Minden, amit tudni akartál a barackokról

Zanza!

Mikor elég érett, hogyan tároljam és hogyan lehet leválasztani a húst a magról?

Mikor van szezon?

Az őszibarackkal elvileg júliusban, augusztusban és szeptemberben találkozhatunk, sárgabarackkal júliusban és augusztusban, akárcsak a nektarinnal, és ugyan júniusban is beléjük lehet már botlani, azért érdemes megvárni a szezon közepét és végét, mert ekkor már nagyobb az esélye annak, hogy igazán finom és édes gyümölcsöket viszünk haza - nyilatkozta a Women's Health magazinnak Will McGehee, ötödik generációs baracktermesztő, aki egyéb hasznos tippeket is adott, a hajtás után ezeket is elolvashatod. 

shutterstock 455274628

Így válaszd ki a tökéletes darabokat!

A barackok esetében a gyümölcs színe állítólag nem mérvadó, inkább azt kell megvizsgálni, hogy a szár körüli résznek milyen az árnyalata. "Ha limezöld, akkor másfél-két nap múlva lesz elég érett, ha pedig sárgás, akkor azonnal fogyasztható" - adta át a tudást az olvasóknak McGehee.

Így tárold a barackjaidat!

A szakértő szerint a hűtőt első körben csak messzíről mutassuk meg a gyümölcsöknek, inkább tároljuk a barackokat szobahőmérsékleten szárral lefelé, a csúcsos vagy éppen kerekded fenekükkel felfelé. Ha elég érettek, akkor persze egy-két napra be lehet őket tenni a fridzsiderbe, hogyha nem akarjuk azonnal elfogyasztani az összeset. 

Így készítsd elő a barackjaidat!

Miután megmostad a gyümölcsöket, egy hámozó késsel a középbarázda mentén vágd körbe őket. Ha sikerült egy kis csavaró mozdulattal leválasztani a két húsos barackfelet a magról, akkor nincs több dolgunk. Ha mégsem volt ekkora szerencsénk, akkor tovább kell darabolni a barackot, annak reményében, hogy a kisebb szeleteket könnyebb lesz leválasztani a csonthéjról. Kevésbé tiszta meló, de aki barackra vágyik, annak számolnie kell az áldozatokkal. 

Így fogyaszd a barackjaidat!

Mindenkinek megvannak a bevált barackos receptjei, nekünk is, de tudtad, hogy akár grillezéskor is felhasználhatod ezeket a gyümölcsöket. "Akárhányszor grillezek, mindig vágok félbe pár barackot, majd mindkét oldalukat megsütöm. Csodálatosan finomak" - nyilatkozta  McGehee. Ja, és ha valaki caprese salátát csinál, állítólag a paradicsomokat bátran lecserélheti barackokra. Nahát!

shutterstock 190839806

De miért jó barackot enni? 

Egy nagyobb barack 70 kcalt tartalmaz a cikk szerint, de nézzük a pontosabb adatakokat: a nektarin 100 grammjában 44 kcal van, a sárgabarackéban 48 kcal, az őszibarackéban pedig 39 kcal. Az alacsony kalóriatartalom mellett sok bennük a vitamin és az ásványi anyag, bővelkednek például rostokban, A- és C-vitaminban, valamint káliumban. 

Blogmustra