Tényleg 7 évente cserélődik a hajad?

Embere válogatja, de cserélődni biztosan cserélődik.

Gyökerestül

Sokakat meglephet a dolog (van, akit jobban, van, akit kevésbé), főleg, ha látszólag minden átmenet nélkül, egyik napról a másikra történik meg, de a hajunk bizony gyökeres változásokon esik át, méghozzá nagyjából 4-7 évente. Vagy 2-6 évente. Egyre megy. A lényeg, hogy bizonyos esetekben akár drasztikus is lehet a különbség, évtizedeket göndör hajjal leélt nők és férfiak is ébredhetnek arra, hogy hajuk könnyen kezelhetővé és simává változott. 

shutterstock 305487863

Fogysz te

A világ (és az internet) hajszakértői számára nem ismeretlen a folyamat.  A haj életciklusa három fázisból áll: a növekedési, az átmeneti, és a nyugalmi fázisból. Egy teljes ciklus nagyjából 2-6 évet vesz igénybe. A Science of Us szerzője ezek szerint a lassabban lombhullató emberek csoportjába tartozik.

De vissza a fázisokhoz, idővel a növekedési, vagyis anagén fázis lerövidül, és ennek bizony külső jelei is vannak. Ahogyan annak is, hogy minden egyes szőrtüszőből eleinte egy hajszál nő ki, majd ez a szám négyre is növekedhet, aztán persze ez szépen visszaesik, amitől megint kevésbé tűnik majd dúsnak majd a frizuránk. Ami fontos még, a hajszálaink életciklusa nincs szinkronban, naponta kb. 100 darab fejezi be pályafutását a fejünkön, és azt is jó tudni, hogy fejünkön különböző része máshogy öregszik, a hétéves ciklus leginkább a fejünk hátulján található hajszálak tudják tartani. 

Terhesség: hogy simább legyen a hajad!

Más okai is lehetnek persze a változásnak, a nagyobb mennyiségű ösztrogén termelésével járó hormonális változások - például a terhesség ideje alatt - megerősítik a hajhagymákat, így a hajszálak is katonásabban állnak ilyenkor. Bár azt még nem sikerült azonosítani, melyik gén felelős ez ügyben, az öregedéssel járó genetikai változások is eredményezhetik az átalakulást, a férfiak esetében például a DHT nevű hormonra való nagyobb érzékenység okozza a jellegzetes, idősebb korban egyre inkább hangsúlyosabbá váló foltokban való kopaszodást. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra