Akciófigyelő: Kuponok, leárazások, műszaki turkáló és iskolakezdés

Ezen a héten már megcsaphat mindenkit a nyár végének a szele, ugyanis végérvényesen elkezdődött az iskolakezdési akciódömping, leárazták a naptejeket, kiárusítják a kerti bútorokat és a strandfelszereléseket is, hiába, hogy még javában tart a strandidő. Közben lassan kezdődik az olimpia is, vagyis visszatértek a szurkolói kellékek, azokból is válogathat. 

Műszaki cikkek

Az Edigitalnál még mindig lehet kuponozni, vagyis vehet 10 százalékkal olcsóbban Gorenje hűtőt, Whirpool mosógépet vagy Canon fényképezőgépet, 20 százalékkal kerülnek kevesebbe a Beats hangszórók és fejhallgatók, de Apple TV-t is kap 15 százalékkal kevesebbért és a Sennheiser fülesekre is nagy kedvezmény jár. 

Az Emagnál Samsung 4K-s TV-t vehet 20 ezer forinttal olcsóbban, 139.900 forintért, de egyébként is Samsung napokat tartanak, ahol TV, házimozi és hangrendszerek szerepelnek. 18-25 százalék kedvezménnyel vehet Xboxot és Play Stationt, fényképezőgépeket, videokamerákat és még rengeteg mindent. 

Két szó: műszaki turkáló. Lesz a Media Marktnak egy ilyen része is, ráadásul online. Na nem azt jelenti, mint a ruháknál megszokott turkáló, hiszen nem mások visszavitt cuccait lehet majd megvenni, ráadásul igazán turkálni sem lehet még online módon, de itt akár féláron be lehet szerezni termékeket, amíg a készlet tart. Továbbá azok a fiatalok is szétnézhetnek, akiket felvettek főiskolára vagy egyetemre és az új, alacsony költségvetésű életük első lépéseihez keresnek például olcsó hűtőt vagy minigrillt, esetleg TV-nek is használható monitort. 

shutterstock 179051354
Shutterstock

Hiper- és szupermarketek

Bárkiből ezermestert faragnak az Aldiban, legalábbis a szerszámokat olcsón biztosítják hozzá, hogy aztán ki mit hoz ki belőle, az már nem az ő hatáskörük, de könnyedén beszerezhet akár bontókalapácsot és fúrót is. Ha ennyire mégsem akarja tönkretenni a házat, akkor kezdheti egy 2499 forintos vezeték nélküli csengő felszerelésével, bátrabbaknak pedig ott a nemesacél postaláda falra rögzítése. 4999 forintért fényeffektes zuhanyfejet vehet, bambusz fürdőszobabútort és a bambuszpolcra cuki állatos elektromos fogkefét a gyerekeknek. Aki inkább enne valami finomat barkácsolgatás helyett, az az olasz hét kínálatából szemezgethet.

Több mint kétezer tanszer érkezett az Auchanba, vagyis most már tényleg hivatalos, hogy véghajrájához ért a nyári szünet. A nyár végét talán az is bizonyítja, hogy az Ambre Solaire napozók 40 százalékkal olcsóbbak, vagyis akik utószezonban mennek nyaralni, azoknak most érdemes bevásárolni belőle. A Naturland kozmetikai termékek 20 százalékkal olcsóbbak, a dobozos borokat pedig 15 százalékkal olcsóbban lehet hazavinni. 

Az Intersparban is vehet akciós füzeteket, az A5 méretűt már 39 forinttól megkapja, az A4-est pedig 75 forintért szerezheti be. Ráadásul újra lesz matricás album, most Garfield helyett a Kis kedvencek titkos élete című animációs mozi állatkáit lehet összegyűjteni varázskártya formájában. Ehhez vásárolni kell, például 40 százalékkal olcsóbban vörös cheddar sajtot, 25 százalék kedvezménnyel Nivea napozóterméket vagy a kiárusításon bármit. Itt akár úszómedencét is vehet akciósan, hozzá napernyőt és nyugágyat, vagy strandjátékokat 35 százalékkal olcsóbban. A hétvégén a Panzani száraztészta és szósz 35 százalékkal, a Győri édes zabfalatok 25 százalékkal, a Bref termékek 40 százalékkal, az Axe, Baba, Rexona és Dove izzadásgátlók pedig 40 százalékkal kerülnek majd kevesebbe. A hét elején pedig a Spar gyorsfagyasztott csemegekukorica 32 százalékkal, a Vegeta leveskocka 40 százalékkal, a Taft hajformázók 35 százalékkal, a Tomi mosópor pedig 40 százalékkal lesz olcsóbb. 

Ha grillezni szeretne, a Lidlben vásároljon be mert a Grill and Fun termékeket, akkor nyerhet egymillió forintot. De már csak akkor is érdemes beugrani, ha szereti az ázsiai vagy a spanyol konyhát, ugyanis a héten ezekből lesz nagy a választék, de kaphat zselés cipőbetétet és szabadidőruhákat is. Az autójához magasnyomású mosót, üléshuzat szettet, mobiltelefon szettet és még tűzoltó készüléket is vehet és a hálószobáját is felturbózhatja egy 2550 forintos szatén ágyneműhuzattal és LED fényekkel. 

A gyerekei a Tescóban is sírógörcsöt fognak kapni, ugyanis oda is megérkeztek az akciós iskolakezdési szerek, még külön katalógussal is készültek, annyi akciós termék van. Egyébként újra visszakerültek a szurkolói kellékek a boltba, sőt a TV akciók is, a Samsung máris 20 százalékkal adja olcsóbban a készülékeit, a Panasonic termékekkel nyerni lehet és a focilabdás virsligolyók is újra akciósak. Újra lehet venni focis zsömlét és visszatért a nemzeti négyszög is, aminek az ízét még mindig nem tudni pontosan, de az biztos, hogy piros-fehér-zöld. Az olimpia alatt is ehet nemzeti színű macaront és ha nyernek például a kajakos lányok, megünnepelheti egy focipályás tortával.

Képünk illusztráció!
Képünk illusztráció!Bloomberg / Getty Images Hungary

Egyéb

A Premier Outletben most nagyon sok akció várja, a legtöbb bolt ugyanis kiárusítást tart, de augusztus másodikán még nagyobb kedvezményekre számíthat, mert még az outlet és akciós árból is lejönnek extra kedvezmények. A Libriben +1 fél akció van, ami azt jelenti, hogy augusztus végéig majdnem 3000 könyv közül ha választ, a másodikat féláron kapja, de ha kimondottan romantikus vagy kalandos könyveket keres, akkor az Emagnál is nézzen szét, ugyanis ott is akció van. A Kikában és  a Jyskben is nagy nyári vásárt tartanak, előbbiben konyhai és étkezőbútorok, irodai székek és számítógépasztalok is 15 százalékkal kerülnek kevesebbe, utóbbiban pedig a kertbe vehet olcsóbban széket, napernyőt és kerti asztalt. Tudja mi az a Messi buborékfoci zokni? Nem? Nembaj, mert az Edigitálnál láttuk, hogy annyira olcsó, amennyiért egy normális zoknit se kap, pedig abban még buborékfocizni sem lehet. Mindenesetre 390 forint és állítólag annyira speciális, hogy a buborék nem pukkan ki, mikor hozzáér, ezért lehet vele dekázni. Ha azonban maradna a papucsnál, akkor szólunk, hogy a Mall.hu-ban 20 százalékkal olcsóbban veheti meg az Ipanema és a Rider papucsokat. 

shutterstock 283413143
Shutterstock
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek