A boltok leverték a piacot temetői virágárakban

Október utolsó napjain, aki nem Halloween bulira készül, az általában azzal foglalatoskodik, hogyan díszítse fel a szerettei síremlékét halottak napjára. A legkedveltebb virág ilyenkor a krizantém, mert jól bírja a hidegebb napokat is, ráadásul mutatós is, és nem is kerül belőle egy vagyonba egy viszonylag terjedelmes csokor méret. Megnéztük, hol éri meg a legjobban virágot, illetve sírdíszt venni, mennyit bukik, ha utolsó pillanatra hagyja, és a temető mellett vásárol be, illetve megéri-e csak emiatt piacra menni, vagy elég elintézni a napi bevásárlás mellett a virágvásárlást is.

Hiper- és szupermarketek

Aldi

Felkészült az Aldi azokra, akik az utolsó pillanatban szeretnék beszerezni a virágokat a sírokra. 549 forintért vehet cserepes 3 labdás krizantémokat, a tűszirmú változat pedig 499 forintba kerül. Az 50 centis temetői dísz fenyővel és szárított növényekkel 1799 forintba kerül, az 5 darabos olajmécses 499 forint, a fedeles temető mécsesek párja pedig 249 forint lesz, sőt a gyufa is akciós, csütörtöktől mindössze 55 forintba kerül. 

aldi temető

Auchan

A nagyvirágú krizantém darabja 179 forintba kerül, ez egy virágot jelent 10,5 centis cserépben, hasonlót talál 109 forintért is, azon több virág nő egyszerre. Aki valami burjánzóbbat szeretne, az a krizantém multiflóra nevű  bokor szerű virághalmazt választhatja 1090 forintért, aki pedig még színeket is szeretne a virágbokrába, annak a 22 centis cserépben található színes krizantémbokrot tudjuk ajánlani 1890 forintért. Van a kínálatban szálas krizantém is, a nagyvirágú vágott virág 199 forintba kerül. 

auchan temető

Lidl

Elég nagy a választék a Lidlben, 799 forintért kapja a 3 labdás krizantémot, a sokvirágú krizantém pedig 399 forintba kerül, igaz ez nem annyira bokorszerű, mint a sparos változat. Ha sűrű és mutatós virágokat szeretne, akkor a krizantémtál kell önnek 1199 forintért. Aki nem cserepes növényt keres, annak 999 forintért árulnak 4-5 szálas krizantémcsokrot és 799 forintba kerül a gömbfejű csokor. Aki pedig végképp nem szeretne krizantémot annak ott az 1599 forintos sírdísz, ami semmilyen gondozást vagy öntözést nem igényel, nagyobb változatot pedig 1999 forintért is vehet.

lidl temető

Spar

A Sparban agyvirágú krizantémot lehet kapni 14 centis cserépben 499 forintért, ha pedig sok kis virágú krizantémot szeretne 19 centis cserépben, azért 799 forintot kell fizetni, 999 forintért pedig 25 centis tobozkoszorút vehet. 

spar temető

Tesco

189 forintért vehet krizantémot 12 centis cserépben, a nagyvirágú változat 549 forint, míg 999 forintért vehet olyat, ami jobban burjánzik. A szálas virágok is akciósak, a közepes krizantém gömb 199 forint, a 3 szálas csokros 599 forint, míg a nagyobb gömb virágú 5 szálas 999 forintba kerül, de talál akciós művirágokat is a kínlatban és a mécsesek között is nagy a választék. 

tesco temető

Piac

A legkézenfekvőbb ötlet ilyenkor a piac, úgyhogy megnéztük ott is, milyen áron juthat hozzá virágokhoz. A Fehérvári úti Vásárcsarnokban látszólag nem kell attól tartani, hogy elfogy a virág, van bőven szálas és cserepes változat is, sőt koszorút és sírcsokrokat is vehet, ráadásul tényleg rengeteg és nagyon szép virágokat láttunk, vagyis ha nem az ár az elsődleges szempont, hanem olyan virágot szeretne, ami tényleg mutatós, akkor válassza a piacot. A nagy labdás szálas krizantém 400-450 forintba kerül szálanként, 450-550 forint a kisebb cserepes változat, hatalmas bokros virágot pedig 2500-3000 forintért láttunk. A Fény utcai piac mellett viszont már nem ennyire vidám az élet. Ott sincs hiány a krizantémokból, viszont a legtöbb még javában bimbós, ráadásul a kis krizantém is 750 forintba kerül. 

Temető

Jó hírünk van, ugyanis a temető mellett sem kerül olyan sokkal többe a virág, mint  bárhol máshol. A Rákospalotai temető mellett 600 forintért már egészen pofás krizantémokat láttunk, 220 forintba kerülnek a kisebb darabok, igaz hasonlót az Auchanban 109 forintért vehet.  A kis cserepesek átlagosan 350 forintba kerülnek, 250 forint a közepes méretű vágott krizantém, és 450 forintért veheti meg a nagy labdás vágott krizantémot is, amihez a piacon is hasonló áron juthat hozzá. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra