Nyári leárazások: öltözz fel 5000 forint alatt

Ha vége a munkanapnak, akkor térj be egy légkondicionált plázába, mert a szezonális akciók még tartanak, és nemcsak őrült dolgok maradtak, vannak kincsek is.

Nemrég azt gondoltuk, hogy már végét járja a leárazás, és hát elismerjük, tévedtünk. Amikor a minap bekóvályogtunk egy kellően hűs plázába, kiderült, hogy számos üzletben még több sztendernyi akciós holmi várja a vásárlókat. Oké, annyiban talán igaznak bizonyult a megérzésünk, hogy az árak július vége óta már nem igazán mentek lejjebb, és újabb dolgok sem kerültek be az akciós kollekciókba. A hajtás után láthatod, hogy miket találtunk a boltokban!

Tény, hogy találkoztunk 10 ezer forintos ruhával és 18 ezer forintos fürdőruhával is a leárazott darabok között, de azért nem lódítottunk, hogy 5000 forint alatt is be lehet vásárolni egy teljes szettet. Mert a Tescóban például láttunk 1000 forint alatti cipőt, pólók és felsők is vannak garmadával 2000 forintnál olcsóbban bármelyik üzletben, de (fast fashion mértékkel) minőségi blézerek és szoknyák is jöttek szembe 3000 forintért, vagy még annál is kedvezőbb áron.

Jó hír, hogy még a cipő- és fehérneműs üzletek többségében is vannak akciók. Jó, lehet, hogy az általunk még a nyár elején kiszemelt fürdőruha még mindig csak harminc százalékkal van leárazva, vagy a szép strandpapucsnak sem szállították le még kellően az árát, de most már valószínűleg nem érdemes várni, ha még ebben a szezonban szeretnéd hordani őket. Ha pedig a következő nyáron feszítenél bennük, akkor lehet, hogy most inkább az őszi/téli cuccokból vásárolj be, a téli akciók között pedig hátha előbbiek is olcsóbbak lesznek, mivel éppen nem számítanak annyira aktuális viseletnek. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek