LÁJFHEKK

Így hűtsd le kedvencedet a kánikulában

2017. augusztus 3., csütörtök 10:54

A brutális hőség nemcsak téged érint rosszul, hanem a kutyádat/macskádat is. Most megtudhatod, hogyan enyhíthetsz kínjain.

Miközben te bármikor megteheted, hogy bedobsz egy hideg limonádét/sört, vagy csutkára állítod a légkondit, addig házi kedvenced teljességgel tehetetlen a kánikula áldásosnak semmiképp nem nevezhető hátasaival szemben, ezért ha nem akarod, hogy baja essen, ebben a hőségriadóval terhelt időszakban a szokásosnál is jobban oda kell rá figyelned. A Dívány Szilágyi Istvánt, Fehérkereszt Állatvédő Liga elnökét kérdezte az állatok által produkált intő jelekről, illetve a megóvásuk érdekében bevethető taktikákról.

shutterstock 397658638

Hőgutát kaphatnak

Mielőtt elmerülünk a részletekben, fontos tisztázni, hogy a kutyák nem képesek úgy izzadni, mint az emberek, így csak lihegéssel csökkenthetik testhőmérsékletüket. A macskáknál ugyanez a felállás, de nálunk abból a szempontból szerencsésebb a helyzet, hogy alapvetően rejtőzködőbb életmódot élnek.

Szilágyi István szerint az elviselhetetlen melegben a házi kedvencekre főleg a kiszáradás, illetve a hőguta jelent fenyegetést, de súlyos esetben nem zárható ki a szívroham lehetősége sem. 5-6 perc nem tűnik olyan hosszú időnek, ugyanakkor a tűző napon hagyott autóban már ennyi is elég, hogy kutyád szabályosan megfőjön.

Ezt kell tenned, ha szenvedő állatot látsz

Képtelen vagy tétlenül szemlélni, hogy egy kutya autóba zárva fulladozik? Bármennyire is vonzónak tűnik a gondolat, hogy egy jól irányzott féltéglával juttasd friss levegőhöz, próbálj némi önmérsékletet mutatni. Bár szíve szerint maga is így cselekedne, Szilágyi István békésebb megoldásokat javasol. Keress egy közterület-felügyelőt vagy rendőrt, mivel veled ellentétben ők büntetlenül megtehetik, hogy szükség esetén betörjék a kocsi ablakát. A kikötött, napon szenvedő kutyáknál viszont fordítva érdemes eljárni. Egyszerűen csöngess be az érintett házba, és udvariasan jelezd az ott lakóknak, hogy a kánikula láthatóan meghaladja kedvencük tűrőképességének határait. A haladó állatbarátok a kerti állatokat, mint a rigókat és a süniket is átsegíthetik a Szaharát idéző állapotokon. Ha közéjük tartozol, ehhez csupán annyit kell tenned, hogy kiteszel egy vizes tálkát az udvarra. 

Árnyék és víz

„A láncon tartott ebeknek árnyékos helyet kell biztosítani. A folyadékpótlás szintén elengedhetetlen, de önmagában nem feltétlenül elegendő. Sok gazdi követi el azt a hibát, hogy ugyan megfelelő mennyiségű vizet készít ki a tálkába, az állatok életritmusára viszont nem gondol. Egy 10-12 órára magára hagyott kutya gyakran csak néhány órával azelőtt vesz fel vizet, hogy hazaér a gazdija, mert bejáratott menetrendje van, és tudja, mikor esedékes a séta”– magyarázta Szilágyi István.

A szakember szerint az sem mindegy, hogy mikor visszük le kedvencüket. A meteorológusok intelmei rájuk is vonatkoznak, ezért kerüld azokat az órákat, amikor a legjobban perzsel a nap. Hacsak nincs valamilyen halaszthatatlan teendőd, a sétáltatáshoz válaszd a kora reggeli vagy késő esti órákat, a hosszabb utakra pedig vigyél magaddal vizet. A légkondival semmiképp se ess túlzásba, mert a hirtelen és számottevő hőmérséklet-különbség kedvenced szervezetét is megviselheti.

shutterstock 407042050

Ha megtörtént a baj

Annak, hogy állatod a hőség miatt gyötrődik, szemmel látható jelei vannak. Az oldalára dől, nem tud felkelni, hevesen veszi a levegőt, forró a teste, sőt megeshet, hogy kidüllednek a szemei és habzik a szája. Amennyiben ilyesmiket tapasztalsz, adj neki inni, nedvesítsd be egy rongyot, majd borogasd be vele a végtagjait, fejét, valahogy úgy, mintha egy lázas betegnek készítenél priznicet. Ez sem segített? Akkor nincs más lehetőség, pattanj autóba, és irány az állatorvos!

Alternatív hűsítő megoldások

Kedvenced hányattatásait már a modern technika vívmányával is orvosolhatod. Az állatfelszerelést gyártó cégek több terméket kínálnak kifejezetten erre a célra. Az első, aminek beszerzését érdemes megfontolnod, az nem más, mint egy hűtőmatrac. A kültéren és beltéren egyaránt használható készség működéséhez sem víz, sem elektromos áram nem szükség. A hűsítő hatást a bennük lévő speciális hűtőfolyadék fejti ki, ami állatod testsúlyának hatására aktiválódik, így mindenféle külső beavatkozás nélkül, órákon át teszi a dolgát. További alternatívát jelenthetnek a hűtőnyakörvek, hűtőhámok és hűtőkabátok, amelyeket vízbe merítve bírhatsz működésre, és ezután akár napokon át használhatsz.

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

MENŐ LAKÁS Hangulatos nappalik fehér téglákkal

A fehérre festett téglafal olyan visszafogott dizájnelem, ami egyből érdekesebbé tesz bármilyen lakást. Mutatjuk a jó példákat: modern, szellős, világos.

KETTŐS MÉRCE Kinek járjanak a segélyek?

Aki megérdemli? Aki rászorul? Aki balszerencsés? Az igazságos újraelosztás rendszere nem is olyan egyszerű.

GADGET Menő mobil 26 ezer alatt

A Xiaomi Redmi 4A az egyik legkedveltebb telefon hazánkban a gyártó kínálatából. Nem is csoda, mert ilyen tudást ilyen áron kevesen adnak!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta