LÁJFHEKK

Magyarországon silányabb árut kapunk

2017. február 16., csütörtök 10:43 |

A Magyar Idők nyomán hozta le a 444.hu, hogy miután kiderült, Szlovákiában vizsgálatok szerint silányabbak az élelmiszerek, mint Ausztriában, a Nébih is előállt hasonló magyar eredményekkel. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) nemrég 24-féle azonos, vagy nagyon hasonló termékmintát hasonlított össze érzékszervi tulajdonságaik, összetételük és a jelölésük alapján.

shutterstock 564103813
Fotó: Shutterstock

Az eredmény pedig: "a multinacionális élelmiszergyártók eltérő minőségű termékekkel látják el a nyugat-európai és a kelet-közép-európai régió boltjait", azaz például nálunk más a Nutella állaga, mint az osztákoknál, a Ritter Sport pedig nehezebben olvad. A magyar Coca-Cola cukortartalma 0,6 százalékkal magasabb, mint az osztrák, ráadásul olcsóbb kukorica alapú édesítő felhasználásával készült. A vizsgált tejtermékek – Paula puding, Landliebe tejberizs, Actimel joghurt ital – érzékszervi tulajdonságainak mérlege is egyértelműen az osztrák minták felé billen.

A Knorr levespornál pedig az azonos név és megjelenés ellenére akkora a különbség az osztrák és magyar változat között, hogy nem is tudták igazolni, hogy ugyanarról a termékről lenne szó: az osztrák vásárló több levesport, kétszer annyi húsgombócot és kicsit több répát kap a csomagban, így az ő levese finomabb, intenzívebb ízű lesz. Akárcsak a szlovák földművelésügyi miniszter szerint, a magyar agrár­tárca szerint is az érintett tagállamok összefogásával, uniós szinten kell kezelni a problémát.  

A Pénzcentrumnak reagált a Coca-Cola HBC Magyarország:

"A kiváló minőség egyformán fontos számunkra valamennyi országban, ahol termékeinket gyártjuk és forgalmazzuk. A Coca-Colát ennek megfelelően a világ minden pontján a legjobb alapanyagokból, természetes aromákkal, valamint hozzáadott tartósítószer nélkül állítják elő a híres 130 éves receptúra alapján. Magyarországon – egyezően a Coca-Cola őshazájában, az Egyesült Államokban használt receptúrával – kukoricából készült fruktóz-glükózszörpöt használunk termékeinkhez, amelyet hazai kukoricából itthon állítanak elő. A fogyasztók lehető legszéleskörűbb tájékoztatása érdekében termékeink összetételét palackjainkon is feltüntetjük. Ennek megfelelően termékeink címkéin a fruktóz-glükózszörp is szerepel a Coca-Cola összetevői között" – írja a cég, mely kitart amellett, hogy különböző édesítőszerei ((kukoricából készülő fruktóz-glükózszörp illetve oldott kristálycukor) egyformán kiváló minőségűek.  

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

KAPCSOLATSULI 6 szokás, amivel villámgyorsan kinyírhatod a kapcsolatodat

Vannak szokásaink, amelyekről nem is tudjuk, hogy észrevétlenül, ám annál hatékonyabban rombolják a párkapcsolatunkat. Amikor pedig a párunk a válást, szakítást fontolgatja, nem értjük, hogy mi történt.

TÖRI MÁSKÉPP Szőrös hableány, tudós ló - mulatságok a Monarchiában

A kiegyezést követően gyors tempóban újabb és újabb létesítmények emelkedtek a Ligetben, amit a milleniumi ünnepségek még inkább felgyorsítottak. És ott aztán volt mulatság!

DICE&SORCERY A látszat sohasem csalt még ekkorát!

A Mario + Rabbids Kingdom Battle amennyire valószínűtlen, annyira zseniális. Játékosok figyelem!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta