: egyrészről milyen szerencsés, hogy mindenki maga döntheti el, éppen mennyit tud szánni egy adott termékre, hisz ha az átlagnál többet, akkor többet ad, de ha kicsit kevesebbet, akkor sincs gond. Másrészről vannak szabályok, amiket be kell tartani. Teljesen mindegy, hogy azokkal egyetért valaki vagy éppen utálja őket (és természetesen mindenki hágott már át szabályokat), de egy egész vállalkozást erre építeni nem Robin Hood-szerű szabadságharc, hanem pusztán a szabályok semmibe vétele. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

8 tipp a hangulatosabb irodához

ST 2014. október 22., szerda 09:03

Unalmas, és lehangoló a munkakörnyezete? Ha nem tud vagy akar az otthonából dolgozni, akkor legalább dobja fel a munkahelyét, hátha otthonosabban érezné magát! Íme néhány hasznos tipp a Buzzfeed.com-ról.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Magyar Termék Nagydíjas sajt is érintett a botrányban

Edicsek 2014. október 21., kedd 18:14

Ahogy ma arról hírt adtunk, a Nébih legutóbbi akciójában összesen 93-féle sajtot hívtak vissza a forgalomból azonnali hatállyal. A vizsgálatok során kiderült, hogy a tömlős, kocka és lapkasajtokat romlott, penészes termékekből készítették. Olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy az ügyben a Camping sajt is érintett, amit 2012-ben Magyar Termék Nagydíjjal tüntettek ki, és ugyanabban az évben még Magyar Brands díjat is nyert. A termékeket gyártó (és némelyiket forgalmazó) ERU Hungária Sajtágyártó Kft. kedden közleményt adott ki: ebben azt írják, hogy a Nébih határozatának felülvizsgálatát kérték, és a publikált felvételeken nem a felhasznált alapanyagok, hanem megsemmisítésre váró, már korábban zárolt tételek láthatóak. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Bréking: vasárnap sokan voltak a Bálnában!

LS 2014. október 21., kedd 11:17

Vasárnap első ízben rendeztek Antik Placcot a Bálnában, így próbálva életet lehelni a kihalt épületbe, amely eddig csak választások idején bonyolított nagyobb forgalmat. A Fővám téri épület aljába antikosok és kreatívkodók költöztek be, és ez így lesz mostantól minden vasárnap.

A szervezők valamit nagyon tudhatnak, mert vasárnap ebéd után egész sokan keringtek az alagsorban, míg a többi szinten csak néhány eltévedt turista tartózkodott. Először azt hittük, rossz helyre jöttünk, mert valami kínai piac hangulatát idéző táskáson át vezetett az út az árusokhoz, miközben az itt boltot bérlőkbe is belefutottunk. Az Antik Placchoz kapcsolódva az Innoshop üzletét mértük fel, itt mindenféle desginbútort, kiegészítőt és apró tárgyakat lehet kapni.

A másik szegmens a nem antikvitás profilú, de egyre jobban terjedő, házi kreatív hobbistákat kiszolgáló boltok, nekünk a stencilekre szakosodott Decor Labor mutatta meg, mi mindenre lehet használni a sablonokat. Mellettük pedig Annie Sloan chalk painteket  (természetes alapú festék, amivel ún. shabby vagy country stílusú  tárgyakat lehet készíteni) lehetett kipróbálni, és vásárolni is. A festék nem olcsó, de szerencsére létezik kis kiszerelés is belőle, teljesen megfizethető áron.

A desgin- és antik vonalat egyaránt képviselő Endrédi Antikvitás is bemutatkozott, az ő "specialitásuk", hogy régi bútorokat alakítanak át. Már csak azért is érdemes őket megnézni, mert jó ötleteket lehet szerezni tőlük.

A lényeg azonban az antikvitáson volt: akadt az árusok közt, aki órákat hozott ki, más régi újságokat, plakátokat, és nagyanyáink tárgyai is sok helyről visszaköszöntek. Annak ellenére, hogy sokan megfizethetetlennek gondolják ezeket, simán lehetett alkudni, de az árak anélkül sem voltak horrorisztikusak, egy pár vázát már 5000 forintért elvihettünk volna.

Extraként lehetett aranyozóval találkozni, mivel a szervezők szeretnének több szakmát bemutatni a kárpitostól a restaurátorokig. Ami szintén jó ötlet, hogy értékbecsüs is lesz a helyszínen, így kiderülhet, tényleg Rippl-Rónai lóg-e a falon, vagy csak egy jól sikerült hamisítvány.

A Camping, a Mackó és az auchanos sajt is lejárt alapanyagokból készült

Edicsek 2014. október 21., kedd 09:00

A Camping sajtok, auchanos sajtok és még a Mackó is érintett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal közleményében. Eszerint ugyanis egy fővárosi sajtgyártó üzemben  gyakorlatnak számított, hogy lejárt alapanyagokat és selejt késztermékeket hőkezeltek és használtak fel újra a gyártás során. A „friss” termékekbe így akár több éve lejártak is bedolgozásra kerülhettek. A lejárt termékek jelentős része gusztustalan, szennyezett, penészes, rovarokkal belepett volt a Nébih razziája során.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Horror ár nélkül is megúszhatja a gázkészülékek karbantartását

Edicsek 2014. október 20., hétfő 12:15

Október közepén már igencsak időszerű leellenőriztetni a fűtőberendezéseket. Elsősorban azért, hogy nehogy valami baj történjen, de az is tény, hogy egy rendszeresen karbantartott gép, legyen szó gázkészülékről vagy autóról, sokkal megbízhatóbban működik, mint egy elhanyagolt. Jelen esetben pénzt is spórolhat, ha jól van beállítva a készüléke, ráadásul ha valamilyen alkatrészt cserélni kell, jobb, ha most teszi meg, mintha a legnagyobb téli fagyban kellene napokig várni a szerelőre. 

Távolról sincs vége, olvasson még »
1 ... 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120

Blogok, amiket olvasunk

HOMÁR Mici pórult járt a cipőrendeléssel, hogy neked ne kelljen

32 ezer forint, ennyibe fájt a soha meg nem érkező Hugo Boss cipő. Mutatjuk, mire figyelj, hogy te ne legyél a csalók prédája.

KETTŐS MÉRCE Puncipolitika: szülések a hálapénz fogságában

A hálapénz a hazai szülészet alfája és ómegája, rendezőelv, szelep és hatalomgyakorlás. Rendszer a rendszeren belül. Az ártatlan név dacára a legkevésbé sem hálából adjuk.

B1gasztro Fagyizzunk! De hol???

A poszt két fagyizót tesztelt, az olvasói hozzászólások között viszont még több jó ajánlatot találhatsz
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés