Kiadnál 330 ezer forintot egy turmixgépre?

15 különböző márka összesen 39 turmixgépét tesztelt le laboratóriumban a Tudatos Vásárlók Egyesülete nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezetekkel együttműködve. A szakemberek annak jártak a végére, hogy mennyi idő alatt, milyen gyümölcs- és zöldségturmixot, illetve palacsintatésztát készítenek, hogy miként boldogulnak a jégkockák aprításával, mennyire hangosak és strapabíróak, illetve hogy általánosságban jól használhatók-e.

Az összes vizsgált szempont alapján a mezőnyből 8 termék – köztük a Vitamix, a KitchenAid, a Braun, a Philips és az Electrolux készülékei – emelkedett ki. Ezek azzal szereztek 75 százalék feletti eredményt a teszten, hogy jó minőségű smoothie és palacsintatészta készíthető velük, könnyű a használatuk, valamint kellően masszívnak, strapabírónak tűnnek. A többségük viszont cserében nem kimondottan csendes, és a jégkocka darálásban sem mindegyik jeleskedik.

A legjobb szinte megfizethetetlen

A teszt győztese a Vitamix PRO 750 lett, ami 82 százalékos eredménnyel tört az élre. Csak egy baj van vele. Az, hogy 330 ezer forint körüli összegért vesztegetik. Ha nem tudsz ennyit szánni egy konyhai gépre (valószínűleg nem vagy vele egyedül), jó hír lehet, hogy az élmezőnyben felsorakozó többi termék nagy része ennek a tizedébe kerül.

GS-Heritage-Rglam-Copper
vitamix.com

A lista másik végén 3 készülék végzett 50 százalék alatti összesített eredménnyel, a leggyengébb 43 százalékot szerzett. Az olcsóbb, 10 ezer forintos árkategóriába eső sereghajtók leginkább azon véreztek el, hogy hangosak, nem készítenek olyan kiváló palacsintatésztát és smoothie-t, valamint hajlamosabbak behorpadni, karcolódni, eltörni.

Megbirkóznak a turmixolással

A turmixolás vonatkozásában egészen kedvező kép rajzolódott ki, összesen 19 termék kapott 4 vagy több pontot a 0-tól 5-ig terjedő skálán. Ilyen a 35 ezer forintért hazavihető Philips HR2195/00 turmixgép is. Az árak egyébként viszonylag széles spektrumot ölelnek fel: a turmixolásban jól vizsgázó tesztpéldányok között akadnak 8 ezer forintos, illetve több százezer forintos gépek is.

HR2195 00-RTP-global-001
philips.hu

Palacsintázáshoz is kiválóak

Palacsintatészta keverésben szintén kedvező eredmények születtek. Itt már 28 gép gyűjtött be 4-es vagy ennél jobb pontszámot, annak köszönhetően, hogy egyenletes, sima tészta készíthető velük. Ha a jeges turmixot részesíted előnyben, akkor már alaposabban körbe kell nézned: a jégdarálás szempontjából a készülékek fele szerzett 2 vagy még kevesebb pontot, mert nem dolgoznak egyenletesen. Ez még igazából enyhe kifejezés is, mivel megesett, hogy a felaprítani kívánt jégkockák a szakemberek minden igyekezete ellenére is egyben maradtak. 

De nem bírják a strapát

A teszt során azt is vizsgálták, hogy a készülékek hogyan bírják a strapát, vagyis milyen vastag az anyaguk, mennyire karcolódnak, horpadnak, és gombjaik megfelelően illeszkednek-e. Ezen a téren már nem annyira remekeltek a gépek: 13 termék – mind 10-20 ezer forintos – közepesnél gyengébben szerepelt.

Érdemes meggondolni vásárláskor, hogy inkább költsünk egy kicsivel többet rá, cserébe viszont tovább használhatjuk, így nem kell rövid időn belül újabb kiadásba bocsátkoznunk

– javasolta az egyesület.

Ha a tartósság a legfontosabb, nem feltétlenül szükséges sokkal nagyobb kiadásokba verni magad. A 14 ezer forintért kapható Philips HR2105/00 például 4-nél magasabb pontszámot zsebelt be, de a vizsgálat alapján több 35 ezer forint körüli árú turmixgép is strapabírónak számít.

HR2105 00-A1P-global-001
philips.hu
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek