LÁJFHEKK

Csobogót szeretne? Készítsen!

ST 2015. június 29., hétfő 19:12

Szökőkutakat és csobogókat rendszerint a köztereken láthatunk: nemcsak a látványuk kellemes, de a hangjuk és a vízen csillogó fény is megnyugtató, így nem csoda, ha sokan szeretnének valami hasonlót otthonra is. Ez nem lehetetlen, csak aránylag mélyen kell a zsebébe nyúlnia hozzá (és persze egy kert sem árt): vesz egy kutat, a víz keringetését megcsináltatja a szakemberrel, és készen is van.

De mi a helyzet akkor, ha nincs kert, és igazából túl sok pénze sem a projektre? Nos, ilyenkor szépen a saját kezébe is veheti a feladatot, hiszen kis munkával maga is elkészítheti csobogóját, ami ráadásul a balkonon is remekül mutat, de még a szobában is megállja a helyét. Mindössze pár terrakotta cserépre, alátétekre, valamint egy kis vízkeringetőre lesz szüksége – derül ki a Goods Home Design oldaláról.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Michelle Obama 100 milliós étkészletet tervezett a Fehér Házba

aa 2015. június 29., hétfő 12:37

Alig fejeződött be a Fehér Ház Ovális irodájának, majd az 'Old Family Dining Room' elnevezésű étkezőjének az átalakítása, Michelle Obama egy újabb szemrevaló kollekcióval szabta személyre a washingtoni elnöki rezidenciát. A kiváló ízléssel megáldott first lady ezúttal a Fehér Ház új hivatalos porcelán étkészletét modernizálta, melyet aztán az amerikai Pickard China gyártott le az elnöki rezidencia részére. A curbed.com értesülései szerint a tervezési folyamat már 2011 óta tart és az elnökfeleség az egyik közeli barátjával, a tervezőként és belsőépítészként ismert Michael S.Smith-el karöltve álmodta meg a Hawaii vizeinek kékjét idéző étkészletet. A szín és név választásban semmi meglepő nincsen, hiszem az Obama család Hawaii Kailua szigetén szokta tölteni a karácsonyi szünetet.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Nézzen körül Robert De Niro eladó lakásában!

bb 2015. június 28., vasárnap 17:20

Ha múltkor nem csapott le Steve Martin kaliforniai beton villájára, íme itt van Robert De Niro West Village-ben található lenyűgöző duplex lakása is, amiért jelenleg 39.8 millió dollárt kérnek a piacon. A 71 éves Oscar-díjas színész és 60 éves felesége, Grace Hightower három évvel ezelőtt költözött a tágas és fényes kétszintes lakásba, amikor előző, az Upper West Side-n található apartmanjuk kiégett – írja a dailymail.co.uk a Manhattan tőszomszédságában található 1022 négyzetméteres otthonról.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ezek a legszebb hazai borászatok önök szerint!

aa 2015. június 28., vasárnap 14:19

A tavalyi évben a szüreti szezont követő időszakban mutattuk be azt a nyolc menő borászatot, amelyek nemcsak az ízletes boraik, hanem építészetük miatt is izgalmasak és ami miatt felfigyelt rájuk a nemzetközi szakmai sajtó is. Akkor szavazhattak is kedvencükre, mi pedig most eredményt hirdetünk.

Az Etyeki Kúria épületére szavaztak a legtöbben.
Az Etyeki Kúria épületére szavaztak a legtöbben.
Fotó: Bujnovszky Tamás / bordstudio.hu
Távolról sincs vége, olvasson még »

Ökokapszulában nyaralunk majd nemsokára

aa 2015. június 28., vasárnap 09:06

A sátorozás puszta gondolatától is idegenkedő természetkedvelőknek nyújthat kiváló alternatívát a szlovák építésziroda, a Nice Architects legújabb innovációja, amelynek prototípusát a bécsi Pioneers fesztiválon mutatták be május 28-án. A stúdió futurisztikus formát kapott „Ecocapsula” névre keresztelt nap- és szélenergiával működő „lakóautója” ugyanis átvitt értelemben, de lehetővé teszi lakójának, hogy ott éljen, ahol szeretne.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Pár ötlet a tiszta és rendezett virágágyásokért

ST 2015. június 27., szombat 18:20

Ahhoz, hogy a kertje tiszta és rendezett képet adjon, érdemes az ágyásokat elkülönítenie a füvezett részektől. Ez történhet egyszerűen úgy, hogy a virágok közé nem vet füvet, de ennél elegánsabb megoldás, ha ágyásszegélyeket használ. Ezek viszont olyan nagy számban és széles anyagkínálatban vannak már jelen a piacon, hogy nem egyszerű eldönteni, melyiket válassza. Hogy tisztább képet kaphasson, Boross Dávid, az Oázis kertészet munkatársa tanácsokkal látja el.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A fákkal együtt a Kertem is eltűnik majd a Városligetből

bb 2015. június 27., szombat 16:43

A ligetlatvany.hu terveit elnézve a jövőben búcsút mondhatunk a város egyik leghangulatosabb kerthelyiségének, a Kertem nevű kocsmának: ha ugyanis a jelenlegi tervek alapján épül meg a Sou Fujimoto által tervezett Magyar Zene Háza a Városligetben, az pont ennek a helyén áll majd. Mi a szabadtéri szórakozóhely miatt is aggódunk, de osztjuk a szakemberek és a környezetvédők álláspontját is, akik az értelmetlen fakivágások okát nem értik.

zene haza 01.gif
Fotó: ligetlatvany.hu
Távolról sincs vége, olvasson még »

12 millióra büntették a Vargha Gyógymód-Metodikát

mzd 2015. június 26., péntek 13:27

Tavaly kezdett el vizsgálódni a Gazdasági Versenyhivatal a Vargha Gyógymód-Metodikával szemben: azt gyanították ugyanis, hogy olyan állításokat fogalmaztak a készítményeikkel kapcsolatban, amelyek valótlanok. Az ügyben nemrég határozat született, és a félrevezető hirdetések miatt a cégnek 12 millió forint bírságot kell fizetnie.

Távolról sincs vége, olvasson még »

126 millió, és ez még csak a lépcső!

mzd 2015. június 26., péntek 13:01

2,6 milliárd forintnak megfelelő összegért kezdték el árulni az a11 éve épült londoni házat, melyben csak a belső acéllépcsőt 300 ezer fontra (126 millió forintra) értékelik – számolt be róla a Daily Mail. A csillagászati árhoz képest az ingatlannak csak 5 szobája és 4 fürdője van, illetve tartozik hozzá egy medence és egy edzőterem is. Ja, hogy a szomszédban a zeneipar meghatározó alakjai laknak! 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Kubrick, Jarmusch és a Coen fivérek filmjei házakban elbeszélve

bb 2015. június 25., csütörtök 20:07

Nem kellett sokat várni a barcelonai művész, Federico Babina legújabb kollekciójára, mely igazodva az előző munkákhoz (Archist CityArchilife) szintén a művészetek és az építészet körül forog. „A rendezők olyanok, mint a mozi építészei. Történeteket építenek, melyek segítségével egy másik világba juttatják a nézőt. Mindegyikük a saját stílusán, nyelvezetén és esztétikáján keresztül kommunikál a közönséggel” – mondja a 27 darabból álló, 'Archidirector' néven futó gyűjteményről Babina, aki olyan ismert és elismert filmrendezők változatos és egyedi stílusvilágát dolgozta fel, mint Charlie Chaplin, Stanley Kubrick vagy a Coen fivérek.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A legtutibb tervezőprogramok lakásátalakításhoz

etelka 2015. június 25., csütörtök 12:05

Mielőtt szétkapja a lakást, hogy új életet leheljen belé, nem árt, ha megtervezi a dolgot, és nem csak úgy nekiáll mályvalilára festeni a falakat, vagy fekete palakővel burkoltatni le a nagyszoba padlóját. Szerencsére látványterveket manapság nem csak egy belsőépítész tud készíteni, hanem bárki, mindössze egy program kell hozzá.

Távolról sincs vége, olvasson még »

3 fontos szempont, hogy jól válasszon autósiskolát

Edicsek 2015. június 25., csütörtök 10:09

Sokan a nyári szünetre vagy a nyári hónapokra időzítik a jogosítvány megszerzését, ami érthető is, mert pl. a diákoknak ilyenkor nincs suli, tehát erre tudnak összpontosítani, és az időjárás is barátibb, így nem kell hóakadályokkal vagy jeges utakkal küzdeni a vizsgán. A Nemzeti Közlekedési Hatóság most összeszedte, milyen szempontokra érdemes figyelni akkor, amikor a rengeteg ajánlat közül próbálja kiválasztani az ideális autósiskolát.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A kortárs építészet szereti a fát és nem fél használni!

aa 2015. június 24., szerda 18:35

Nemrég bemutattuk, hogy mennyire jól mutatnak a magyar a Moko valódi fapanelekből készített egyedi tervezésű, 3D-s falburkolatai, és ezen felbuzdulva utánanéztünk, mi mindent terveznek még manapság a kortárs építészek természetes anyagból. A hajtás után megnézheti, hogy mit hozott ki a jól megmunkálható fából a Pritzker-díjas Shigeru Ban, vagy hogy hogyan mutat a fa egy kápolnában vagy üveggel kombinálva!

Távolról sincs vége, olvasson még »

Nagyon hasznos kisokos ázsiai telefonok vásárlásához

Becca 2015. június 23., kedd 19:28

Tudja, hogy van élet az itthon annyira hájpolt okostelefon-márkákon kívül is? Ráadásul ezek az „ismeretlen” kínai telefonok legalább annyira jók, ha nem jobbak, mint ismertebb társaik. Egy probléma van csak velük: nehézkes beszerezni őket és kiigazodni is elég bonyolult a készülékeken, hiszen már ezeket is előszeretettel hamisítják. Persze, ha az ember tisztában van vele, hogy mit keres, és hogy honnan rendelje meg, máris más a helyzet. Egy kínai készülékrajongó szakértő segítségével összegyűjtöttük azokat a fontos pontokat, amelyekre feltétlenül figyeljen, ha Ázsiából rendelne mobilt. Továbbá azt is elmondjuk, hogy mi a különbség egyes márkák telefonjai között, illetve melyik mit tud, mennyibe kerül és, hogy mire kell figyelni a vásárlásnál.  

Távolról sincs vége, olvasson még »

Azt hitte, a légyvadászat unalmas?

ST 2015. június 23., kedd 13:47

A nyári éjszakák megkeserítője a szúnyog. Persze napközben pedig a legyekkel kell hadakozni, ami idegőrlő, és jellemzően szélmalomharc.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Tényleg a LED-es izzó a legjobb

mzd 2015. június 23., kedd 13:16

A múltkori sörtesztjük után most izzókat vizsgált a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. Ezúttal arra keresték a választ a Mechanikai és Villamos Laboratóriumban, hogy a LED-es fényforrások és komptakt fénycsövek közül melyik mennyit fogyaszt és hogyan világít. Összesen harmincféle terméket vizsgáltak meg, a teszt eredményei pedig azt mutatják, hogy egyértelműen a LED-es fényforrások energiafelhasználása a hatékonyabb. Az ilyen izzókkal nemcsak a környezetünket védjük, de a pénztárcánkban is több marad - derül ki a sajtóközleményből.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Mit keresett a Bonanza bútor a 70-es évek Ikeájában?

etelka 2015. június 22., hétfő 19:23

Csodálatos dolog az internet. Most például egy szép példára bukkantunk arról, hogy milyen izgalmas bútorokkal rendezték be a svédek és a nyugaton élő honfitársaink a lakásukat a 70-es években. Az 1973-as katalógusfotók a kor stílusát tükrözik, ám megakadt szemünk egy érdekességen: az egyik fotón a magyar lakások egyik büszkeségét, a Bonanza bútorcsaládot fedeztük fel.

Az ott Toledo néven kapható, zöld és barna színben készülő bútorok származási helye ismeretlen, de azt több forrás is megerősítette, hogy a Bonanza bútorok Romániából érkeztek  szocialista családok lakásaiba. Az ügyben kaptunk egy tippet, hogy talán Karánsebesen (Caransebes) készültek a bútorok. A máig üzemelő, 1950-ben alapított bútorgyár vezetője azt leszögezte, hogy ők nem gyártottak az Ikea számára, viszont a mai napig kapható náluk Bonanza bútor. A gyár egyébként Európa nagy részére szállít, és míg korábban koloniál bútorokat gyártottak, mára modernizálták a gyártást és bővítettek a szortimenten. 

010 78093196

Ez volt tehát az Ikea bútora - a képre kattintva további képeket talál az 1973-as katalógusból - és jöjjön a Bonanza, amelyet leginkább a jófogáson és a Vaterán talál meg. A felújítók és átfestők azért szeretik, mert fából készült, sokféle célra használható, és könnyen átalakítható. Nálam például pont egy ilyen szettből lett konyhabútor: kettévágtuk, az alsó részbe belefért a mosogatótálca, a felső pedig a falra szerelve élt tovább, és emlékeim szerint türkizzöldre festettük le.

Nemiskacat bloggere,Szendrődi Enikő, aki az  Annie Sloan festékek hazai nagyasszonya, például egy gyönyörű asztallá varázsolt át egy régi darabot; Szentgyörgyi Kata székeket festett le, a Nemartdecor pedig egy zsalus szekrénynek esett neki, a türelemért jár a kalapemelés. A bútor sokoldalúsága folytán a mai napig kedvelt a mindent átalakítók körében, ráadásul tényleg jól használható darab (bár emlékeim szerint konyhaszekrénynek például nem elég mélyek a polcaik, de persze valaki meg lehet, hogy pont a keskenyebb verzióért rajong). 

Bonanza talalo szekreny   32970088828571

Mi lehet a Bonanza/Toledo rejtély megoldása?

  • 526
    A románok koppintották az Ikea bútorát
  • 243
    A Toledo gyártóinak harmadik műszakja már nem az Ikeának termelt
  • 116
    Annyira rossz konstrukció, hogy az Ikea eladta a románoknak
  • 220
    Kollektív tudattalan, mindenkinek egyszerre jutott eszébe
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 

Vizsgálja a Spar a műanyagos csirkemell sonkát

etelka 2015. június 22., hétfő 17:37

Egy szegedi Spar üzletben Délmagyar egyik olvasója 40 dekagramm gépsonkát akart vásárolni, és szelés közben az eladó észrevette, hogy a megkezdett egész rúdból egy műanyagláda sarka kandikál ki. "Ironikusan megjegyezte, legközelebb egy egész ládát tesznek bele, majd kimérte a kért mennyiséget" - írja a lap. A vásárlónak azonban nem volt szerencséje, mert otthon uzsonnakészítés közben még előkerült néhány fekete műanyagdarab is, sőt, egy 2 cm-es csontszilánk is volt a sonkában.

"Cégünk megkezdte a belső vizsgálatot a kérdéses termék (Her-Csi csirkemell sonka) minőségi hibájával összefüggésbe hozhatóan, melynek során felvettük a kapcsolatot a termék gyártójával. A termékhibával szembesülő vásárlónktól pedig ezúton kérünk elnézést,. Egyúttal arra is kérjük, hogy fáradjon vissza abba az áruházba, ahol a terméket vásárolta és kollégáim készséggel vissza fogják adni neki a termék árát" - írta a Spar kommunikációs vezetője, Maczelka Márk megkeresésünkre.

Ha pedig kíváncsi mit egyen, olvasson itt pulykasonka tesztet, itt pedig gépsonkát, de mi inkább arra biztatjuk, csináljon inkább házilag sonkát, abban nincsenek műanyagok!

Az eladó ironikusan megjegyezte, hogy legközelebb egy egész ládát tesznek bele.

Posted by Delmagyar.hu on Sunday, June 21, 2015

Grillezzen az erkélyen is!

ST 2015. június 21., vasárnap 19:15

A grillezés egy igazi, szabadtéri tevékenység, amiről azonban azok, akiknek nincs kertjük, lemaradnak, hacsak nem akarnak a közeli parkban sütögetni. Az igazság azonban az, hogy a grillezés családi, baráti esemény, aminél fontos szempont az is, hogy lehetőleg a saját társaságunkkal töltsük!

Távolról sincs vége, olvasson még »

Szélfogó növények, hogy végre élvezhesse is a jó időt!

ST 2015. június 20., szombat 13:44

A nyári meleg és a napsugarak sokakat kicsábít a kertbe vagy az erkélyre. Ezt az idillt viszont gyorsan elfújhatja a mostanában gyakori viharos szél. Nehéz nyugodtan relaxálni a napon, ha közben folyton a homokot köpködi, amit a szél az arcába szór. A nyugalomhoz azonban nem is kell olyan sokat tennie, sőt, ha ügyesen válogat, növényekből, akkor nem csak a szél ellen védekezhet, hanem a kertjét is szebbé teheti.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Most kicsit irigyeljük ezeket az iskolásokat

mzd 2015. június 20., szombat 09:22

Élénk színűre festett vékony acéllapokból áll az a tetőszerkezet, amit egy andalúz iskola udvarára építettek, hogy megvédje a gyerekeket a esőtől és a tűző naptól. A mű a spanyol építész, Julio Barreno Getiérrez műve és Algodonales-be kell beugrani, ha megnézné – olvasható a Dezeen oldalán.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Szép palackok a forró napokra

etelka 2015. június 19., péntek 18:27

Itt a nyár, mindenki hektószám vásárolja a vizet, a műanyagpalackok aztán rekordsebességgel landolnak a kukákban, de időről időre felbukkan néhány, amit sajnál az ember kidobni. Összegyüjtöttünk párat a világ minden részéről.

A Bergwater Kanadából származik, és a jég tisztaságát jeleníti meg. Az üvegszerű palackról nehéz elhinni, hogy PET-ből készült, annyira élethűen mintázza az üveget. A 15000 éves víz persze a legtisztább, legfinomabb és legegészségesebb a világon. A palack a jéghegyeket jeleníti meg a csomagolásban, a zöld árnyalat pedig arra utal, hogy a jéghegyek időnként hidegzöld színben pompáznak.

Az Aqua Carpatica a păltiniși forrásból származik, egy görög-svájci üzletember futatta fel a céget. A magas ásványianyag tartalommal rendelkező víz jót tesz az emésztésnek. Üvege némileg hasonlít a vodavodára, letisztult, egyszerű, visszafogott. 

Ott van a spanyol Lanjaron víz is, mely a hegyekből érkezik. A Mulhacen hegységből származó (Sierra Nevada) víz karcsú letisztult palackja a tisztaságra és a természetességre utal, különleges ötletként pedig mindegyik magában hozza belsejében a hegyet, ahonnan a forrás indul. A prémium kategóriás palackok szofisztikált kidolgozásuk révén nyerték el a Pentaward Silver dizájndíjat.

607 980 2000 lanjaron-01

Az orosz Seryab vízes üveg Andrei Petrov és Victor Ryabov közös munkája, mely2011-ben Red Dot-díjatkapott. Magyarul ezüsöt jelen a név, mely a víz tisztaságára utal. A feltünő struktúra felhívja a termékre a figyelmet. Az, hogy nem került cimke a palackra, még erőteljesebbé teszi az érdeklődést a különös víz iránt.Az extra kiöntőt az éttermekben használják, ez is műanyagból készült, de az ídőtállóságot kívánja prezentálni. 

seryab

A Vodavoda Szerbiából származik, a Vrujci forrás a Suvobor hegyen (Dinári-hegység) található meg. A 18 század végén felfedezett forrásba 598 méter mélyről szármzik a víz, melynek gyógyhatást is tulajdonítanak. A szögletes palackok áttetszősége és letisztultsága a víz egyedülálló beltartalmára utal, valamint megjelenik benne a folyadék azon képessége, hogy bármilyen formát képes felvenni. Ugyanakkor az ilyen formájú palackokat egymás mellé téve jelentős megtakarítást lehet elérni a szállítás során.

Vodavoda water glass bottle

A Vis Vitalis víz Ravazd község egyik forrásából szármaik, amely a történéet szerint még IV. Béla király szomját is oltotta 1238-ban. Az 1700-as évek óta zarándokolnak arra a hívek, akik inni szeretnének a jó minőségű forrásvízból. Az üveg tényleg megkapó,tervezője - aki a névtől kezdve a teljes koncepciót kitalálta -  Unger Zsolt. A jó minőségű, 53 grammos, előformázott palackok Jedlik Ányos első szikvizes palackjaira refelektálnak, aki maga is bencés szerzetes volt egykoron, és ő tervezte meg az első szénsavas vizet előállító gépet. A palackok méreteikben is eltérnek a szokásostól, 4, 6, 8 decis, illetve 1,2 literes kiszerelésben kerülnek a boltokba és az üzletekbe. Különlegességük, hogy igyekeznek visszagyűjteni a palackokat, a környezeti terhelés csökkentése miatt.

IMG 6567
 
A michigani Boxed water abban hisz, hogy a pet palack helyett a tetrapakos a nyerő, mert ennek 76 százaléka újrahasznosítható, és talán nem 500 év kell a lebomlásához. ami nem egy rossz dolog, ráadásul a bevételből jótékonykodnak is. A maga módján elég dizájnos a csomagolás, bár kétségkivül itt nem a formával ügyeskedtek.
 
boxedwater2
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 

Béna a neten rendelt pulcsi színe? Küldje vissza!

Dívány 2015. június 19., péntek 15:18

Tudta, hogy joga van bármilyen neten vásárolt terméket 14 napon belül visszaküldeni, és visszakérni a pénzét? És azt, hogy a vásárlást követő 2 éven belül jogában áll a hibás árut díjmentesen megjavíttatni vagy kicseréltetni? Na, és mi a helyzet azzal a ténnyel, hogy nem köteles a kéretlenül kapott termék árát kifizetni, még akkor sem, ha a termékeket nem küldi vissza?

A fenti kérdésekre az az Európai Bizottság indítványozta Eurobarométer felmérés szerint a magyarok 35, 49 és 76 százaléka tudta rosszul a választ, vagyis a többség simán fizet a kéretlenül kapott termékekért, ahelyett, hogy egyszerűen megtartaná őket.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Halálosak is lehetnek a neten könnyedén megvehető fogyasztószerek

Divany.hu 2015. június 19., péntek 10:52

Legutóbb három éve vizsgáltunk fogyasztószereket, melyeket gyógyszertárból és internetről vásároltunk, hogy megnézzük, tényleg az van-e bennük, mint amit állítottak a gyártók. A cikk hatására kicsit több figyelem terelődött az étrend-kiegészítőkre, és azóta ha valaki forgalmazni akar Magyarországon egy terméket, bejelentési kötelezettsége van az Országos Élelmezési- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI), vagyis márciustól az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) felé.

Ennek ellenére a mai napig kaphatók pont ugyanazok a szerek az interneten, mint amiket akkor vizsgáltunk. Jelenleg egyetlen per folyik ilyen témában a Kiskunhalasi Járásbíróságon, de még ott sem tisztázott, hogy ártalmas közfogyasztású cikkel való visszaélés vagy természetkárosítás a vád. A másik esetben a XV. kerületi  rendőrkapitányság felfüggesztette a nyomozást, azzal az indokkal, hogy "az elkövető kiléte a nyomozásban nem volt megállapítható", mivel a cég közlése szerint – bár úgy tűnik, hogy az ő termékük az, és az ő nevük szerepel a csomagoláson, mint forgalmazóé –, valójában nekik ahhoz semmi közük.

Összesen 5 terméket vásároltunk,melyet továbbítottunk a Szegedi Tudományegyetem, Farmakognóziai Intézetének. A P57 Hoodia és a Meezitang vagy más néven szerint Meizitang termékek mellett a Scitec cég „REVEX-16” nevű stimuláns súly- és testzsír-menedzselő komplexét vizsgáltattuk be.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A hálószoba, ami tökéletes a pihenéshez

ST 2015. június 18., csütörtök 18:12

A hálószobában a megfelelő bútorok alkalmazása nem csak lakberendezési kérdés. Ez a helyiség ugyanis a pihenésé, így ha nem megfelelő a kialakítása, az nemcsak elszúrt esztétikai élményt, hanem kialvatlanságot és teljesítménycsökkenést is eredményez. Hogy ez ne így legyen, szakértőnk Gere Krisztina lakberendező elmondja, mikre kell figyelni a háló berendezésénél.

Távolról sincs vége, olvasson még »
1 ... 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 ... 124

Blogok, amiket olvasunk

TÖRI MÁSKÉPP Ilyen volt a Habsburgok udvarhölgyének lenni

A filmek, regények alapján azt gondolhatjuk, hogy udvarhölgynek lenni buli volt: az ember lánya szép ruhákban pompázott, elcsacsogott a királyi fenségekkel, és nagyokat mulatott az udvari bálokon. A valóság nem volt ennyire fényes.

OTTHONTÉRKÉP A világ ultraexkluzív villáinak toplistája

Luxusingatlannak azt szokták hívni, aminek az ára 1 és 8 millió dollár között van. Na, itt most olyan házakat mutatunk, amik százszor ennyibe kerülnek. Ulta-mega-gigadrága körkép a világból

B1Gasztró Izgalmas dolgok másnapos pékáruból

Ha már unod a pirítóst, itt van 3 ötlet, amivel új életre kelhet a háromnapos kifli. Élet a mákosgubán innen és túl, nem csak kiflimaradékra gondolva.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés