Így néz ki, ha milliárdokat áldoznak egy bútoráruházra

Pénteken megújult belsővel nyitott meg a Kika Róbert Károly körúti áruháza, mi pedig odamentünk nyitásra, hogy megnézzük mi is változott.

Jó éve van azoknak, akik szeretik lakberendezési áruházakban elütni az időt (meg szórni egy kicsit a pénzt), nemrég nyílt egy új szentély nekik Soroksáron, akinek pedig az egy kicsit kiesik, szeptember 22-től a faceliften átesett Kikában sétálgathat inspiráció vagy új berendezési tárgyak után kutatva.

És mi újult meg pontosan? Első blikkre sokkal modernebb, áttekinthetőbb és esztétikusabb lesz az áruház belső tere. Lehet, hogy ezt kevesen veszik észre, de új mozgólépcsők teszik kényelmesebbé az emeletek közötti közlekedést, de kibővült a játszóházi rész, és most már van különálló baba-mama szoba is. A megnyitás alkalmából rendezett sajtótájékoztatón persze név nélkül ugyan, de a konkurencia is kapott egy kicsit, mert kiemelték, hogy itt bizony nincsenek falak, mindent be lehet látni, szabadon lehet mozogni, míg ugye van, ahol "terelik a vásárlókat". Ja, és persze az ügyfélközpontúság jegyében a különböző osztályok elrendezését az alapján alakították ki, hogy milyen sorrendben szeretnek böngészni az emberek a termékek között.  

Mint megtudtuk, a Kikának nem az a célja, hogy olcsók legyenek, hanem hogy minél több olyan termék legyen, ami azonnal elvihető, mert ez nagyon fontos a vásárlóknak. Az áruházban egyébként több ismert cég termékei is kaphatóak (pl. Nespresso, Andante), de vannak "saját márkás" termékek is. 

A múlt, a jelen és a jövő

Az áruházban 138 ember dolgozik, 18 ezer m² az eladóterület, és 15 ezer m² a raktár. Ami a kínálatot illeti, több mint 120 ezer termék van, és a raktárakban pihenő áruk értéke 1 milliárd forint. Maga az átépítés 145 napig tartott, és eddig 2 milliárd forintot áldoztak rá, de lesz ez ennél még több is, egészen pontosan 3 milliárd forint, mert a következő tavasszal az áruház homlokzata is megújul. Ja, és ha minden igaz, hamarosan a budaörsi Kika is új belsőt kap. 

Ha valakit érdekel a múlt is, akkor eláruljuk, hogy a Kika 2013 ősze óta a Steinhoff International csoport tagja, amely a világ egyik legnagyobb bútorkereskedelmi cége. A Róbert Károly körúti áruház egyébkén 1992-ben nyitott meg a Michelfeit 24 ezer m²-es üzleteként, 1999-ben felvásárolták, és egy rövid átépítés után már Kikaként nyitott újra 2000-ben. Magyarországon egyébként hét üzlete van, és XIII. kerületben található a leglátogatottabb. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek