LÁJFHEKK

Nem halott tér a lépcső alatti rész sem!

2017. március 20., hétfő 13:32

A lépcső mindig egy igen bajos részlete a lakásnak. Próbáljuk úgy megalkotni, vagy kihasználni, hogy a lehető legkevesebb helyet veszítsük el. Csakhogy a csigalépcső nagyon szűk, a normál lépcsők alatti hely pedig sokszor elég kicsi. De ez nem lehet akadály, hiszen egy alapvetően kis helyet is nagyon jól ki lehet használni!

Polcos alap

Természetesen a legegyszerűbb megoldás, ha ezt a területet bepolcozzuk. Ezt sokszor láthatjuk is a lakásokban, hiszen valóban nem kell hozzá sem igazán fantázia, sem nagyon sok idő, ráadásul valóban sok tárolót lehet vele nyerni. Tény azonban, hogy a lakás értékét nem igazán dobja meg ez a megoldás, ráadásul elég sablonos is.

[PINTEREST] 5881ea6c393df

Olvasósarok

Ha a lépcső alatti terület egy saját kis heverőt kap – beépítve – és néhány polcon könyveket is lehet tartani, akkor tökéletes kis olvasósarokra tehet szert. Ha nagyon kicsi a lakás, akkor a kanapé is kerülhet ide, illetve beépíttetheti így is. Helyet spórol, bár a lépcsőhöz közel csak a gyerekek ülhetnek kényelmesen. A beépítésnél ne feledkezzen meg a jó megvilágításról sem, elvégre ez egy olvasósaroknak alapfeltétele.

Plusz fürdő

Oké, tény, hogy nem lesz a lépcső alatti helyen egy karmos lábú kád, külön tusoló, és kétállásos mosdó, de egy kis kézmosónak és egy plusz wc-nek sokszor akad hely. Ez pedig akárhonnan is nézzük egy második wc, ami már jelentősen emeli a lakás árát is, arról nem is beszélve, hogy a kényelmünket mennyire jól szolgálja. Egy 4 tagú családnál a második wc életet menthet!

[PINTEREST] 5881ea323a525

Munkapult

Az otthoni iroda tökéletesen kialakítható ezen a területen, nem is kell hozzá sok munka, asztalos azonban valószínűleg igen, mivel a tér sajátosan használható ki, ide az IKEA sem nagyon kínál bútorokat – bár ügyeskedéssel azért ez is megoldható! Akkor is jó lehet egy kisebb íróasztal, és a polcokon az irattartók, ha nem otthonról dolgozik, hiszen a számlákat, leveleket itt tudja rendezni, megválaszolni.

Állati lakhely

A lépcső alatti terület arra is tökéletesen alkalmas, hogy a kis kedvenceinek kialakítson egy saját kis helyet. Ezt szépen el lehet szeparálni is, ha kell, és a kutyák, macskák is értékelik, ha van egy olyan zug a lakásban, ahová el tudnak bújni.

[PINTEREST] 5881e93acedcc

Mosókonyha

Nem egyszerű eltüntetni a mosógépet a lakásban, de erre is tökéletesen alkalmas lehet a lépcső alatti terület. Sőt, nem csak a mosógépnek, de a szárítónak, és még talán egy áztatónak is akad hely ezen a területen. Ha nem, a szennyeskosár és a mosószerek akkor is be fognak férni, ezzel tehermentesítve a jellemzően amúgy is kicsi, és zsúfolt fürdőszobákat.

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

KERTÉSZ Ötletek zöldségágyások beültetéséhez

A nyár általában a pihenés időszaka, ezért a legtöbben ilyenkor már nem akarnak intenzív gondoskodást megkövetelő zöldségeket vetni. Lássuk, mint lehet tenni!

OTTHONTÉRKÉP Hagyd le a képről apu sörhasát!

A nappali ajtaján belógó hatalmas sörhas, egy csak félig látszó kutya vakarózó hátsó lába, lerágott csirkecsont a könyvespolcon – biztosan mindenki látott hasonló vicces vagy visszataszító fotókat ingatlanhirdetésekben.

MÁS TÉSZTA Búzadara dal - megyek panírozni

A nyár minden bizonnyal legújszerűbb dallamos hip-hop slágerében réteslisztről, búzadaráról és kenyérlisztről énekelnek a debreceni egyetem afrikai származású hallgatói. Ne hagyd ki!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta