Így készül egy bauhaus fellépőke

Bauhaus bútor workshop címen indított az Iparművészeti Múzeum hatórás foglalkozást, amin egy többfunkciós fellépőt készíthettek el a jelentkezők. Mivel imádunk fúrni, festeni, faragni, mi is részt vettünk rajta, részben mert pont egy ilyen fellépőre volt szükségünk (és bár az Ikeában olcsóbb, de az se nem szép, se nem színes, se nem DIY, ráadásul nem is bauhaus, és cikket se lehet róla írni), részben pedig hogy kipróbáljuk, mit tudhat egy ilyen szombati program. 

A szombat délelőtt 10-kor az Iparművészeti aulájában összegyűlt barkácsolni vágyókat Joó Julianna, az IMM Múzeumpedagógiai Osztály vezetője várta. A társaságban természetesen (?) több nő volt, mint férfi, 7:3 arányban oszlottunk meg, de korban már nem voltunk ilyen könnyedén behatárolható társaság. Akadt köztünk fiatal testvérpár, középkorú filmes hölgy, sőt mérnökember is; nagyjából egy közös mégis volt azért bennünk: mind bauhaus fellépőkét akartunk létrehozni. 

Hamar megtudtuk, hogy Joó volt az ötletgazda, aki közelebb szerette volna hozni a felnőttekhez a barkácsolást, ebben remek partnerre talált a Technika, azaz a Hellowood fiatal kreatívjainak személyében. Apropót is könnyen talált az eseményhez, hiszen december közepén nyitott a múzeumban a világhírű magyar származású dizájnerről, Breuer Marcellről szóló Breuer újra itthon című kiállításuk, tehát minden adott volt egy tárlatvezetéssel egybekötött bútorkészítős workshophoz.  

Fel is mentünk a Múzeumpedagógiai Műhelybe, ami valójában egy kis terem, ahol éppen elfértünk Hellowoodos segítőinkkel, Janota Orsival, Horváth Rebekával és Nagy Mátéval, aki a fellépőt tervezte. Kicsit lehangolódtam, mert kiderült, hogy már adott a bútorok kék-piros színe, azaz nem lesz benne se csiszolás, se festés, de tekintve, hogy reggelt tíztől délután kettőig tartott hivatalosan a program, ezt el tudtam engedni – úgyse száradtak volna meg. 

A bauhaus fellépőkénk különböző darabjai méretre vágva feküdtek az asztalon, így azonnal látszott, hogy ez a workshop leginkább a fúrásról fog szólni, amit azért nem bántam, mert eddig szinte alig volt fúró a kezemben. A balesetvédelmi tájékoztatás után nagy elánnal láttunk munkához, aminek az első fázisa az volt, hogy szépen ki kellett mérni, hova fogjuk fúrni a lyukakat. Őszinte leszek: a méricskélés nem az én műfajom, sajnos elképesztően pontatlan és türelmetlen vagyok, ez meg is látszott a végeredményen, amikor is körülbelül 2,5 centit kellett lefűrészelnem a fellépőm egyik lábából, hogy ne billegjen. Amúgy a többiekéhez képest még egyáltalán nem is billegett, úgyhogy végül is megérte, hogy inkább használtam a szemem, mint a vonalzót. 

Segítőink végig nagyon lelkesek és pozitívak voltak; engem például még soha nem dicsértek meg azért, mert sikerült egy fadarabba lyukat fúrnom, így úgy érezhettem magam profi asztalosnak, hogy közben nyilván azonnal kivágnának egy OKJ-s tanfolyamról, mert még két egyenlő távolságra eső pontot sem sikerülne kijelölnöm a fán. 

Az igazsághoz hozzátartozik: nagyon sok csavar került bele a fellépőbe. Három óra előfúrás, fúrás, csavarbetekerés után már kezdtem egy kicsit unni a dolgot, és nagyon szerettem volna, ha végre elkészül a fellépőkém. Nem is nagyon lettünk kész vele kettőre, pedig tizenegykor még azt gondoltam, ó, hát ezzel maximum egyre megleszünk – hát túrót. 

A kilencvenhét százalékosan kész terméket még sárga festékkel kiszíneztük azokon a részeken, ahol kilátszott a fa, és a csavarok fejét is lefestettük – na, pont ezért nem izgatott különösebben korábban, hogy hova kerülnek a lyukak. Igaz, a csavarfejekről a festék másnapra lekopott, legalább két-háromszor kellett volna átkenni őket ahhoz, hogy ne peregjen le a fémről. 

A legjobb a workshopban, hogy a végén tárlatvezetéses kiállításnézésre is volt lehetősége annak, akinek nem kellett már így is rohannia, hiszen fél négy körülre készültünk el a fellépővel. Ami egyébként valóban gyönyörű lett, bár az első (kék) fokára csak óvatosan lehet fellépni, mert kicsit könnyen előre billen. Mindenesetre rendkívül üdvözítőnek tartom az ilyen és ehhez hasonló workshopokat, és őszintén remélem, hogy lesz még párban részem, mert nincs jobb, mint egy saját kezűleg készített, jól kinéző bútor a lakásunkban!

Ezt a fellépőkét még kétszer fogják elkészíteni az Iparművészeti Múzeumban idén télen, így ha kedvet kapott a barkácsoláshoz, és szeretné, ha sikerélménye is lenne, mindenképp érdemes jelentkezni rá. A Technika amúgy más workshopokat is tart, mind a barkácsolással kapcsolatos, tehát ha ön ennél már magasabb szinten áll, és nem pont piros-kék (sárga) bauhaus fellépőkét szeretne, akkor azok közül is bátran válogathat!

Bauhaus bútor workshop sorozat az Iparművészetiben

Az Iparművészeti Múzeum a Technika és a Hello Wood alkotócsoport együttműködésével 2017. január 19 - március 25. közt kínál lehetőséget a nyitott faipari műhelyben való részvételre.

A workshop célja, hogy alapvető ismereteket szerezz a barkácsolás területén és megismerd az egyszerűbb szerszámok használatát és a faanyag tulajdonságait. Mindezen ismereteket úgy sajátíthatod el, hogy közben létrehozol egy olyan egyedi, ízléses tárgyat, amely utána lakásod díszévé válhat!

Időpontok:

2017. január 21. szombat 10.00-14.00

2017. február 18. szombat 10.00-14.00

2017. március 25. szombat 10.00-14.00

További információk és jelentkezés: www.imm.hu/hu/muzped

Bővebben a Technika workshopjairól: www.technikaworkshop.hu

Részvételi díj: 10.000Ft/1db alkalom 1 főnek

Együttműködő partnerek: Technika, Hello Wood

Helyszín: Múzeumpedagógiai Műhely, Breuer újra itthon c. kiállítás

Oszd meg másokkal is!
Mustra