Nem, ne gyere be cipővel!!!

Zanza!

Tányér nélkül enni, utcai cipőben végigtrappolni a frissen felmosott padlón, morzsák és széthagyott ruhák a lakásban, házi kedvencek az ágyban – ezek zavarják a leginkább otthonukban a magyarokat, derül ki az IKEA reprezentatív kutatásából.

Azt is biztosan szóvá tesszük, ha valaki felrakja a lábát az asztalra, a szanaszét hagyott holmikról nem is beszélve. 86 százalék kivan attól, ha cipőben mászkálnak a lakásában, kicsit többen, a megkérdezettek 88 százaléka pedig azt nem bírja elviselni, ha valaki sétafikálás közben (még) eszik (is).

Még több százalékot láthatsz, ha a képre kattintasz és kinagyítod – például azt is megtudhatod, hogy az egyedül élő emberek 73 százaléka szerint nem jó felengedni a háziállatot az ágyba (de akkor mondjuk mire jó egy macska???)

ikea1
Fotó: IKEA

 Az infógrafika esetében a kutatás a teljes mintára vetítve 15 otthon folytatott szokást / viselkedésmintát sorolt fel azzal a kérdéssel, hogy "Ön szerint illő vagy illetlen pl. háziállatunkat beengedni az ágyunkba?". Ez egy feleletválasztós kérdés volt, igennek vagy nemmel lehetett rá válaszolni.

Magyarok a nagyvilágban

A magyar válaszadók alapvetően rendszeretők – Miért, ha téged kérdeznének, mit mondanál? Hogy szeretsz rumliban élni? –, honfitársainkat az is bosszantja, ha a ruhák szanaszét hevernek a lakásban. A magyar megkérdezettek 84 százaléka vélekedik így, míg a csehek inkább azt nem szeretik, ha mások hangoskodnak, futkároznak vagy ugrálnak az otthonukban. Szlovák szomszédaink 90 százalékát, a cseh megkérdezettek 89 százalékát, míg a magyarok 86 százalékát zavarja, ha valaki cipőben mászkál a lakásában.

Érdekesség továbbá, hogy a régió másik két országában a legnagyobb illetlenségnek az számít, ha meztelenül járkálnak a családtagjaik előtt. Ellenben a mezítláb tartózkodás, a pihentető ebéd utáni szieszta, vagy épp a pizsama nélküli alvás sehol sem vált ki különösebb megbotránkozást.

Blogmustra