Ennyiféleképp hasznosíthatja a beépített erkélyét

Sokan élnek kisméretű panellakások "növelésére" az erkélybeépítés trükkjével, hogy így további 4-6 négyzetméternyi hasznos területhez jussanak. Jó esetben ebből nem lomtár lesz, ahova a lakásban máshová már el nem férő kacatokat halmozzák, hanem valami funkcióval ellátott helyiség, amit nagyon jól ki lehet használni. Hiszen – bár a terület kicsi – jó ötletekkel azért hasznossá és otthonossá is tehető!

[PINTEREST] 57ff870426574

Télikert

Mivel a beépítés jellemzően a nyitott részek ablakkal lezárásáról szól (hisz a fénynek továbbra is be kell jutnia a szobákba), de a fűtést nem feltétlenül viszik ki, így az elkészült helyiség tökéletes lehet télikertnek. A lakás melege ezt a részt is fűti, igaz, nem olyan mértékben, mint a szobákat. Cserébe azonban megvan az a lehetősége, hogy a növényeket itt teleltesse, később pedig akár maradhatnak is. Ha pedig kitesz egy kis asztalt és két fülesfotelt, valamint egy állólámpát, akkor olyan zöld pihenőhelyre tesz szert, amit biztosan nem fog megbánni.

Pihenőkuckó

Ha már pihenő, akkor erre is tökéletesen alkalmas a beépített erkély. Ráadásul, mivel a hely eleve szűkös, nem kell bútorok elhelyezésén agyalni: vastag párnákkal kitöltheti faltól falig a helyet, így pedig egy keleties hangulatú, igazi kis kuckós pihenőt hozhat létre. Az ablakpárkányok szélesítésével és az alatta lévő fal befedésével, vagy akár leburkolásával pedig plusz pakolófelületet alakíthat ki, és a hideg falak sem hűtik tovább a kuckót.

Hálófülke

A nem fűtött rész télen hűvösebb, ami ideális lehet hálóhelynek is, bár azzal azért mindenképpen számoljon, hogy ez valójában egy embernek lesz kényelmes, ketten csak akkor fognak itt elférni, ha nagyon szeretik egymást. A nyári kánikulában ez az előny viszont hátránnyá alakulhat, de ezt a jól szigetelő ablakokkal, illetve a falak megfelelő szigetelésével jól ki lehet küszöbölni.

[PINTEREST] 57ff86dc18505

Fiatalos étkező

Ha egy aprócska erkélyen elfér egy asztalka két székkel, beépítve akár még étkező is lehet, ráadásul többféleképpen is megoldhatja az elhelyezését. Egy konzolasztal vagy egy lehajtható asztallap segítségével ugyanilyen kellemes kétszemélyes étkezőt alakíthat ki, de akár négyszemélyes család is elférhet itt. Igaz, ez esetben a négy szék nem egymással szemben helyezkedik majd el: kettő az ablakokra néz, kettő pedig a fal mellett ál majd.

Fiatalosabb megoldás, ha az ablakok előtti területet végig beépíti egy nagyjából 50 centis lappal. Így egy hosszú pultot kap, ami akár étkezőnek, de akár dolgozónak is ideális. Ebben az esetben akár négynél több székkel is számolhat, bár cserébe mindenki az ablakokon nézelődhet ki evés közben, hiszen csak egymás mellett férnek majd el. Ha azonban kicsi a lakás és megoldást keres, ez is megfontolandó kompromisszum lehet.

Vagy egyszerűen legyen nagyobb a szobája!

„Az erkélyt akár teljes mértékben integrálhatjuk is a lakásba. Ebben az esetben a meglévő nyílászárókat ki kell bontani – a panellakások esetében többnyire egy erkélyajtót, plusz egy vagy két nagyméretű ablakot soroltak egymás mellé. Ezek kibontásával és az erkélyajtó helyén kibontott, nagyméretű „átjáróval” egybe tudjuk nyitni a szobát vagy nappalit az erkéllyel. Ebben az esetben persze a belső ablakok kikerülnek az erkély oldali falra, valamint gondoskodni kell a megfelelő hőszigetelésről, de az így kapott terület a nappali szerves része lehet. Kerülhet ide dolgozó- vagy olvasósarok, de alkóvszerűen kialakítva akár a kanapé funkciót is ide lehet telepíteni egy méretre gyártott beépítés segítségével” – javasolja Zsoltai Tünde lakberendező, látványtervező.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek