Itt van az Ikea-Kanye West történet újabb fejezete

Az Ikeát olyan emberrel hozták össze, akire sosem gondoltunk volna. Nem egy bútortervezővel, esetleg ismert építésszel, hanem Kanye Westtel, akit elsősorban rapperként ismerhet, illetve a Yeezy nevű sportcipői hagytak még nyomot a történelemben. Nem is beszélve a nejéről, Kim Kardashianról. 

Az egész egy interjúból indult, amit Kanye West adott a BBC Radio 1-nek és ahol elmondta, hogy szerinte mennyire szuper az Ikea, mennyire imádja az ágyaikat meg az asztalaikat, és nagyon örülne, ha közösen ki tudnának kitalálni mindenféle dizájnos lakberendezési cuccot, amit biztosan megvennének a fiatalok. Erre utalhat, hogy West idén márciusban feltűnt az Ikea almhulti központjában, ahol a tervezés is folyik. 

Erre az interjúra reagált az Ikea, ahol a Yeezy névre keresztelt gigaágyat terveztek,  amivel természetesen arra a gigantikus franciaágyra utaltak, ami a rapper Famous című videoklipjében szerepelt, és többek között olyan celebek (hasonmásai) feküdtek rajta meztelenül egy hatalmas buli másnapját mímelve. 

Most viszont a nép is reagált a meghökkentő hírre, és számos vicces bútort alkottak meg - írja a Bored Panda. Mutatunk néhányat, de itt vagy itt is talál még vicces bútorokat, hála a netnek. 

New in the IKEA Fall catalog.

Vagy egy másik:

Esetleg ez?

Faló?

Kanye Hest
Oszd meg másokkal is!
Mustra