LÁJFHEKK

Ezt vedd meg: szuper lámpák aliról, ebayről

2017. április 25., kedd 17:41

Körbenéztünk a neten, és bizony jobb ajánlatokat találtunk csillárokra és falikarokra, mint a környező boltokban. Légy eredeti, merj törékeny holmit is netről rendelni, és figyelj a lámpa áramfelvételére, valamint arra, hogy olcsó húsnak sokszor híg a leve...

Egyedi csillárt, falikart és/vagy akár állólámpát találni frissen felújított lakásunkba korántsem egyszerű feladat. Ha boltokba megyünk nézelődni az ízléstelenség teljes elhatalmasodása mellett az áraktól dobunk még nagyobb hátast. Ha otthon, a négy fal között keresgélünk lámpákat, az árak továbbra is lehetnek sokkolóak, és az időt is rá kell szánni, de legalább sokkal több mindenből választhatunk. 

És ha kitartóak vagyunk, és tudjuk, mit keresünk, akár az ebay-en, sőt, az aliexpressen is találhatunk kincseket, és persze vannak nemzetközileg is szállító lámpaboltok, ahol szintén keresgélhetünk.

Külföldi netes rendelésnél viszont triplán figyelj oda, ki az eladó, ha nem akarsz melléfogni, csak olyantól rendelj, akinek már sok-sok (több ezer) megrendelés után is jó az értékelése, és az is klassz, ha az adott darabra is sok pozitív visszajelzés van.

Ebben az a nehéz, hogy az aliexpressen például több millió lámpa van, és nyilván senki nem képes végignézni mindet, főleg, hogy a legnagyobb részük szemfájdítóan rút.

Falikarokból szuper replikák vannak

De ha szerencsénk van, a profik már kitúrták nekünk az ocsú közül a búzát. Kicsiház Kata például egy készülő üzletbe tervezte be ezt a falikart. A forma eddig is ismert volt, például a Cedar&Moss 254 dolláros lámpája igencsak hasonló, viszont az alis verzió (a képen) csak 60 dollárba kerül (sőt, most épp akciós, és csak 45-be), és hangulatában elég hasonló.

1f02eba462af5c57f5fbba3528716792

A blogger a lenti, dupla kép bal oldalán látható falikart is figyelemre méltónak találta az alis kínálatból. Mellétettünk egy másikat, hasonló színvilágban, de kevésbé kerekben gondolkozva. Ez a második is szuper darab.

Az elsőről azt kell tudni, hogy mint az Alin megtalálható mutatós cuccok közül elég sok minden, ez egy replika, az eredetit a Flos gyártja, és 300 euró körül van az ára, szemben az alis 60 dolláros koppintással. Ha figyelmesen megnézzük, a képekről is látszik, hogy az eredetinek persze finomabb a kidolgozása, de hát valami valamiért.

két lámpa

Sputnik fíling mindenütt

Őrült divatosak most a különféle Sputnik utánérzések, szintén az ebay-en találtunk belőle jót, mondjuk azt nem mondhatnánk, hogy olcsó, ugyanis száz ezer forint körül van ez a sokkaros, egészen pontosan 18 karos kivitel. Persze összevetve egy valódi Sputnik sokszázezres árával máris vonzóbb az ár. Ismerős lakberendező dolgozott ilyen Indiából jött Sputnikkal, és elégedett volt.

s-l1600

Hasonló fazonból többféle is van, például létezik egyszerűbb formájú, aminél lényegesen barátságosabb az árcédula, ami a 220 voltos kivitelben 135 dollárért rendelhető.

Vagy van belőle a következő képen látható hajtogatós változat, ami szintén nagyon mutatós, csak éppen az ára sem semmi.

s-l1600 (3) edited edited

Gömblámpák, szintén óriási divat

Konyhába, étkezőbe, de akár lakótérbe is el tudnám képzelni ezt a sok-sok gömbből álló lámpát, aminek az ára sajnos csak közepesen baráti, a nagyjából 190 font (valamivel 80 ezer alatt) sokkal olcsóbb, mintha egy igazi dizájnerdarabot szereznénk be ebben a méretben, de azért kifizetni mégis elég sok.

s-l1600 (2)

Hasonló stílusban vásárolt Kicsiház Kata is,  csak ő az aliexpressen talált egy jó darabot, ami ugyanígy gömbökből áll, csak éppen nem hosszúkás, hanem kerek. Az ára is hasonló, azért 230-250 dollárt kell kicsengetni.

ae9ff4ef6992b6d48cc18343907c3017 (1)

Nagyon modern vagy éppen régies

Ez a modern csillár sem rossz alis találat, ráadásul most pár napig le is van árazva, csak épp azt nem tudom, mekkora nappali és mekkora belmagasság kell ahhoz, hogy ez működjön :

Wave-design-Chandelier-for-dinning-room-Black-White-chandelier-l
Fotó: AliExpress

Az Alin megfuttattam az "art deco lamp" varázskifejezést is, és máris elkezdhettem álmodozni arról, hogyan kéne egy lámpához igazítani egy egész nappalit. Ez mondjuk nem olcsó, de nagyon szép, csak valószínűleg több kell belőle egy térbe, mert csak egy izzó van benne.

Tom Dixon replikák minden mennyiségben

Étkezőbe valókból az Ebay is jó találatokat ad, lakberendező is ajánlotta például az ikonikus Tom Dixon lámpatrió replkáit, állítólag a minőség is jó, az ára pedig verhetetlen, a három együtt kevesebb, mint 30 ezer. 

s-l500

De nem is kell megelégedni a fekete/fehérrel, van már csomó utángondolása is, ez a fehér-fa kombináció például szintén nagyon mutatós, és még olcsóbb is.

Lámpák étkezőasztalok fölé

Az organikus érzés kedvelőinek való ez a makkos hangulatú lámpa, letisztult, skandináv enteriőrben is jól megállná a helyét, mondjuk ez nem is nagyon olcsó, darabonként mérik 55 és 84 angol font között:

s-l500 (1)

Szuper terepe az internetes keresgélés az étkezőasztal fölé való szetteknek is, ez a három lógóból álló kompozíció is simán ott figyel a találatok között, szintén teljesen elfogadható áron. 

s-l1600 (1)
Fotó: ebay

És ezek a színes alumíniumlámpák is nagyon pofásak, az ár itt is a választott darabtól függően 20 és 36 dollár között van.

51912ba7c9e573c2c8fa1d37b4a565bf

Függően attól, mennyire vagyunk háklisak/eltökéltek/gazdagok elkezdhetjük a keresgélést a hazai neten; vatera, jófogás, kitartással itt is eljuthatunk álmaink lámpáihoz, akár megfizethető áron is. 

De arra érdemes figyelni, hogy amit a vaterán mondjuk "art deco" vagy "bauhaus" stb, stb kulcsszóval hirdetnek, az jóval gyakrabban egy közepes gagyi, mint igazán figyelemreméltó darab, persze vannak csodák, csak elég ritkák. Ha valaki tényleg tudja arról a kristálycsillárról, hogy egy csaknem száz éves, eredeti, art deco darab, az nem fogja olcsón adni. Aki egy ilyet olcsón ad - mert persze ki lehet fogni - az nem tudja, mi az, csak, hogy régi, és neki nem tetszik.

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

HOMÁR Mici pórult járt a cipőrendeléssel, hogy neked ne kelljen

32 ezer forint, ennyibe fájt a soha meg nem érkező Hugo Boss cipő. Mutatjuk, mire figyelj, hogy te ne legyél a csalók prédája.

KETTŐS MÉRCE Puncipolitika: szülések a hálapénz fogságában

A hálapénz a hazai szülészet alfája és ómegája, rendezőelv, szelep és hatalomgyakorlás. Rendszer a rendszeren belül. Az ártatlan név dacára a legkevésbé sem hálából adjuk.

B1gasztro Fagyizzunk! De hol???

A poszt két fagyizót tesztelt, az olvasói hozzászólások között viszont még több jó ajánlatot találhatsz
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta