18 gyümölcsöző tipp, ami egyszerűbbé teheti az életedet

Mutatunk néhány leleményes módszert, hogy megreformálhasd gyümölcsfogyasztási szokásaidat.

Rühelled a gyümölcsök pucolásával, előkészítésével járó vesződségeket? Hiába válogatsz órákig a pultnál, egyfolytában éretlen, vagy éppen ellenkezőleg, túl érett darabokat fogsz ki? Végtelenül unod, hogy elégtelen tárolási ismereteid miatt pár nap alatt annyira megbarnulnak, hogy a gyomrod helyett a szemétben végzik? Ne bosszankodj, mindenre van megoldás, és általában sokkal egyszerűbb, mint gondolnád. A leggyümölcsözőbb házi praktikákat a BuzzFeed összeállítása alapján vesszük sora.

Mennyi gyümölcsöt egyek?

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége 2016-ban nyilvánosságra hozott ajánlása szerint naponta minimum négy adag zöldséget vagy gyümölcsöt kell fogyasztani. Egy másik kutatás ellenben arra jutott, hogy legalább tíz lenne az igazi. A témával korábban részletesebben is foglalkoztunk. Ha érdekelnek a részleteket, ide klikkelj.

1. A mangót vagdosd be és fordítsd ki

Amennyiben kevésbé tolerálod, hogy evés közben mangólég teríti be az arcod, így mentesülhetsz a ragacsos létől, ráadásul a pucolási művelettel sem szükséges bajlódnod.

2. Hámozd meg egy pohárral

A hámozás nem mindig kerülhető ki, ezért ilyenkor a következő stratégiához érdemes folyamodnod: felezd meg a mangót, vágd be azt a részét, ahol a héj és a gyümölcshús találkozik, illeszd egy pohár széléhez, majd nyomd lefelé, amíg elválnak egymástól.

3. Az avokádót tartósítsd hagymával

A félbevágott avokádó órái meg vannak számlálva. Mire feleszmélsz, teljesen megbarnul, és nem lesz gusztusod hozzá. Megelőző lépésként egy szelet vöröshagymával együtt, műanyag zacskóban tárold a hűtőben. Ezzel kitolhatod földi pályafutásának időtartalmát.

4. Banánnal és almával érlelheted is

Az avokádóval kapcsolatos másik problémaforrás abból adódhat, hogy a vártnál keményebb  állapotban, éretlenül kerül a birtokodba. Ha a türelem nem az erősséged, csak annyi a teendőd, hogy egy banánnal és egy almával becsomagolod egy papírzacskóba. Így felturbózhatod az érési folyamatot.

5. A feldarabolt almát gumizd össze

A szeletekre vágott alma ugyancsak hajlamos hamar megbarnulni, ezért megfelelő előkészületek nélkül hasztalan magaddal vinni, hogy később majd megeszed. Mielőtt útra kelnél, illeszd össze a darabjait, hogy visszanyerje eredeti formáját, aztán rögzítsd egy befőttes gumival, hogy egyben maradjon.

Anyone else hate biting into apples with their front teeth?! #applehack #apple #vegan #cleaneating #rawtil4 #fruit

Jasmine Jade (@jazthegeordievegan) által megosztott bejegyzés,

6. Egyébként pedig edd felülről

A legtöbb ember oldalról kezdi csócsálni az almát, meghagyva a felső részét, illetve a magházat, ennek azonban van egy jelentős hátránya Az, hogy veszendőbe megy a 30 százaléka. Nem szeretnél ennyit pazarolni? Akkor felülről láss hozzá! A csutkától ne félj, kutya bajod sem lesz tőle, a magokat azonban ne nyeld le, mert minimális cianidot tartalmaznak.

7. Az eper szárát távolítsd el szívószállal

Az eper szárának eltávolítása olykor komoly kihívást jelenthet. Bizonyára már veled is megesett, hogy a körmeiddel cibáltad ki, de csak félig sikerült, ezért a zöld rész maradékát szabályosan ki kellett műtened. A jövőben használj inkább szívószálat. Az epren alulról felfelé átdöfve pillanatokat alatt megszabadulhatsz a szártól, és közben idegrendszered épsége sem kerül veszélybe. Egy profi tipp: szerezz be egy újrafelhasználható szívószálat, hogy elkerüld a környezetszennyezést.

8. Sózd meg a dinnyét

Bizarrul hangzik, ugye? Pedig a sózás – persze csak csínjával – kifejezetten pozitívan hat az ízekre, és kiemeli a dinnye édességét.

Let it be so. #watermelonandsalt #tasteofthesouth

Eric Davis (@hellomrdavis) által megosztott bejegyzés,

9. Ahogy az ananászt is

A dinnyés technikát az ananásznál is alkalmazhatod. A só mellett némi csiliporral meghintve még ütősebb ízkombinációt kaphatsz.

10. A banán szárát csavard fóliába

A banán szintén hajlamos a barnulásra, ami nem mindenki számára csábító. Ha számodra sem, csavard fóliába háztartási fóliába a szárát, amikor hazaértél a boltból, ez ugyanis késlelteti az érést.

11. Utánozd a majmokat

A tipp azoknak szól, akik valamilyen furcsa oknál fogva a száránál tépik fel a banánt. Talán eddig nem fordult meg a fejedben, hogy majmokat utánozz, de ebben a tekintetben nagyon is javasolt, hiszen igazi szakértői a témának: ők összecsípik a banán csúcsát, majd lehúzzák róla a héját. Kövesd a példájukat.

12. A gránátalmát vágd negyedekre

Gyakorlatlan gyümölcsfogyasztóként a gránátalma előkészítésével is meggyűlhet a bajod. A legjobb, amit tehetsz, hogy lenyiszálod az alsó és a felső részét, majd negyedekre vágod. Ezután már akadálytalanul hozzáférhetsz a magokhoz, amiket a narancsgerezdekhez hasonló módon falhatsz be.

13. A narancsot skalpold meg

Apropó, narancs! A gránátalmás módszer ennél a gyümölcsnél, valamint kisebb testvérénél, a mandarinnál is működik. Vágd le az alját és a tetejét, majd hajtsd szét, és megspórolhatod a pucolást.

gyumi1.gif
Buzzfeed.com

14. A kivit fogyaszd kiskanállal

Eddig meghámoztad a kivit? Feleslegesen fáradoztál vele! Csak vágd félbe, ragadj kiskanalat és lapátold a szádba a tartalmát.

15. Vagy használj zöldséghámozót

Ha a pucolás mégis indokolt, mondjuk mert egy gyümölcssaláta elkészítése a cél, ne késsel veselkedj neki. Erre a célra a zöldséghámozó a legalkalmasabb, meglátod, pikk-pakk megleszel vele.

16. Mikrózd meg a citromot

A citromfacsarás nehézségein elsősorban a mikrózás segíthet át. Már 10 másodpernyi melegítés is elegendő, hogy könnyebben kicsavarhasd, és egyetlen se csepp se vesszen kárba.

17. Keresd meg a dinnye foltját

Vásárláskor keresd meg a dinnye „hasán” lévő foltot – ami egyébként ott alakul ki, ahol a földdel érintkezett –, mert ebből kikövetkeztetheted, hogy érett-e. Ha sárga, akkor jó eséllyel igen, ha viszont fehér, kutakodj tovább.

4046555-1-1469812629-650-39dc5a0826-1492265892
produceguide.wordpress.com

18. Húzd ki az ananász levelét

Azokra a zöld levelekre célzunk, amik a tetejéből nőnek ki. Ezzel úgyszintén az érettség felől nyerhetsz bizonyosságot. A tökéletes ananász ismertetőjegye, hogy középső levele ráncigálás nélkül marad a kezedben.

Oszd meg másokkal is!
Mustra