Így trükközz, ha a hátad közepére se kívánod a munkát

Zanza!

Ha neked is problémát jelent a munkahelyi koncentráció, Francesco Cirillo furanevű módszerét neked találták ki.

Ha egyre nagyobb a kísértés, hogy egy táblázat összes rubrikáját kaki emojikkal töltsd ki, nem árt valamilyen trükk után nézni, hogy az ilyen helyzetekben is rá tudd magad venni a munkára. A kisebb-nagyobb halasztásokkal, a nagyobb és sürgősebb feladatok kisebbekkel való helyettesítésével leginkább magaddal babrálsz ki, a Science of Us által újra előbányászott pomodoro technikával azonban legyőzheted a feladatokat elnapoló, lustábbik énedet. 

A halogatást nem lehet jól csinálni

A halogatás rendezettebbik formája, amikor egy egyre sürgetőbb határidő közeledtére úgy reagál valaki, hogy egy kevésbé halaszthatatlan dologgal foglalkozik inkább, még mindig jobb, mint a semmittevés. Legalábbis a Science of Us szerzője szerint. Dan Ariely, a Duke Egyetem magatartáskutatója azonban nem igazán osztja ezt a vélekedést. Ariely a megrögzött halogatók egyik kedvenc melléktevékenységét, az emailfiók bejövő mappájának kozmetikázását, azaz a 0 olvasatlan üzenet ideálját vette célba nemrég. Szerinte nem volt még senki, aki a halálos ágyán azt tudatta volna a világgal, hogy boldogságának kulcsa a rendben tartott bejövő mappa volt, az ilyen melléktevékenységekkel csak az időt húzzuk és rossz precedenst teremtünk.

shutterstock 368540759

A paradicsom mindent megold

És itt jön a képbe az 1980-as évek végén, egy Francesco Cirillo névre hallgató egyetemista által kidolgozott paradicsom módszer. Talán érdemes itt elidőzni egy kicsit, és még a szabályok ismertetése előtt megmagyarázni, hogy lehet egy bármilyen technikát, ráadásul ez esetben egy olyat, aminek az égvilágon semmi köze a piros zöldséghez, paradicsomnak elnevezni. A válasz fájdalmasan egyszerű, Cirillo módszeréhez ugyanis szükség van egy konyhai időzítőre, ő pedig egy paradicsom formájú szerkezetet használt anno, innen tehát a név. A modernebb iPhone/Samsung módszer persze még hülyébben hangzana (nekem alma és teáskanna formájú, és egy időzítő formájú… időzítőm van), az időzítős technika, vagy egyszerűen időzítés pedig túl szürke és banális lett volna, így született meg az abszurditásában tökéletes elnevezés.

Aminek lényege, hogy az időzítőt 25 percre állítjuk, majd ebben a 25 percben minden egyébről megfeledkezve fejest ugrunk a munkába. Amikor az időzítő jelez, húzunk egy strigulát egy papírra, pihenünk 3-4 percet, majd megint a munkába temetkezünk 25 percre. Négy darab 25 perces kör, azaz „paradicsom” (Igen, Cirillo ne csak a módszert magát, hanem a 25 perces periódusokat is paradicsomnak nevezte.) után egy hosszabb, 20-30 perces szünet következik, aztán lehet ismételni.

Vagy csak úgy... dolgozz?!

Persze van olyan is, aki szerint nincs semmi szükség extra motivációra vagy trükkökre. A pszichológus Oliver Burkeman szerint elég, ha belátjuk és tudomásul vesszük a motiváció hiányát, megtanuljuk egyszerűen félretenni a halogatásra, apátiára való hajlamunkat, és csak úgy simán nekiállunk dolgozni. „Csak úgy?!” Huh? Hát ez még a semminél is kevesebb. 

Blogmustra