Még át sem adták, de már most megnézheti Hamburg új csodáját

Januárban adják át az Elbai Filharmónia (Elbphilharmonie) koncerttermet Hamburgban. Az épületet a Herzog & de Meuron svájci építészeti iroda tervezi, melyet Jacques Herzog és Pierre de Meuron alapítottak 1978-ban: az ő nevükhöz fűződik többek között a londoni Tate Modern átalakítása is.

A koncertteremnél, melynek építését novemberben fejezték be és januárban adják át, minden lehetséges építészeti probléma felmerült: 730 millió euróba került, 30 millióval többe, mint azt előzetesen kalkulálták, és hét évvel a tervezett dátum után fejeződött be az építkezés. A német parlament vizsgálatot is indított, mivel sikkasztást gyanítottak: 300 dolláros vécékefék és 1000 dolláros papírtörlő-adagolók szegélyezték a bizottság útját.

„Voltak pillanatok, amikor úgy éreztük, erre az épületre rámehet a karrierünk. Mi lettünk volna felelősek az egész katasztrófáért, mivel mi győztük meg az embereket az építészeti terveinkről” - mesélte Jacques Herzog a Guardiannek. De ha félretesszük, hogy Németországban egy állami beruházásnál már vacak 5 százalékos költségvetés-túllépés miatt számon kérik a felelősöket (csak annyit mondunk: vizes VB), a végeredmény enélkül is impozáns. A hatalmas, üvegből készült jéghegyszerű építmény például a régi téglaépület tetején több mint látványos.

Az épület nagyra törő tervekről árulkodik: Saarinen-szerű csigalépcsők (az Eero Saarinen által 1960-ban tervezett New York-i TWA Terminál adta az ihletet) vezetnek a kanyargós, üvegből készült homlokzatokhoz, és a 2100 fős nézőteret egy hüllőszerű faragott gipsz kupolával fedték le.

Mielőtt januárban megnyitnák az épületet, egy drónfelvétel segítségével már betekinthetünk a monumentális alkotásba. Az interaktív videónál azt is meghatározhatjuk, hogy milyen sebességgel akarunk „repülni” az épület körül, az ötlet a Jung von Matt and Gestalt Communications fantáziáját dicséri. A légi felvételek segítségével pedig ráadásul még olyan helyekre is eljuthatunk, amelyeket a megnyitás után sem tudnánk megközelíteni szárnyak nélkül.

Oszd meg másokkal is!
Mustra