LÁJFHEKK

Készítse fel a kertjét a tavaszra!

ST 2015. április 4., szombat 14:09

A tavasz beköszöntével aki csak teheti, kimegy a kertbe vagy a telekre, és élvezi a kellemes meleget és a napsütést. Aztán pedig nekiáll szépen a kertészkedésnek, mert ez az időszak a növények védelméről és a tavaszra való felkészítéséről is szól, és ezt nem érdemes elhanyagolni. Ennek pedig két oka is van: az egyik, hogy előbb vagy utóbb úgyis kénytelen lesz megcsinálni mindezt, és jobb még most, amíg még könnyebben megbirkózik velük. A másik, hogy ha nem teszi, akkor a most ellógott feladatok mellé még egy rakás kármentő teendő is társul majd, ráadásul az addig a növényekben esett károk sem lesznek olcsók.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Nem véletlenül lett 5mm ennek a csaptelepnek a neve

ST 2015. április 4., szombat 09:21

Az utóbbi időben egyre-másra jelennek meg az igazán egyedi és innovatív részletek a fürdőszobák dizájnjában is. Úgy tűnik, a vízcsap valamiért különösen kedvelt alanya a tervezők fantáziájának, Philippe Starck vízeséscsapja után most például itt egy újabb tökéletes példa: a beszédes nevű 5mm.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Horgolt ágytakaró 164 ezer forintért: menő vagy ciki?

bb 2015. április 3., péntek 14:10

Azok, akik rajongásig oda vannak a drága, de annál haszontalanabb tárgyakért, azoknak várhatóan tetszeni fognak a francia származású Ingrid Leroux kézimunkái is, melyeket 2009 óta árul Hook Look néven futó online boltjában. A megrögzött horgoló jól láthatóan újragondolta a klasszikus horgolás szabályait és újakat teremtett pixeles mintájú plédjeivel, ágytakaróival, horgolt maszkjaival, mellényeivel és egyéb kiegészítővel, sőt műkörmeivel (!!!) amiknek elkészítését szívesen meg is osztja. Mármint azokkal, akik 12.54 fontért (kb.5129 forint) megveszik 100 pixel plaids au crochet című könyvét az amazon.com oldalán.

Pixel plaid mire 2
Fotó: hooklookshop.fr
Távolról sincs vége, olvasson még »

Így építhet zöldtetőt, amivel még spórolhat is a számlákon!

ST 2015. április 3., péntek 11:44

A környezetvédelem, és főleg a környezettudatos szemléletmód terjedése olyan megoldásokat szül, amikkel nem csak jobban érezheti magát, de még az ingatlana értékét is megnöveli, a számláit meg lefaraghatja. Egy ilyen lehetőség a zöldtető építése, ami nem is olyan bonyolult feladat. És a végső érv: marha jól néz ki.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A Wizz Air megtalálta a tülekedés ellenszerét!

etelka 2015. április 3., péntek 11:22

Eddig nem lehetett, de idén májustól már lehet ülőhelyet foglalni a Wizz Air-nél, írja az airportal.hu. A dolog lényege, hogy május 19-től az utasok automatikusan foglalhatnak helyet, sőt, meglepő módon ingyenesen is. „A Wizz Air szomszédos ülőhelyeket fog kiosztani azoknak, akik közös foglalással, együtt utaznak, amennyiben erre van lehetőség" – áll a portálon.

Természetesen a fapados társaság nem hagyja ki azt a ziccert, hogy megfelelő összeg ellenében másik ülőhelyet lehessen választani (az árak 1 eurótól indulnak) ezt megtehetik a wizzair.com oldalon vagy a WIZZ mobil applikáció segítségével bármely időpontban, de legkésőbb 3 órával a járat indulása előtt. Értelemszerűen a menő helyek magasabb összegért kelnek el, mint az extra lábteres helyek, vagy az első sorok.

A WIZZ Premium és WIZZ Privilege Pass tagsággal rendelkezők ingyen választhatják ki az ülőhelyeiket, és az elsőbbségi beszállás is jár nekik. Ezzel párhuzamosan április 8-tól a Wizz Air csökkenti az elsőbbségi beszállás szolgáltatás árát 2 euróra.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 

Most akkor hogy is van ezzel a mérgező paprikával? Így.

mzd , ZZs , nsz 2015. április 3., péntek 09:08

Kedden, a Greenpeace jelentése után a fél sajtó a hiperekben-szuperekben kapható növényvédőszeres, egyetlen esetben pedig rovarirtós paprikákról cikkezett. A kampányszervezet ugyanis önszorgalomból 7 különböző áruházlánc üzletéből összesen 12 étkezési paprikából vett mintát, hogy megtudják, milyen kemikáliákat tartalmaznak. A vizsgálatokat független, akkreditált laboratóriumban végezték el, a Wessling Hungarynél, a teszten pedig fennakadt a Spar egyik terméke, mivel a szentesi paprika forgalomból kivont, engedély nélküli mérgező rovaritóval volt szennyezett. Igenám, csakhogy az áruház azt állítja, nekik márpedig nincs olyan termékük, amiről a jelentésben írnak – ugyanakkor a Greenpeace fotói és videói azt alátámasztják, hogy vásároltak paprikát a Sparból március 5-én. Megkíséreltük összeszedni, amit erről a sztoriról tudni lehet.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Hol érdemes fűszernövényt venni?

ST 2015. április 2., csütörtök 21:30

Fűszernövényeket ma már nem csak a kertészetekben, hanem a hipermarketekben is lehet kapni. Mindkét helyen szépek és egészségesek – vagy legalábbis annak tűnnek –, de vajon valóban ugyanazt a minőséget kapjuk mindkét esetben? Vagy érdemesebb egy kicsit több pénzt áldozni a kertészeti növényekre? A válaszokat Kálmán Kata kertészmérnöktől, a Kertelünk Kft. ügyvezetőjétől tudtuk meg.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Európa legmagasabb felhőkarcolója épül meg egy parányi svájci faluban

etelka 2015. április 2., csütörtök 20:15

Vals településen mindössze 1000 ember él, és leginkább egy fürdőről ismert, ami elképesztően nyomasztó, ennek ellenére a vendégek odáig vannak érte. Ebben a kis svájci faluban épülne meg Európa legmagasabb épülete, ami a tervek szerint 381 méter magas lesz, azaz 76 méterrel magasabb, mint a jelenlegi rekorder, a londoni Üvegszilánk - írja a Telegraph

Távolról sincs vége, olvasson még »

Okosóra vagy smartband? Sony Smart Band Talk vagy Samsung Gear S?

etelka , Edicsek 2015. április 2., csütörtök 10:33

Nem tudom a gyártók miért vannak annyira rápörögve az okosórákra, de nyilvánvalóan efelé bővítik a kínálatot, így került hozzánk a Sony Smart Band Talk SW30 nevű okosórája. Az órához egy E4-es készüléket kaptunk, mert telefon nélkül az óra nem sokat ér, max villogni lehet vele, vagy még azt sem. A fekete színű vékony óra inkább női kézre passzol, a pánt cserélhető, az épp aktuális hangulatunknak megfelelően. Jó hír, hogy hiába gumi a pánt, az embernek nem izzad meg alatta a keze - bár lehet, ha pont passzentos lett volna a szíj, akkor most nagyon szidnám a Sonyt, de nem hozza a szilikonpántoknál megszokott beleizzadós érzetet.

SmartBand-Talk-SWR30-black-1240x840-be853124cb7ffcd5fbfe77b692c1
Fotó: sonymobile.com

Az első meglepetés a bekapcsolás után ért, ugyanis ez nem egy olyan színes-szagos kütyü, mint például a Samsung órája, hanem szimpla e-ink kijelzőt kapott, azaz szürke-fekete színben bámulhatjuk az időt. Ennek az a nagy előnye, hogy elég 2-3 naponta tölteni (70mAh az akkumulátor mindössze), nem úgy, mint a Samsung óráját, kevésbé mondható pozitívnak viszont, hogy sötétedés után már nem lehet használni, mert a megvilágítás sajnos kimaradt belőle. 

Az órán mindössze két fizikai gomb van, az egyikkel a hívásokat tudjuk fogadni, vagy megnézni a kijelzőt, a másikkal hangerőt lehet szabályozn. A töltő helye értelemszerűen egy kis gumilap mögé van rejtve, amit természetesen baromi nehéz kinyitni, és mivel nehezen hajlik, simán el tudom képzelni, hogy pár hónap alatt a le fog szakadni, de ne legyen igazam.

smartband-talk-swr30-style-change-79092aae42ec8044478c7f4a9bbf12
Fotó: sonymobile.com

Mit tud egyáltalán?

Az óra bluethooth-szal kapcsolódik a telefonhoz, azon is lehet beállítani, hogy pontosan milyen funkciók jelenjenek meg rajta. Én mindössze az sms-t, az ébresztőt és a hívást tettem rá, az e-mailek olvasása szinte lehetetlen feladatnak bizonyult. Figyelmes megoldás, hogy a beállításkor meg lehet adni, hogy jobb vagy bal kézen használjuk-e a készüléket, ennek megfelelően fogja beállítani az olvasási irányt.

A legpraktikusabb, hogy nem csak jelzi a hívásokat, hanem fogadja is, amit akkor lehet kihasználni, ha nincs idő előkotorni a telefont, ez pedig egy nő és a táskája esetében viszonylag gyakran előfordul. De rém viccesen néz ki, amikor az ember az órájához beszél, arról nem is szólva, hogy mindenki hallani fogja nemcsak azt, hogy ön mit mond, de a másik felet is. Állítólag hívást indítani is lehet vele, de ezt nekem nem sikerült elérnem, sőt az SMS-t az elolvasása után sem sikerült többször előhívnom, de ezt betudom annak, hogy biztos velem van a baj, és a Sony mérnökei ezt pontosan kitalálták. De legalább arra gondoltak, hogy ha a telefonom néma üzemmódba helyezem, akkor az óra is automatikusan lehalkítja magát.

SmartBand-Talk-SWR30-gallery-03-1240x840-2554ae275bd121c97a68078
Fotó: sonymobile.com

Alapvetően nem értem, minek pontosan tudni, mennyit gyalogolt, futott és aludt az ember, főleg mert meggyőződésem, hogy a lépésszámot nem méri tökéletesen, mivel a kéz mozgása nincs mindig összefüggésben a láb mozgásával. Mindenesetre ezeket lelkesen listázza, de kimaradt belőle a futók által preferált GPS, és nincs benne pulzusmérő sem, így nem biztos, hogy teljesen pontos eredményeket kapunk.

A nagy truváj az lenne, hogy a telefonhoz kapcsolható a Sony Lifelog programja, na, pont ezt a csodás featúrát egyáltalán nem sikerült tesztelnem, ugyanis nem sikerült elindítani a teszttelefonon. Pedig még a techrovat is csesztette egy darabig, hátha csak én voltam a béna, de nem, a Lifelog nem indult el, én meg sosem tudtam meg, hogy alakult a kalóriaégetésem, vagy a napi mozgásom.

Okosébresztő

Az okosébresztő elvileg akkor kelt, amikor szeretnénk – hah, micsoda meglepetés! – de figyelembe veszi azt is, hogy hol járunk az alvási ciklusunkban, ergo akkor kelt, amikor nem épp a szőke hercegről álmodunk. Ez azt jelentette, hogy én kaptam a Sonytól hol fél, hol közel háromnegyed óra szabadidőt, így legalább megfigyelhettem a hajnalt, ugyanis gyakran ennyivel a megadott idő előtt ébresztett.

Alkalmazások bővítése

A telefonhoz létezik jó pár kis program, de ezeket valamiért nem telepítették fel, külön kell a Google Playből letölteni. Ilyen a smart camera, az időjárás, a hangirányítás vagy a diktafon. Hogy ezeket miért nem tették bele alapból, fogalmam sincs.

usp1-notifications-02bdb7a05715ed48c8fdd027b5a1b004-620
Fotó: sonymobile.com

Mennyi?

Az óra 46.000-75000 forint körül kapható,

Sony smart watch band SW30

Android OS, v4.4 (KitKat) Kijelző 1.40", 296 x 128 pixel, Fekete-fehér
Tömeg (akkumulátorral) 24g
Akkumulátor típusa 70 mAh
Készenléti idő* 72 óra
Bluetooth Van, v3.0
Egyéb funkció(k) -IP58 szabvány - Por- és vízálló (max. 1 méterig, max. 30 percen át)
-Smart Connect app
-SmartBand host app
-Lifelog app
-Gyorsulásmérő
-Magasságmérő
-Media remote (tap)
-microUSB

Hogy ennél mivel tud többet egy okosóra? Azt a Samsung Gear S-el próbáltuk ki. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Budapesti romkocsmáért rajong egy ismert építészeti magazin

aa 2015. április 1., szerda 17:00

A budapesti éjszakai életben jártas olvasóknak valószínűleg már nem kell bemutatni a hetedik kerületi Klauzál utcában található Dobozt, amire a napokban felfigyelt a világ egyik legmeghatározóbb építész magazinjának, az Archdaily.comnak a szerkesztősége is. Ami nem csoda, hiszen a több szintes, 960 négyzetméteres épület illetve annak belső kialakítása valóban a főváros vigalmi negyedének egyik prémium kategóriás helyszínévé és kulturális központjává vált az elmúlt években.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Havi tízezerért saját kertje lehet, és még öntöznie sem kell

mzd 2015. április 1., szerda 15:37

A főváros belső kerületiben élők közül sokan csak álmodhatnak a saját kertről. Éppen ezért jó hír számukra, hogy mostanában egyre több olyan kezdeményezésről (többnyire közösségi kertről) hallani, melyek révén az is nevelhet zöldségeket, akinek eddig nem volt rá lehetősége. Ilyen a Városi Paradicsom is, ami Budapest első közösségi földje. Hogy miben más, mint az eddigi projektek? Legjobban a kertlusták járnak jól, ugyanis művelnek, vetnek és öntöznek is helyettük, nekik pedig csak gyomlálni és szüretelni kell. Vagy még ezt sem, hiszen a szolgáltatások között szerepel a bérgondozás is!

Távolról sincs vége, olvasson még »

Beijedtek az ügyfélszolgálatok a büntetéstől

Becca 2015. április 1., szerda 14:56

Már 2013-ban életbe lépett a törvény, ami szerint 2014 januárjától a telefonos ügyfélszolgálatok várakozási ideje nem lehet több öt percnél. Ennek ellenére nem sok változást vettünk észre az elmúlt másfél évben a call centereknél: sok esetben előfordult többünkkel is a szerkesztőségben, hogy 15-25 percig tartottuk a vonalat, mire valaki bejelentkezett a túloldalon. Nyilván ez vezette a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságot is, amikor 2015. februárjában 160 milliós bírsággal sújtották a Magyar Telekomot a törvény be nem tartásáért.

Várakozási idő a telefonos ügyfélszolgálatokon

„Telefonos eléréssel működtetett ügyfélszolgálat, illetve az ügyintézés időpontjának előzetes lefoglalására biztosított telefonos elérés esetében biztosítani kell az ésszerű várakozási időn belüli hívásfogadást és ügyintézést. A vállalkozás az ügyfélszolgálati ügyintézőnek az ügyfélszolgálat felé indított hívás sikeres felépülésének időpontjától számított öt percen belüli élőhangos bejelentkezése érdekében úgy köteles eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Az ügyfélszolgálathoz beérkező valamennyi telefonon tett szóbeli panaszt, valamint az ügyfélszolgálat és a fogyasztó közötti telefonos kommunikációt hangfelvétellel rögzíteni kell. Ha a hangfelvétel tartalmazza a 17/A. § (5) bekezdése szerinti tartalmi elemeket - ide nem értve a panasz előterjesztésének helyét, a fogyasztó által bemutatott bizonyítékok jegyzékét, a jegyzőkönyvet felvevő személy aláírását, valamint a jegyzőkönyv felvételének helyét és idejét -, a jegyzőkönyv felvétele a fogyasztó beleegyezésével mellőzhető. A hangfelvételt egyedi azonosítószámmal kell ellátni, öt évig meg kell őrizni, és a fogyasztó kérésére, díjmentesen rendelkezésre kell bocsátani. A vállalkozás a hangfelvétel készítésével, megőrzésével és rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos kötelezettségéről, továbbá az egyedi azonosítószámról a fogyasztót a telefonos ügyintézés kezdetekor tájékoztatni köteles.” Forrás: Complex.hu

Tapasztalataink szerint a Telekom nem volt ezzel egyedül, mi hasonlóan frusztráló tapasztalatokat szereztünk a T-Mobile mellett az ELMŰ, a NAV és a Magyar Posta call centereinél is, ezért kíváncsiak voltunk, elérte-e a hatását a nyilván elrettentőnek szánt bírságolás. A héten többek között az ő call centerüket is teszteltük. Érdekli mire jutottunk? Olvasson tovább!

Távolról sincs vége, olvasson még »

Így lesz kávéspohárból fa

mzd 2015. április 1., szerda 11:48

Csak Amerikában 400 millió kávét isznak meg naponta, ami 146 milliárd eldobható poharat jelent évente. Elképzelhetjük, mekkora mennyiségű szemét termelődik csak ezekből – éppen ezt elégelte meg a Reduce. Reuse. Grow nevű szervezet is: biológiailag lebomló poharakat alkottak, amelyek nemcsak 180 nap alatt lebomlanak, de őshonos virágok és fák magjait tartalmazzák.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Vodafone-os? Intsen búcsút a roaming díjaknak!

mzd 2015. április 1., szerda 11:31

Bár az időzítés gyanakvásra ad okot, szerencsére nem április 1-jei tréfáról van szó: bár az Európai Parlament döntése alapján idén év végétől kell eltörölni az európai roaming díjakat, a Vodafone Magyarországnál már ma életbe lépett a változás. Sajtóközleményükben az áll: az előfizetők Európán belül mától ugyanúgy tudják használni új lakossági és üzleti Red EU csomagjaikat hívások kezdeményezéséhez és adatkeretük felhasználásához, mintha otthon lennének, minden plusz költség nélkül. Ráadásul az Európa Napijegyhez hasonló új szolgáltatás, az ún. Világjegy segítségével Európán kívülről is hazai áron tudnak telefonálni és smsezni a felhasználók. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ilyen lett a Frank Gehry tervezte új Facebook központ

bb 2015. március 31., kedd 20:23

A hétvégén egy-két szerencsés Instagramozó már bepillanthatott a Facebook vadiúj, MPK 20 névre keresztelt központjába a kaliforniai Menlo Parkban, majd a napokban Marc Zuckerberg és más Facebook alkalmazottak is posztoltak pár látványos fotót a Frank Gehry által tervezett óriási, zöldtetős épületről, amelyben a megkerülhetetlenné vált közösségi oldal globális csapatának egyharmada, azaz körülbelül 2800 alkalmazott dolgozhat majd – számol be a fastcodesign.com a 39.948 négyzetméteren elterülő bázisról, amit a lap szerkesztője viccesen Zsákos Bilbó kunyhójához hasonlított.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Jobban mosolygunk, mint egy éve

mzd 2015. március 31., kedd 15:46

A ClientFirst Consulting nemrég 69 országra kiterjedő, összesen 1,7 millió próbavásárlást végzett és mint kiderült, a magyar eladók mosolygósabbak, mint tavaly. A hazai üzletekben - tavalyhoz hasonlóan - a vizsgált esetek 93 százalékában köszöntötték a vevőket, minden második alkalommal (51%) pedig kapcsolt értékesítésre vonatkozó ajánlás is történt.

A mosoly tekintetében az első helyen végzett ír vevőkiszolgálók 97 százalékot, míg a magyarok meglepően jó eredményt, 81 százalékot értek el. Ezzel hazánk összesítésben a középmezőny élén végzett, ami javulást jelent a korábbi eredményekhez képest, de van még hova fejlődni – tudtuk meg a ClientFirst Consulting Kft-től. A világátlag mosolygás tekintetében 80 százalék, az üdvözléseket vizsgálva 87 százalék.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ilyen az igazán jól használható kert!

ST 2015. március 30., hétfő 18:16

A lakás belső terei mellett nagyon fontos az is, hogy a kertet hogyan alakítja, hisz ha van ilyenje, nyáron a lehető legkevesebb időt szeretné a négy fal között tölteni. Már persze abban az esetben, ha a kertje alkalmas arra is, hogy hűsöljön is benne, és ne csak a forró napon aszalódjon. Nem véletlen hát, hogy egy igazán jó és használható kerthez érdemes előre terveznie, sőt, akár szakembert is bevonni. De mik a legalapvetőbb szempontok, amikre oda kell figyelni?

Távolról sincs vége, olvasson még »

Társasházba komposztálót? Akár ingyen is!

Edicsek 2015. március 30., hétfő 16:47

Negyven fővárosi társasház kaphat ingyenes komposztálóedényeket és szerezheti meg a használatukhoz szükséges tudást az Ököszolgálattól, a Fővárosi Önkormányat Környezetvédelmi Alapjának támogatásával.  

Távolról sincs vége, olvasson még »

Itt a biciklis gyerekülés, ami babakocsi is egyben

aa 2015. március 30., hétfő 14:42

Várhatóan a Kickstarteren látjuk majd viszont a svéd dizájner, Lycke von Schantz szuper ötletét, a kettő az egyben elv alapján működő biciklis gyerekülést, ami bicajon kívül sima babakocsiként is használható – számolt be a Påhoj fantázianéven futó, környezettudatos és egyszerűen használható szerkezetről a designmilk.com.

pahoj-stroller-bike-seat-6-600x338
Fotó: pahoj.squarespace.com
Távolról sincs vége, olvasson még »

Energiatermelő járólappal világítanának a francia pályaudvarokon

ST 2015. március 30., hétfő 14:41

A megújuló energiaforrások, mint a nap, a szél, vagy éppen a mozgásból származó energia bizony egyre jobban terjedőben vannak. Ez nem is csoda, hiszen a tiszta energia olyan kincs, amit minden ország a magáénak akar tudni (kivéve persze azokat, ahol külön büntetőadót vetnek ki rá). Egyetlen gond van vele: az, hogy az így kinyerhető mennyiség egyelőre nem éri el a kívánt szintet.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Van még tippünk, milyen gyorséttermek jöhetnének Magyarországra

Edicsek 2015. március 29., vasárnap 14:01

Ha úgy gondolja  minden sarkon egy újabb gyorsétteremlánc nyílik, akkor talán igaza van, de miután elolvastuk a Forbes listáját, egyértelmű, hogy lehetne akár több is. Összegyűjtötték, hogy melyik amerikai étteremláncnak hány külföldi leányvállalata van és kiderült, hogy még bőven van bepótolnivalónk. Szavazza meg hova térne be egy gyors étkezésre!

Távolról sincs vége, olvasson még »

Íme 13 építészeti terv, amik után rá se ismer Londonra

aa 2015. március 29., vasárnap 12:57

Érdekes listát hozott le nemrég a dezeen.com a Temze folyó két partján elterülő, rohamléptekkel fejlődő brit fővárosról, amelyben London 13 legellentmondásosabb projektjét mutatják be. A látványterveket elnézve a szükségesnek mondott beruházások jócskán megváltoztatják majd a tízmilliós város arculatát a jövőben, és némelyikről elsőre nem is egyszerű eldönteni, vajon milyen irányban. Nézze meg a hajtás után, hogy a Tower of London, a Királyi Botanikus Kert, a Greenwich vagy a Westminster palota mellett milyen futurisztikus látnivalókkal bővül Európa egyik legnépesebb városa, és szavazzon, ön megépíttetné vagy elvetné az ötletet?

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ilyen egy igazán romantikus, mégsem giccses esküvői kápolna

bb 2015. március 28., szombat 15:01

A fiatal építésznek, Hiroshi Nakamurának köszönhetően egy újabb álomesküvő helyszínnel lett gazdagabb Japán, mivel az egyre több díjjal kitüntetett tervező egy semmivel össze nem hasonlítható esküvői kápolnát álmodott meg egy hiroshimai szálloda óceánra néző kertjébe – számol be a két egymásba fonódó, spirális lépcsővel ellátott betonszalagról a design-milk.com.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ezekre figyeljen, ha vetőmagot vagy palántát vesz

ST 2015. március 28., szombat 13:01

Egyre többen próbálkoznak a kertjükben azzal, hogy kifejlett növények ültetése helyett magról vagy paláról neveljenek sajátokat. Főleg akkor, ha nem csak virágos-, hanem konyhakertjük is van.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Azt hitte, a SPAR nem szarozik?

mzd 2015. március 28., szombat 09:56

"Erről lenne szó! A vásárló megtévesztése még csak szóba se jöhet. A Sparban faszagyerekek dolgoznak és nem kertelnek, ha náluk akarsz szemüveget venni" – írta egyik olvasónk ahhoz a képhez, amelyet az üzletlánc egyik budapesti boltjában készített. A címke egyébként abból a szempontból még érthető is, hogy akinek +2-es lencsékre van szüksége, az nem veszi észre a hibát, akinek pedig nincs, az nem nézelődik a szemüvegek környékén. Jó hír: a kép tanúsága szerint a rugós szar funkcióval ellátott darab most éppen akciós!

11098003 10206064289227356 3673630343038717315 n
Fotó: Olvasói fotó
1 ... 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 ... 120

Blogok, amiket olvasunk

HOMÁR Mici pórult járt a cipőrendeléssel, hogy neked ne kelljen

32 ezer forint, ennyibe fájt a soha meg nem érkező Hugo Boss cipő. Mutatjuk, mire figyelj, hogy te ne legyél a csalók prédája.

KETTŐS MÉRCE Puncipolitika: szülések a hálapénz fogságában

A hálapénz a hazai szülészet alfája és ómegája, rendezőelv, szelep és hatalomgyakorlás. Rendszer a rendszeren belül. Az ártatlan név dacára a legkevésbé sem hálából adjuk.

B1gasztro Fagyizzunk! De hol???

A poszt két fagyizót tesztelt, az olvasói hozzászólások között viszont még több jó ajánlatot találhatsz
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés