Milyen konzervet érdemes venni?

Tartós élelmiszerekből sem lehetetlen összeállítani egy fenntartható, kiegyensúlyozott étrendet, sőt a szakember szerint a készételkonzervek sem annyira szörnyűek, mint ahogy a legtöbben gondolnák.

Ha egészségesen akarsz étkezni, a legjobb opciót mindig a friss élelmiszerek jelentik, de egy olyan veszélyhelyzetben, mint a mostani, azzal a lehetőséggel is számolnod kell, hogy lesznek bizonyos tételek, amiket nem feltétlenül lehet beszerezni. Ilyenkor jól jöhet, ha vannak otthon nem romlandó, tartós termékek, hozzávalók, melyekből akkor is jóllakhatsz, ha valamiből hiány támadna, vagy nem tudsz eljutni a boltba. Vajon konzervfronton miben érdemes gondolkozni? Segítünk dönteni!

Melyek a legegészségesebb konzervek?

Miközben a magasabb savtartalmú konzervek, mint a gyümölcsfélék és paradicsomos termékek eltarthatósági ideje 12 és 18 hónap között szokott mozogni, addig másoknál akár 2-5 évről is beszélhetünk. Ezalatt légmentesen lezárt dobozukban nem szabad megromlaniuk, élvezeti értékük és állaguk viszont megváltozhat.

Kelly Jonges dietetikus a Busines Insider kérésére az alábbi listát állította össze, felsorolva a legfontosabb konzerveket, melyek szükség esetére ott lehetnek a polcodon:

Babok és hüvelyesek

Ezek értékes fehérje-, szénhidrát- és rostforrásnak számítanak. A csicseriborsó, a feketebab és a vesebab egyaránt jó választás, de a legtöbb fehérjéhez a fehérbabból (haricot) juthatsz.

Tonhal és lazac

A lazacnak különösen magas a fehérjetartalma, akár 24 gramm is lehet dobozonként, míg a tonhalnál körülbelül 19 grammal számolhatsz. Emellett mindkettőben megtalálhatók azok az elengedhetetlen ómega-3 zsírsavak, melyek csökkenthetik a szívbetegségek kialakulásának kockázatát.

Nemcsak finom, hanem egészséges is
Nemcsak finom, hanem egészséges isRightOne / Getty Images Hungary

Zöldségek

A zöldségek rengeteg vitamint és ásványi anyagot tartalmaznak, még konzerves formájukban is. A dietetikus itt a zöldbabot említi mint gazdag folsav-, vas- és C-vitamint-forrást, de ide sorolható a kukorica is, amiben keményítő és kálium is van.

Gyümölcsök

Jones szerint a legegészségesebbek a saját levükkel feltöltött gyümölcskonzervek, de ha csak szirupos termékeket tudsz venni, az is járható út lehet, csak a felhasználás előtt öblítsd le őket. Az őszibarackkonzerv nagyszerű béta-karotin- és A-vitamin-forrás, míg az ananászkonzerv C-vitamint, káliumot és enzimeket tartalmaz.

Mi más legyen még otthon?

Az egészséges, nem romlandó élelmiszerekből álló étrend kialakításához a konzervek mellett elengedhetetlen egyes szárazáruk fogyasztása is. A teljes kiőrlésű gabonafélék például fontos szénhidrát- és rostforrások, melyek zömében hosszú ideig eltartható formában kaphatók. A legtöbben a rizst és a zabot részesítik előnyben, a dietetikus azonban azt ajánlja, hogy nyiss más fajták, így a kinoa, a bulgur vagy az árpa felé is. Ezeken kívül tésztát is célszerű tartalékolni, hiszen bármikor összeüthető belőle valamilyen egyszerű fogás.

Nem szabad megfeledkezni a diófélékről és magvakról sem, melyek remek fehérjeforrások és egészséges zsírokat, illetve ásványi anyagokat, vasat és magnéziumot is tartalmaznak, így hozzájárulnak a teljes értékű, változatos étrendhez. A mirelit zöldségek, gyümölcsök szintén egészséges alternatívát jelentenek friss társaik kiváltására: a fagyasztott bogyós gyümölcsök C-vitamint és káliumot, a spenót pedig vasat, kalciumot és A-vitamint kínál szervezeted számára.

Ahhoz, hogy a kamrád tartalma és az étrended is rendben legyen, írj egy listát, hogy a fő hozzávalók között – fehérjék, teljes kiőrlésű gabonák (vagy keményítő), zöldségek, gyümölcsök, tápláló zsírok és valamilyen ízesítő – egészséges egyensúlyt alakíttathass ki. Ha nem akarod, hogy mindez unalomba fulladjon, szárított fűszerek, gyógynövények segítségével tovább színesítheted az ételeket.

Itt egy étkezésiterv-minta, ami kizárólag tartós élelmiszerekből áll:

  • Reggeli: Zabpehely barackkonzervvel és dióval.
  • Ebéd: Tészta paradicsomszósszal, konzervvesebabbal és fagyasztott spenóttal.
  • Vacsora: Lazackonzerv barna rizzsel és konzervzöldbabbal.

Mit kell tudni a készételkonzervekről?

Traszkovics Zsolt élelmiszermérnök, a DIATRA Mérnöki Iroda Kft. ügyvezetője a Dívány kérdésére elmondta, a konzervek nagyon praktikus, könnyen tárolható, szállítható és fogyasztható élelmiszerek. Előnyük, hogy speciális csomagolásuknak, illetve pontosan paraméterezett hőkezelésüknek köszönhetően hűtés nélkül is eltarthatók egy vagy akár több éven keresztül. A szakember megerősítette: a konzervek minőségmegőrzési idejük lejárta után is fogyaszthatók maradhatnak, de ilyenkor már érzékszervileg is észlelhető változásokon mehetnek keresztül, vagyis ízük, illatuk, állományuk, de akár beltartalmi értékük is romolhat.

Természetesen ezt nem úgy kell elképzelni, hogy a minőségmegőrzési idő végéhez érve a konzerv azonnal megromlik, előtte pedig végig tökéletesnek tekinthető.

Az igazság ezzel szemben az, hogy egy termék minősége már abban a pillanatban csökkenni kezd, ahogy elkészül. A konzervek előnye éppen abban rejlik, hogy az alkalmazott speciális technológia miatt a folyamat nagyon lassan megy végbe. A gyártók éppen ezért arra törekednek, hogy a minőségmegőrzési időt ahhoz igazítsák, amikor a változás már a fogyasztók számára is érzékelhetővé válik.

Traszkovics Zsolt kiemelte, hogy a konzervekhez nem adnak tartósítószert, hiszen tartósításukat a hőkezelés biztosítja. A folyamat során a terméket légmentesen becsomagolják, majd a csomagolóanyaggal együtt magas, jellemzően 120 Celsius-fok feletti hőmérsékletre hevítik, melynek hatására a romlást vagy betegséget okozó mikrobák elpusztulnak. A légmentes csomagolásnak köszönhetően nem is juthat bele semmi, ami megfertőzhetné. Fontos azonban tudni, hogy felbontása után a konzervet hűtőben kell tárolni, majd 3 napon belül elfogyasztani, mert a hőkezelés ekkor már nem védi.

Nem árt vetni egy pillantást az összetevőkre
Nem árt vetni egy pillantást az összetevőkre97 / Getty Images Hungary

Ennek a tartósítási eljárásának szintén megvannak a maga hátrányai. A hőkezelt ételek általában megpuhulnak, jellegzetes ízük lesz, valamint a hőérzékeny vegyületek jelentős részét elveszítik (ilyen például a C-vitamin), hiszen azok magas hőmérsékleten lebomlanak. Összefoglalva: a készételkonzervek praktikusak lehetnek, szükség esetén jól kiegészíthetik a táplálkozásunkat, de rendszeres fogyasztásuk nem feltétlen előnyös, ám egyúttal azt sem lehet mondani, hogy káros lenne.

Milyen konzervet ajánl az élelmiszermérnök?

Ha a jelenlegi helyzet aggodalommal tölt el, az élelmiszermérnök szerint gyakorlatilag akármilyen készételkonzervet és úgynevezett főzelékkonzervet eltehetsz. Az utóbbiak közül itthon a zöldborsó, a zöldbab és a morzsolt kukorica a legelterjedtebbek, de a legtöbb konyhában előfordul a sűrített paradicsom is. Kedveltek még a szardíniakonzervek is, illetve egyre inkább reneszánszukat élik a tonhalkonzervek.

„Ettől függetlenül én sokkal inkább a friss alapanyagból készült ételeket ajánlom. Azt, hogy mindenki elkezdjen pánikszerűen vásárolni, nem tartom jó ötletnek, mert jelen állás szerint az élelmiszer-ellátás még komolyabb probléma esetén is mindenképpen biztosítva lesz. A járványhelyzetre tekintettel a rendszeres táplálkozást ételfutárcégek igénybevételével is meg lehet oldani, melyek bár nem tárolható, de friss ételt szállítanak ki.”

Oszd meg másokkal is!
Mustra